Varga Judit új életet kezdhet: ebbe a balatoni faluba vonult el a szeretteivel

A volt igazságügyi miniszter a kegyelmi kérvény miatti lemondása óta kerüli a nyilvánosságot. A Blikk felkereste azt a balatoni községet, ahol Varga Judit egyre több időt tölt: a henyeiek azt mondták, az expolitikus már a költözést tervezi, sőt, új párjával, az Állami Számvevőszék elnökével, Windisch Lászlóval is ellátogatott a kis településre.
2024-05-07 05:06:09

2024-05-07 04:05:50

2024-05-07 04:05:44

A pingvinfiókák és a fókabébik lehetnek a klímaváltozás első komoly áldozatai

A magas UV-sugárzás az állat és növényvilágot fenyegeti már.
2024-05-06 16:09:43

Meghalt Soponyai Géza, a balatoni vitorlázás egyik legjelesebb alakja

A balatoni vitorlázás egyik legjelesebb alakja 70 éves volt.
2024-05-06 14:10:07

Még forróbbak lehetnek a nyarak, mint azt várták

Friss kutatások rávilágítanak arra, hogy a nyári hőhullámok Európában várhatóan jóval intenzívebbek lesznek, mint azt korábban előre látták. A kutatók szerint ennek oka a légszennyezettség csökkenése, ami paradox módon súlyosbodó nyári felmelegedést eredményez Nyugat-Európában. Ez aggodalomra ad okot, mivel sokan ezekre a modellekre hagyatkoznak a jövőbeli tervezés során  - írja a brg.com. .
2024-05-04 16:07:07

A MÁV idén is bevezeti az előszezoni balatoni menetrendet

Tavaly mintegy 3 millióan vették igénybe a balatoni járatokat.
2024-05-04 14:07:14

Május elejét írunk, mégis tombol itthon a nyár: olyannyira, hogy jelenleg itt van a legmelegebb egész Közép-Európában. Még a horvát és olasz tengerpartokon is hűvösebb van jelenleg, mint Magyarországon, s ez valószínűleg a Kárpátok okozta főnhatás eredménye - írja az Időkép.
2024-05-04 14:06:41

Itt a MÁV új balatoni menetrendje

2024-05-04 10:06:29

Életünk a tunyulás, pedig csak a halálunkat hozza előrébb

És az okoskütyük erre még egy lapáttal rátesznek.
2024-05-03 16:10:38

Ezért nem mindegy, hogyan mozgunk, ha aranyerünk van (x)

A mindennapi életünk során gyakran nem vagyunk tudatában annak, hogy az általános egészségi állapotunkat mennyire befolyásolja az, hogy mennyit mozgunk vagy éppen milyen testhelyzetben töltjük az időnket. Cikkünkben arra mutatunk rá, milyen súlyos következményekkel járhat a mozgás hiánya vagy a helytelen testtartás, és mit kezdjünk a kínzó aranyeres tünetekkel.
2024-05-03 09:06:14

2024-05-03 09:05:54

Már nemcsak az ágvégeken állnak lesben a kullancsok, szaladnak is utánunk a behurcolt új fajok

Bár nem lehet kizárni, hogy a klímaváltozás miatt enyhébb telek után több lesz a kullancs, nem ez a fő probléma. Sokkal inkább az, hogy egyre szélesebb időintervallumban találkozhatunk a betegségeket terjesztő vérszívó parazitákkal, ráadásul újabb, további veszélyes kórokozókat is terjeszteni képes fajok jelennek meg.
2024-05-02 18:13:13

2024-05-02 18:10:11

Balaton vs. Adria: kiszámolták, hol éri meg jobban nyaralni

A friss kutatás 7 éjszakás nyaralást hasonlított össze az Adria partján, illetve a Balatonnál egy pár, és egy négy tagú család esetében. Nyertesként a Balaton jött ki, de sok kategóriában elenyésző a különbség.
2024-05-02 17:06:52

Ica így élvezi majd a nyarat a Blikk-nyereményből

Már a nyaralást tervezgeti? Bármi is legyen az álma, a Blikk most segít megvalósítani! Legújabb játékunk, a Blikk Vakáció egészen május 26-ig tart majd, aminek fődíjaként 3 darab, egyenként 400 ezer forint értékű utazási utalványt sorsolunk ki - ez bizony már egy egész családnak elég lehet!
2024-05-01 22:07:27

Fiatal ceremóniamester Balaton

Balatoni ceremóniamester (Jakus Máté, +36 30 839 9794) maradandóan szép rendezvénnyé varázsolja az esküvőtöket, amit nem csak a partnereddel, de az egész meghívott vendégsereggel közösen fogtok megélni, és élvezitek majd az elejétől a végéig. http://www.ceremoniamesterbalaton.eoldal.hu/ Kérlek, fussátok át a weboldalamon a fiatal párok véleményét, és keressetek bizalommal!
2020-06-23 22:01:12

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

Fiatal ceremóniamester Balaton

Balatoni ceremóniamester (Jakus Máté, +36 30 839 9794) maradandóan szép rendezvénnyé varázsolja az esküvőtöket, amit nem csak a partnereddel, de az egész meghívott vendégsereggel közösen fogtok megélni, és élvezitek majd az elejétől a végéig. http://www.ceremoniamesterbalaton.eoldal.hu/ Kérlek, fussátok át a weboldalamon a fiatal párok véleményét, és keressetek bizalommal!
2020-06-23 22:19:45

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-23 22:20:33

A halál elől nincs menekvés - attól, hogy nem beszélsz róla, még ott van

Nézz szembe a végzettel!
2020-12-19 05:06:20

Az egyik legígéretesebb vakcinafejlesztő szerint még egy évet kell várnunk, hogy újra normális életünk legyen

A Pfizer-BioNTech cégek szerint 300 millió embernek kellene beadni új vakcinájukat, ugyanis már ezzel is érezhető módon csökkenne a járvány terjedése. De az idáig vezető út hosszú, akkor is, ha az oltás jól működik.
2020-11-16 05:10:55

Viszlát, ingyen Netflix: 5500 illegális szervert kapcsoltak le Európában

Európa 11 országában mintegy 700 rendőr vett részt abban az összehangolt akcióban, amely során egy óriási kalóz streaming-hálózatot sikerült lekapcsolni.
2020-11-16 10:07:25

2020-11-16 10:07:26

Október még sosem volt ilyen meleg Európában

A Föld egészét tekintve is a legmelegebbek közé tartozott az elmúlt hónap.
2020-11-16 20:09:03

Európában gazdaságilag a magyarokat sújtja leginkább a járvány

Majdnem minden második magyar arról számol be az Európai Parlament reprezentatív felmérésében résztvevők közül, hogy a járvány miatt csökken a bevétele - ezzel listavezetők vagyunk az EU-ban. Ugyanakkor a magyarok szerint a korlátozó intézkedések több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hajtanak.
2020-11-20 10:05:45

Távozik a Bahart vezérigazgatója

Kollár Józsefet 2015-ben nevezték ki a balatoni hajózási társaság élére. Nagyjából másfél évvel azután távozik, hogy többségi állami tulajdonba került a cég.
2020-11-20 21:07:04

Egyre több fertőző betegséget szabadít a világra a klímaváltozás

Főleg a vadállatok körében nőhet a megbetegedések száma, de az emberek is megfertőződhetnek, ahogy azt a koronavírus-járvány is mutatta.
2020-11-21 12:06:09

2020-11-21 13:35:14

Távozik a Bahart vezérigazgatója

Kollár Józsefet 2015-ben nevezték ki a balatoni hajózási társaság élére. Nagyjából másfél évvel azután távozik, hogy többségi állami tulajdonba került a cég.
2020-11-21 13:35:14

Jön a hatósági áfamegállapítás, változik a kata jövőre

Izer Norbert pénzügyi államtitkár foglalta össze a fontosabb jövő évi adóváltozásokat.
2020-11-21 22:05:55

Egyre többen fúlnak vízbe a klímaváltozás miatt

A melegebb idő és a hőingadozások miatt több a gyenge, veszélyes jégfelület.
2020-11-22 12:07:34

Egyre többen fúlnak vízbe a klímaváltozás miatt

A melegebb idő és a hőingadozások miatt több a gyenge, veszélyes jégfelület.
2020-11-22 12:07:38

Egyre több olyan betegséget szabadít a világra a klímaváltozás, amit ember is elkaphat

A felmelegedés megkönnyíti a hideg miatt eddig nehezen terjedő paraziták terjedési lehetőségét is.
2020-11-22 16:06:06

Egyre több olyan betegséget szabadít a világra a klímaváltozás, amit ember is elkaphat

A felmelegedés megkönnyíti a hideg miatt eddig nehezen terjedő paraziták terjedési lehetőségét is.
2020-11-22 16:06:14

Észak-Európában egyedülálló, fedett vízi élményparkot építenek Svédországban

A vízipark látványosságait Göteborg, a Kelet-indiai Társaság története, valamint az élménypark egyedülálló atmoszférája ihlette.
2020-11-24 12:06:09

A fejlődő terápiákkal halálosból krónikus betegséggé válhat a tüdőrák

Az utóbbi másfél évtizedben különösen felgyorsult a tüdődaganat terápiájának fejlődése.
2020-11-24 14:05:52

Ropogós sült hekk-, pisztráng- és keszegnappal érkezik Budapestre a Balaton hangulat

Egy napra és elviteles változatban, de a fővárosba érkezik a balatoni halsütödék hangulata.
2020-11-25 16:06:06

Még mindig nem tudni, hogy lehet-e síelni a télen

2020 elején az egyik első gócpont az Alpok síterepén alakult ki.
2020-11-25 18:06:02

Angela Merkel szerint fel kell függeszteni a síturizmust Európában

A koronavírus-járvány elleni védekezésről beszélt a német kancellár a szövetségi parlamentben.
2020-11-26 15:06:02

Folyamatosan nő a HIV-fertőzöttek száma, főleg Kelet-Európában

Tavaly több mint 136 000 új esetet regisztráltak.
2020-11-26 15:06:05

Új kompokat és hajókat vesznek a Balatonrart

A Balatoni Hajózási Zrt. flottabővítésére írtak ki közbeszerzést.
2020-11-27 16:06:07

Két balatoni kempingből egyet sikerült eladni a Bahartnak

A boglári Sellőért mindössze kétmillióval fizettek többet a kikiáltási árnál.
2020-11-27 18:06:22

Meglódult az elektromosautó-piac Európában

Az elektromos autók európai forgalma 153 százalékkal ugrott meg idén októberre a tavalyi azonos időszakkal összevetve, megtörve a koronavírus-világjárvány miatt kialakult csökkenő trendet.
2020-11-29 15:06:04

2020-11-29 15:06:05

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   ftp   •   m   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a balatoni nyaralast is tonkreteszi a klimavaltozas igy valtozik meg az eletunk attol hogy europaban felgyorsult a melegedes 3   •   borvendeg zsuzsanna   •   hajos andras ha megall az ido azt arra kell hasznalni hogy ujratervezzunk   •   egyesben es parosban is nyert a fiatal magyar teniszezo a roland garroson   •   nem lehet ott az apja kandech evelyne temetesen   •   TANFOLYAM=JLLSLEHETS   •   fogta magat es kisetalt mutet kozben az orvos mert nem kapott egy csesze teat 2   •   canadian mp apologizes after appearing naked during video meeting   •   mesterseges intelligenciaval irhatta egy ugyved a beszedet a vedenc szerint ezert veszitett 2   •   kozelebb kerult a leminositeshez az egyesult allamok a moodysnal   •   jill biden shares memories of sept 11 as wife sister more   •   szemen utotte ismeroset a kislanyt futtato ferfi mert nem tetszett neki ahogy beszelt vele   •   majdnem kijottunk a mozibol olyan durva lett az uj furesz   •   zsarolo dk rol beszel es arulozik marki zay dobrev szerint ez fideszes tempo es gyuloletkampany 2   •   magyar rektori konferencia minden egyetemi oktato hallgato es munkatars oltassa be magat a koronavirus ellen 3   •   berghoffeda   •   berki krisztian egzotikus orszagba utazott   •   britain is sending a huge naval force through some of the most tense waters in asia 3   •   eb selejtezot jatszik az u21 es magyar focivalogatott palyan neuerek   •   ez lett a veszte rossz autoba szallt be egy diler budapesten rendort hivtak ra 4   •   greta samwel national column surging gop isolationism is a dreadful development in a dangerous time   •   alhirek nehezitik a klimavaltozas elleni harcot   •   egy gyermek megcsonkitott holttestere bukkantak aradon   •   citi jelentosen visszaeshet a globalis profit   •   hogyan kot a sajat lakasara biztositast egy premium tanacsado   •   volt egy ejszaka 2020 ban amikor az osszes egitest lathato volt   •   letiltottak a legnagyobb fuggetlen belarusz ujsag honlapjat tucatnyi ujsagirot vettek orizetbe 2   •   iran arrests members of bahai faith on spying charge   •   elkepeszto utessel bizonyitotta kepessegeit a grand slam dontos teniszezo video   •   ukraine war key power plant near kyiv destroyed by russian strikes   •   fbi releases declassified documents on sept 11 attacks   •   igeretes adatok erkeztek az oxfordi vakcinarol amelybol 5 millio adagra szerzodott a magyar kormany   •   az index nepe szolt megvan az ellenzeki favorit 2   •   hidraulikus elemek forgalmazasa   •   valosagos foldi pokol kinaban dramai felveteleken a mindent elonto arviz   •   woman live streams flooding moments before being swept away   •   marki zay peter a migransokhoz sorolja a hataron tuli magyarokat 2   •   ukran raketatamadast vert vissza az orosz hadsereg szevasztopolnal   •   google maps accused of offering potentially fatal hiking routes 2   •   the worlds smallest leopard is clinging to life in the mountains of oman   •   gotz anna megvalositja elhunyt ferje almat a munka uj ertelmet adott borondi tamas ozvegye eletenek   •   megvan mikor indul el a szemelyforgalom a szeged szabadka vasutvonalon   •   why the donald trump national archives story is such a big deal   •   szelvedo javitas savoya park aldi parkolo   •   a hankook csinalt nehany robotizalt kereket amik majdnem barmibol autot varazsolnak 2   •   orban viktor husvet utan tuleszunk a 25 millio beoltotton   •   erkel ereklyeket adomanyoztak a zeneszerzo gyulai emlekhazanak   •   szitokszo a korhazbezaras mikozben recseg ropog az egeszsegugyi rendszer   •   berki krisztian egzotikus orszagba utazott 2   •   kina felszamolna a jarvanyt a teli olimpiaig