Színes Zsolnay-tetők inspirálta épület nyerte a Magyar Építészeti Múzeum és Központ tervpályázatát

Szűkszavú Facebook-posztban tudatta a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ), hogy miként is zárult a Magyar Építészeti Múzeum és Központ megtervezésére kiírt pályázat. A mindössze néhány soros hírből kiderül: az első díjat Vesmás Péter és a BIVAK Stúdió (Vass-Eysen Áron, Máté Tamás) munkája kapta. A mellékelt fotók sajnos keveset árulnak el a részletekről, az azonban egyértelmű, hogy a Bajza utca és a Városligeti fasor sarkán álló egykori szanatórium- és kórházépületek (ezek történetét itt mutattuk be, a múzeum terveiről pedig itt meséltünk) között létrejövő új struktúrát az ország legkülönb...
2023-12-11 15:07:56

Aukciós világrekord: soha ennyit nem kértek még egy Zsolnay-vázáért

Története egyik legerősebb aukciójára készül a Virág Judit Galéria december 16-án. Két páratlan remekmű, egy 100 év után előkerült Tihanyi Lajos-kép és a magyar Mona Lisaként emlegetett Gulácsy Lajos-festmény mellett a galéria bejelentette az árverés további sztárjait, köztük egy világrekordot döntő Zsolnay-vázát. A monumentális mű kikiáltási ára 15 millió forint, soha és sehol nem indult még ilyen magas összegről egyetlen Zsolnay-tárgy sem.
2023-12-04 10:06:13

Aukciós világrekord: soha ennyit nem kértek még egy Zsolnay-vázáért

Története egyik legerősebb aukciójára készül a Virág Judit Galéria december 16-án. Két páratlan remekmű, egy 100 év után előkerült Tihanyi Lajos-kép és a magyar Mona Lisaként emlegetett Gulácsy Lajos-festmény mellett a galéria bejelentette az árverés további sztárjait, köztük egy világrekordot döntő Zsolnay-vázát. A monumentális mű kikiáltási ára 15 millió forint, soha és sehol nem indult még ilyen magas összegről egyetlen Zsolnay-tárgy sem.
2023-12-04 10:05:57

Brutálisan megnőtt a Zsolnay kerámiák értéke

Soha nem voltak még ilyen magasak az eladási árak.
2023-11-04 18:08:43

Brutálisan megnőtt a Zsolnay kerámiák értéke

Soha nem voltak még ilyen magasak az eladási árak.
2023-11-04 18:06:23

Világszínvonal, amit a Virág Judit Galéria művel a Zsolnay kerámiákkal

Itt adják el a világon a legdrágábban ezeket a tárgyakat.
2023-10-05 19:35:33

Világszínvonal, amit a Virág Judit Galéria művel a Zsolnay kerámiákkal

Itt adják el a világon a legdrágábban ezeket a tárgyakat.
2023-10-05 18:26:08

A háborúban bombatalálat érte, most milliárdos kincseknek ad otthont

Budapest legnagyobb Zsolnay-kiállítása már elérhető a nagyközönség számára.
2023-09-25 22:26:10

Balek tolvaj: a neten árulta a többmilliós étkészletet, amit a sztárséf Wolf András konyhájából lopott el

Egy éven át lopkodták a New York kávéházból az értékes Zsolnay étkészleteket, amelyeket a bűnözők a Facebook Marketplace-en próbáltak eladni.
2023-09-20 18:37:07

Zsolnay gint díjaztak a londoni gasztro-Oscaron

Dupla arany csillaggal értékelték Londonban, a gasztronómia Oscarjaként szamon tartott nemzetközi élelmiszeripari versenyen a Zsolnay gint.
2023-08-05 01:39:20

Holdra szállás egy garázsban, kozmikus frekvenciák és David Bowie Pécsen

Nem minden porcelán, ami fénylik a Zsolnay Negyedben, akadnak csillagok is.
2022-08-06 12:16:08

Nagy sikere volt a pécsi Zsolnay Fényfesztiválnak

Lehetett fényteniszezni és fénygraffitit készíteni.
2022-07-11 11:12:39

Hawaiiról az NB I-be tart Vujity Tvrtko legidősebb fia

Vujity-Zsolnay Benjamin hazaköltözött Magyarországra, hogy Oroszlányon játsszon.
2022-02-10 10:25:14

Hawaiiról az NB I-be tart Vujity Tvrtko legidősebb fia

Vujity-Zsolnay Benjamin hazaköltözött Magyarországra, hogy Oroszlányon játsszon.
2022-02-10 10:16:26

Pécsen megmozdítják a Magányos cédrust

Fény Útja is lesz a Zsolnay Fényfesztiválon.
2021-09-16 15:06:10

Ismét a gyerekek veszik birtokba a Zsolnay Kulturális Negyedet

Mintegy hetven program közül válogathatnak augusztus végén.
2021-08-20 11:06:36

Ismét a gyerekek veszik birtokba a Zsolnay Kulturális Negyedet

Mintegy hetven program közül válogathatnak augusztus végén.
2021-08-20 11:06:01

Újra lesz családi fesztivál a pécsi Zsolnay-negyedben

Egy év kihagyás után idén ismét megrendezik a hagyományos pécsi nyárzáró családi rendezvényt, a Szamárfül Fesztivált a Zsolnay Kulturális Negyedben augusztus 27. és 29. között - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2021-07-29 17:06:19

Az utolsó simításokat végzik a Budavári Palota Szent István-termén

Néhány héten belül, augusztus 20-tól látogatható lesz a Budavári Palota elsőként rekonstruált, díszes történelmi belső tere. Az újjászülető Szent István-terem több éves munkálatai a végéhez közelednek: a helyére került a terem emblematikus alkotása, Szent István mellszobra az ország legnagyobb Zsolnay-kandallóján, felszerelték a lélegzetelállító csillárokat és falikarokat, valamint elhelyezték azokat pirogránit képeket is, melyek Árpád-házi királyokat és szenteket ábrázolnak.
2021-07-29 13:05:47

Elkészült a Szent István-terem mennyezete és parkettája

Augusztus 20-tól lehet majd látni a Budavári Palotában.
2021-06-01 17:06:02

Az Alföldi-előadás cenzora lett az Operettszínház művészeti vezetője

A Budapesti Operettszínház hétfőn bemutatta műsortervét a jövő évadra, valamint a színház vezetőségének új tagjait is, Gulyás Richárd ügyvezető igazgatót és Vincze Balázs művészeti vezetőt. A hvg.hu vette észre, hogy a művészeti vezető a pécsi Zsolnay Örökségkezelő nonprofit kft. korábbi ügyvezető igazgatója, aki 2018-ban azzal került be az országos hírekbe, hogy bevallottan politikai okból letiltotta az Alföldi Róbert főszereplésével játszott Igenis, miniszterelnök úr! már lekötött pécsi vendégjátékát. Az ügyről akkor Vincze a lapunknak azt mondta, nem érzi, hogy különösebben magyarázkodnia ...
2021-06-15 10:05:54

A műemlék budaörsi reptéren forgatták a holland repülés úttörőit bemutató minisorozatot

A holland légitársaság, a KLM alapítója, Albert Plesman és a legendás repülőgépgyáros, Anthony Fokker közti kapcsolatot, az 1919-1939 közt eltelt húsz év történésein keresztül bemutató Vliegende Hollanders-t (ezt leginkább Repülő hollandik-ként lehetne fordítani) Magyarországon nem mutatták be, a nyolcrészes minisorozatot azonban részben biztosan a főváros határában forgatták. Az első amszterdami repülőgépkiállítás szervezésével induló, a második világháború kezdetével záruló történet számos részlete fiktív, vagy nincs kellőképp történeti kontextusba helyezve, az epizódok azonban így is számt...
2021-12-21 14:08:02

Újjászületett a legendás műtárgybolt, amely köré egy teljes műkereskedelmi negyed épült (x)

Az új Aukciósháznak otthont adó historizáló bérpalota 1899-ben épült. A Bizományi Áruház Vállalat 1950-ben nyitotta meg itt régiségboltját, egy olyan időszakban, amikor a műgyűjtést és az árveréseket betiltották. A államosított boltokból kiszorult műkereskedők menedékhelyévé vált a legendás üzletet később átnevezték Szent István Antikvitássá. Idővel pedig egy teljes műkereskedelmi negyed épült köré. Az új BÁV ART Aukciósház a Szent István körút és Falk Miksa utca sarkán A 3 szintes üzlethelyiség felújítása után a design egyik leghangsúlyosabb eleme a transzparens portálkialakítás, amelynek kös...
2022-05-09 16:08:58

Felújítás helyett elkezdték leverni egy nagyváradi szecessziós palota csempéit

Hosszú évek óta érett már a nagyváradi Nagyvásártéren álló Ullmann-palota felújításának ügye, ami augusztus 8-án, hétfőn végre elindulhatott, az Euras Kft. átal végzett munkákat azonban alig néhány óra után le kellett állítani ? írja a Krónika Online. A lap szerint a cég az épület földszintjén lévő, száztíz éves fajanszborítás elemeit nem szakszerűen távolította el, hanem egyszerűen csak elkezdte leverni azt , így a környékbeli lakók azonnal értesítették a műemlékfelújítások felügyeletét végző Bihar megyei szervet, aminek ellenőrei a helyszínre érve azonnal leállították a munkákat. A hatóság 5...
2022-08-15 11:14:47

Ezt a 17 Shell-kutat nem tudja a lakosság használni pár nap múlva

2022. november 2-ától a Shell 193 magyarországi töltőállomása közül további 5 budapesti, valamint 12 nagyvárosi, azaz összesen 17 állomás működését állítja át ? írja közleményében a Shell. Ez azt jelenti, hogy november 2-ától üzemanyagot kizárólag szerződött, vállalati partnereknek kiszolgáló állomások lesznek az alábbiak: Budapest, Bécsi út 277. Budapest, Haraszti út 38/B. Budapest, Kén u. 1. Budapest, Pesti út 6. Budapest Batthyány út 77. Eger, Rákóczi út 95. Győr, Tompa utca 7. Kecskemét, Városföld út 50 Miskolc Külterület 3 számú főút Felsőzsolcai körforgalom 0945/5 hrsz. Nagykanizsa, Bala...
2022-10-29 22:23:29

Új trendek a műtárgypiacon

Az utóbbi években új gyűjtői réteg jelent meg a műtárgypiacon, ami leginkább az óra- és ékszeraukcióknak köszönhető, melyek iránt jelentősen megnőtt a kereslet, derült ki a BÁV Műtárgybefektetési index elnevezésű kutatásából. A felmérés szerint a legnagyobb érdeklődés továbbra is a festmények iránt mutatkozik, de a trendek folyamatosan változnak. Ennek szellemében a 80. Művészeti Aukció tétellistáján új stílusú műtárgyakkal, így például hangszerekkel, fegyverekkel is találkozhatunk, sőt még két oldtimer motorkerékpár is árverésre kerül. Generációs különbségek A fiatalabb, harmincas éveiben jár...
2022-11-27 08:11:11

5 dolog, amiért télen is érdemes Pécsre látogatni!

Gadget Fotó: Kiss Zoltán Pécs igazi ékszerdoboz, mind látnivalók, mind programok és gasztrokínálat tekintetében. Nem véletlenül emlegetik, mint mediterrán hangulatú várost. Ezt az atmoszférát érezni kell! Nézzük, miért érdemes télen idelátogatni: 1.    Készüljünk együtt az ünnepekre! A város főtere az adventi időszakban szemet gyönyörködtető fényekben úszik, installációk, hangulatos termelői- és kézműves vásár vár mindenkit, az adventi vásárt pedig a Dzsámi látványos fényfestése koronázza meg. Fotó: Rajnai Richárd A meghitt koncertek, mesék, programok mellett vadonatúj 3D-s karácsonyi fotóelem...
2022-12-13 08:32:54

Magyar EXPO Sikerek

A Magyar Nemzeti Múzeum legújabb, időszaki kiállítása, a Magyar EXPO-sikerek (1851?2021) 170 év 32 világkiállítását, illetve az azokon megjelent magyarok sikereit kívánja bemutatni. A kiállítás a szinte lehetetlenre vállalkozik: a világkiállításokhoz kapcsolódó műtárgyak legtöbbjét felkutatta, és a lehető legnagyobb számban be is mutatja. A tárlat mintegy 50 magyar közgyűjtemény és magánszemély világkiállításokhoz kapcsolódó műtárgyait gyűjti össze és mutatja be egy helyen. A kiállítás célja a magyarok világkiállítási szereplésének, sikereinek bemutatása a világkiállítások nemzetközi terében. ...
2022-12-13 17:22:31


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   pepper x   •   aproka1   •   a33proka1   •   travis kelce   •   elmar wepper   •   rozsa sandor   •   m   •   haszn   •   K   •   banyai noemi   •   pro   •   N   •   f   •   tes   •   b   •   aza   •   H   •   sz   •   P   •   németállás   •   jazz   •   mag   •   fhgperapro   •   perapro   •   bogdan adam   •   R   •   G   •   J   •   L   •   xn aprka1 dxa   •   xiaomi 14   •   ftp   •   S   •   cig   •   eb   •   suhgfhgperapro   •   oldal   •   netapro   •   t   •   post malone   •   tan   •   egynyari urom   •   apropiaza   •   aproplaza   •   ak   •   000   •   eladojavitas  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   aaaeadaaaaaealaaaaea   •   Burkolotkeresekkezdi re   •   225.phpoptioncom_jef ormcroptioncom_ckfor ms   •   ujaut   •   CdsL);WAITFOR DELAY 0:0:5   •   gyerekbar17171717171   •   dohuk   •   tanacsadokat   •   actkezaacsiutalva374 0ny   •   zenekarok   •   softball   •   ingyenaprslack   •   otthoncen,   •   elsseglytesztkordsek   •   2010dec31tindexphpop tioncomckforms   •   buthylon   •   wjauwtjlfsfthrefwwwe   •   rufuvar   •   492   •   pkeroldalUNIONALLSEL ECTNULL,NULL,NULL,NU LL,NULL,NULL,NULLHsK g   •   többmilliárd   •   104   •   tablkpUNIONALLSELECT NULLgstJ   •   perjury   •   szoloptioncontroller   •   4g64   •   2010esindexphpoption comckformsphpmyadmin configconfigincphpci dand 83   •   11717117rutaz1717117 _7s   •   bovitene   •   Robottechnikai   •   scrambled   •   laptopszerviz10.ker   •   elkebzeles   •   ebevall_17_171717637   •   szervezett   •   kavetermekek   •   megel   •   elektromos20rokkantk   •   amigdalina   •   car1111111111111UNIO NSELECTCHAR(45,120,4 9,45,81,45),CHAR(45, 120,50,45,81,45),CHA R(45,120,51,45,81,45 ),CHAR(45,120,52,45, 81,45),CHAR(45,120,5 3,45,81,45),CHAR(45, 120,54,45,81,45),CHA R(45,120,55,45,81,45 ),CHAR(45,120,56,45, 81,45)   •   carassi   •   rnkjtk   •   bunga   •   peugeot2520252020525   •   386sitebreakdownhtml phpoptioncomrokdownl oads   •   22or(1,2)=(select*fr   •   umbroll   •   mentess   •   talkfusionmlmindex2p hpoptioncom_gcalenda r   •   cl and 1>1  

srv.38.