Mindenkire érvényes figyelmeztetést tett közzé a NAV az szja-bevallásokkal kapcsolatban

Érdemes résen lenni.
2024-04-03 15:11:28

Mindenkire érvényes figyelmeztetést tett közzé a NAV az szja-bevallásokkal kapcsolatban

Érdemes résen lenni.
2024-04-03 15:07:34

Március 15-től elérhetők a NAV által készített 2023. évi szja-bevallási tervezetek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenki nyugodtan hátradőlhet anélkül, hogy bármit módosítana a tervezeten. Az RSM Hungary szakértői összefoglalták, hogy mire érdemes figyelni annak érdekében, hogy az szja-bevallásunk hiánytalanul töltsük ki, és egyrészt elkerüljük az adókockázatot, másrészt minden jogszabály által biztosított adócsökkentési lehetőséggel éljünk.
2024-03-22 12:06:54

Már elérhetők az szja-bevallási tervezetek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetet, amely elérhető a NAV eSZJA-oldalán vagy Ügyfélportálján a KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) rendelkezők számítógépén, de akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthető, és ha szükséges, szerkeszthető is.
2024-03-15 09:06:36

Fontos határidőre figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a szja-bevallásokkal kapcsolatban. Már csak pár nap maradt a végső határidőig.
2024-03-14 09:07:09

Fontos határidőre figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a szja-bevallásokkal kapcsolatban. Már csak pár nap maradt a végső határidőig.
2024-03-14 09:06:31

Újabb fontos határidőre figyelmeztet a NAV

Március 18-ig van még idő.
2024-03-13 13:11:41

Újabb fontos határidőre figyelmeztet a NAV

Március 18-ig van még idő.
2024-03-13 13:08:08

Szja-bevallás: a március 18-i határidőre figyelmeztet a NAV

A NAV idén is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti azok szja-bevallási tervezetét, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik. Így a munkavállalóknak, őstermelőknek, áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek és egyéni vállalkozóknak is készül tervezet, ami legkésőbb március 15-étől elérhető, legegyszerűbben a NAV eSZJA-oldalán vagy Ügyfélportálján. Akinek nincs KAÜ-azonosítója (ügyfélkapu, elektronikus személyazonosító igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás), március 18-áig adóazonosító jele és születési dátuma megadásával többféle módon is kérheti a tervezet po...
2024-03-13 11:08:44

Adócsomag: így változik 2024-ben az szja-törvény

Számos ponton megváltoztak a parlamenti vita során az őszi adótörvény-módosítási javaslatcsomagban a személyi jövedelemadóra vonatkozóan eredetileg előterjesztett rendelkezések. A nemrégiben kihirdetett 2023. évi LXXXIII. törvény már nem tartalmazza az egyéni vállalkozók adózásának 2025-től javasolt radikális átalakítási javaslatait, ugyanakkor 2024. januártól új kedvezmény lép hatályba a startup vállalkozások munkavállalóinak, vezető tisztségviselőinek ingyenes vagy kedvezményes vagyoni részesedésszerzésére. Az idén korábban kihirdetett törvények is tartalmaznak az szja-törvényt érintő módosí...
2023-12-08 11:17:30

Egymilliárd forinttal növelheti az ötöslottó nyereményét az SZJA-mentesség

Különösen szerencsés lehet majd az, aki jövőre megnyeri az ötöslottót: az adómentesség mostantól akár egymilliárd forinttal növelheti a nyereményt.
2023-11-07 12:06:24

Egymilliárd forinttal növelheti az ötöslottó nyereményét az SZJA-mentesség

Különösen szerencsés lehet majd az, aki jövőre megnyeri az ötöslottót: az adómentesség mostantól akár egymilliárd forinttal növelheti a nyereményt.
2023-11-07 12:05:56

Egymilliárd forinttal növelheti az ötöslottó nyereményét az SZJA-mentesség

Különösen szerencsés lehet majd az, aki jövőre megnyeri az ötöslottót: az adómentesség mostantól akár egymilliárd forinttal növelheti a nyereményt.
2023-11-07 12:05:47

Valami rendkívül új dologra készül a kormány: a családi pótlék, a családi adókedvezmény és az szja-mentességek is az asztalra kerülnek

Meglehetősen érdekes határozatot hirdetett ki a kormány a kedd esti közlönyben. A közkiadások hatékonyságának felülvizsgálatát tervezte be a kormány a következő évekre, és ennek keretében a költségvetés legfontosabb területeit tekintik át a Pénzügyminisztérium vezetésével és egy új munkacsoport felállításával. Fókuszba kerülnek az egészségügyi, a családtámogatási, a lakhatási, az oktatási és az állami beruházásokkal kapcsolatos kiadások, valamint a különböző adókedvezmények is. Első olvasásra nagyon úgy tűnik, hogy egy új reformterv körvonalazódik az államkassza kiadási oldalát illetően, és ki...
2023-07-05 08:12:37

Több tízezer szorgos, adómentes diákkéz lepi el hamarosan a munkaerőpiacot

Az szja-mentesség miatt a diákok bruttó bére megegyezik a nettóval.
2023-06-13 20:10:56

Bejelentette a NAV: egy újabb nappal kitolják az szja-bevallás beadási határidejét!

Az szja-bevallás és az 1+1%-os rendelkező nyilatkozatok benyújtási határideje 2023. május 24. éjfélre módosult - közölte a NAV.
2023-05-23 19:08:31

Rengeteg magyart érint: újra meghosszabbította a bevallások határidejét a NAV

Május 23. éjfélig meghosszabbították az adóbevallási határidőt, míg az szja-bevallás és az 1+1%-os rendelkezőnyilatkozatok benyújtási határideje 2023. május 24. éjfélre módosult ? derül ki a NAV közleményéből.
2023-05-23 19:08:15

Orbán Viktor: Szja-mentességgel támogatnák a fiatalokat 2022-től

A feltételek kidolgozás alatt, ezzel lesz teljes a válságkezelési csomag.
2021-01-15 08:07:02

Orbán: Hamarosan olthatják a 60 év feletti krónikus betegeket

Orbán várja, hogy érkezzen a kínai vakcina. Ha megvan az engedély, 1,7 millió embert be lehet oltani vele. Bejelentette, 25 éves kor alatt SZJA-mentességet kapnak a fiatalok.
2021-01-15 08:07:03

Orbán bejelentette, 25 éves korig SZJA-mentességet kapnak a fiatalok

Épp a választás évében.
2021-01-15 08:07:03

Orbán: Hamarosan olthatják a 60 év feletti krónikus betegeket

Orbán várja, hogy érkezzen a kínai vakcina. Ha megvan az engedély, 1,7 millió embert be lehet oltani vele. Bejelentette, 25 éves kor alatt SZJA-mentességet kapnak a fiatalok.
2021-01-15 08:07:04

Orbán bejelentette, 25 éves korig szja-mentességet kapnak a fiatalok

Épp a választás évében.
2021-01-15 09:06:11

Orbán: Hamarosan olthatják a 60 év feletti krónikus betegeket, szja-mentességet kapnak a 25 év alattiak

Orbán várja, hogy érkezzen a kínai vakcina. Ha megvan az engedély, 1,7 millió embert be lehet oltani vele. Bejelentette, 25 éves kor alatt SZJA-mentességet kapnak a fiatalok.
2021-01-15 09:06:14

Orbán bejelentette, 25 éves korig szja-mentességet kapnak a fiatalok

Épp a választás évében.
2021-01-15 09:06:15

Ennyi fiatalt érint az Orbán Viktor által bejelentett SZJA-mentesség

Orbán Viktor péntek reggeli Kossuth rádiós beszélgetésében nemcsak a koronavírus-vakcinákról beszélt, de azt is mondta, adókedvezmény jön a fiataloknak is: legkésőbb 2022. január elsejétől azok a fiatalok, akik még nem töltötték be a 25. életévüket, jövedelemadó-mentességet kapnak. Azt mondta, így könnyebb lesz számukra az élet kezdete, hiszen ott van még mellette a CSOK, és a babaváró hitel is. Igaz, az SZJA-mentesség olyan kedvezmény, amihez csak bejelentett munkahely kell, eladósodni nem kell hozzá. Kíváncsiak voltunk, hány fiatalt érint a jövőbeni intézkedés. A Központi Statisztikai Hivat...
2021-01-15 10:06:40

A Fidesz egy stadion árát adja a fiatal dolgozóknak a választás előtt

Olcsó intézkedés a fiatalok szja-mentessége, mert a fiatal foglalkoztatottak kevesen vannak, csak 280 ezren, és ők keresnek a legrosszabbul. Az országgyűlési választások kampányában viszont jól eladható intézkedés. Ha a mentesség sávos lesz, ahogy ígérik, akkor a Fidesz lényegében kukába hajítja az egykulcsos szja ideáját.
2021-01-15 12:06:08

A Fidesz egy stadion árát adja a fiatal dolgozóknak a választás előtt

Olcsó intézkedés a fiatalok szja-mentessége, mert a fiatal foglalkoztatottak kevesen vannak, csak 280 ezren, és ők keresnek a legrosszabbul. Az országgyűlési választások kampányában viszont jól eladható intézkedés. Ha a mentesség sávos lesz, ahogy ígérik, akkor a Fidesz lényegében kukába hajítja az egykulcsos szja ideáját.
2021-01-15 12:06:13

Százezreket hagyna a fiatalok zsebében a kormány

Már 200 ezer forintos bruttónál is havi 30 ezer forint maradhat a fiataloknál.
2021-01-15 14:06:02

A nap legfontosabb hírei ? 2021. január 15.

Megtudhatjuk a hétvégén, hogy ki lehet Angela Merkel utódja. Csányi Sándor: Nincs szükség további stadionok építésére. Szétosztott képzés, új nevek: itt a hivatalos terv az SZFE megújításáról. Lemondott annak a kínai gyógyszercégnek az elnöke, amelytől Orbánék is vakcinát vennének. Orbán Viktor: A kínai vakcinával jóval a nyár előtt is visszakaphatjuk az életünket. Van remény a magyar kártya szülőházaként is ismert Wichmann-ház megmenekülésére. Pártot alapítottak a vírustagadó Gődénynek. Nem törődik bele az ítéletébe a lúgos orvos. Kína népirtást követhetett el ? állapította meg az USA kon...
2021-01-15 20:05:40

Egy 23 éves fidelitasos dicsérte agyon a Hír TV-ben a fiatalok SZJA-mentességét

A 25 éven aluliak SZJA-mentessége volt az egyik téma péntek este a Hír TV-ben, ahol az SZFE újdonsült tanára, Velkovics Vilmos beszélgetett Deák Dániellel, a XXI. Század Intézet munkatársával arról, mekkora segítség lehet ez a fiataloknak ? írja a 444.hu. A beszélgetés egy pontján kapcsolták Bóka Bencét, akit Velkovics úgy konferált fel, hogy ?23 éves, és már dolgozik, tehát van önálló bevétele?. Bóka  a veszprémi önkormányzat ifjúsági referenseként mutatkozott be, azt azonban sem ő, sem Velkovics nem tette hozzá, hogy egyben a Fidesz ifjúsági szervezetének, a Fidelitasnak a közép-dunántúli e...
2021-01-16 15:05:39

A fiatalság nevében dicsérte a kormányt egy inkognitós Fidelitas-elnök a HírTV-ben

A Fidelitas közép-dunántúli elnöke nagyon elégedett az ígért szja-mentességgel.
2021-01-16 16:06:28

A fiatalság nevében dicsérte a kormányt egy inkognitós Fidelitas-elnök a HírTV-ben

A Fidelitas közép-dunántúli elnöke nagyon elégedett az ígért szja-mentességgel.
2021-01-16 16:06:29

25 éven aluliak szja-mentessége: mutatjuk az előnyöket

A fiatalok keresete több lesz, a munkáltatók költségei csökkennek, így többen dolgozhatnak majd. Sőt, még a lakáshitelek felvételét is könnyíti az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett döntés.
2021-01-17 10:05:59

Megéri mielőbb nyilatkozni az adókedvezményekről

Az adóból kedvezmény jár a gyermekes családoknak, az első házasoknak, a négy vagy több gyermeket nevelő anyáknak, illetve a bizonyos betegségekben szenvedőknek ? tette hozzá Izer Norbert. A Pénzügyminisztérium immár negyedik éve tart tájékoztatási akcióprogramot. A januári bérszámfejtési, illetve nyilatkozat-átadási határidőt lekésve, a januári adókedvezmény összege legkorábban 2022-ben az szja-bevallásban kérhető vissza. Ám így az adóhivatal által készített bevallás sem fogadható el automatikusan, azt ki kell egészíteni, vagyis az időben leadott nyilatkozat nemcsak magasabb januári nettó bér...
2021-01-17 20:05:41

Pogátsa Zoltán: Tévút a fiatalok adómentessége

A kormányfő péntek reggeli bejelentésével ellentétben Pogátsa Zoltán nem tartja a válságkezelés eszközének azt, hogy 2022-től a 25 év alattiak teljes személyi jövedelemadó-mentességet kapnak. Az ATV-ben azt mondta, Orbán Viktor minden gazdasági gondra adócsökkentéssel válaszol. Ez ellentétes az EU logikájával. Mint mondta, az Európai Unió az Ifjúsági Garancia Programmal azt támogatja, hogy a 25 év alattiak tanuljanak vagy dolgozzanak. Az EU beszedi az adókat, abból finanszírozza a képzést, oktatást. Aki segíteni akar a fiatalokon, az emelje a tankötelezettséget, a pénzt pedig költse azok képz...
2021-01-19 07:06:52

Évi 600 ezer forintot nyerhet egy átlagos keresetű fiatal Orbán bejelentésével

Orbán Viktor január 15-én jelentette be, hogy jövedelemadó-mentességet kapnak azok a fiatalok, akik még nem töltötték be a 25. életévüket. A tervezett intézkedésről annyit már tudni lehet, hogy legkésőbb 2022. január 1-jétől vezetik be, és csak a bruttó átlagkeresetig járna az adómentesség. A miniszterelnök szerint ennek révén könnyebb lesz a fiatalok számára az önálló életkezdés, hiszen ott van mellette a CSOK és a babaváró hitel is. Az utóbbiakkal szemben az szja-mentesség olyan kedvezmény, amihez csak bejelentett munkahely kell, eladósodásra nincs szükség az igénybevételéhez. Valódi segíts...
2021-01-22 07:05:40

Mintegy 300 ezer fiatal munkavállalót érint az szja-mentesség

Ez átlagosan havi 45 ezer forint pluszt jelenthetne az érintetteknek.
2021-01-23 09:06:21

Havi 45 ezer forintot is jelenthet a fiatalok adómentessége

288 ezer fiatalt érintene a kormányzat azon terve, hogy a 25 évesnél fiatalabb munkavállalók majd személyijövedelemadó-mentességet kapnak.
2021-01-23 12:06:03

Ezért segíti a fiatalokat szja-mentességgel a kormány

Megmutatjuk, miért éppen a fiatal munkavállalókat támogatja a kormány adóelengedéssel.
2021-01-27 10:05:55

A 25 év alattiak szja-mentessége a fiatalok saját lábra állását segíti

Jövőre nagyjából 22 százalékkal emelkedhet a fiatalok jövedelme - mondta Novák Katalin.
2021-01-27 16:06:01

Befektetésnek tekinti a kormány a fiatalok szja-mentességet

Novák Katalin szerint a a külföldi munkavállalás kevésbé lesz vonzóbb a 25 éven alattiaknak.
2021-01-27 19:05:55

Szabadulnál a mamahotelből? Nem lesz olcsó.

A 25 év alattiaknak ígért szja-mentesség megihlette az Indexet. Kiszámoltuk, mennyibe kerül egy fiatalnak ma kiköltözni a mamahotelből.
2021-01-31 10:05:54

A járvány gazdasági hatásaiból való kilábalást is megkönnyítheti a fiatalok szja-mentessége

Rövidt ávon növekedhet a foglalkoztatottság, hosszú távon pedig lendületet kaphat a gazdaság.
2021-01-31 13:06:02

Egyes adókedvezményeknél már januártól számít a megemelt minimálbér

Az adókötelezettség megállapítása soron az alacsonyabb, az év első napján érvényes összeggel kell egész évben számolni.
2021-02-02 13:05:59

Elúszott a járvánnyal az egy számjegyű szja esélye

Nem valószínű, hogy a költségvetésben lenne arra mozgástér, hogy a 15 százalékos személyi jövedelemadó (szja) kulcsát csökkentsék, ez ebben a ciklusban szinte biztos, hogy nem várható ? válaszolta a Világgazdaságnak  a Vámos-Nagy Ernst and Young Ügyvédi Iroda adójogásza arra a kérdésre, hogy mikor valósulhat meg ez a kormányzati célkitűzés. Bajusz Dániel úgy látja, hogy a mentességek, illetve kedvezmények rendszere (családi adókedvezmény, az első házasulók, négygyermekes anyák adókedvezménye, 25 év alattiak tervezett adómentessége az átlagkeresetig) jelenleg is kiterjedt, és ennek megváltozta...
2021-02-09 16:05:43

ATV: 19 dollárba kerül két dózis orosz vakcina

Valamivel több mint 19 dollárba, azaz mintegy 5700 forintba kerül a védettség kialakulásához szükséges két darab orosz vakcina, értesült az ATV Híradó. Megkeresésükre Szijjártó Péter külügyminiszter azt mondta, tiszteletben kell tartaniuk a szerződés titkosságát, ezért egészen pontos összeget nem árulhatott el. Azt ugyanakkor közölte, hogy az oroszok által korábban nyilvánosságra hozott ár nem éri el a 20 dollárt. Korábban az oroszok azt nyilatkozták, hogy a külföldi értékesítés esetén az egy vakcina ára a 10 dollárt nem fogja meghaladni. Ez igaz a mi szerződésünkre is. Tehát egy személy beol...
2021-02-09 18:05:42

Teljes karantén alá helyezik Athén térségét

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök kedden elrendelte Athén térségének teljes karantén alá helyezését az utóbbi hetekben megszaporodott koronavírus megbetegedések miatt. A korlátozások értelmében bezárják a nem létszükségleti cikkeket árusító boltokat és az iskolákat február 11-től a hónap végéig ? mondta Micotákisz lakossági felhívásában, amelyet az ERT közszolgálati televízió közvetített. Hozzátette, hogy a diákok ismét távoktatásra fognak átállni. Görögország a múlt hét végén szigorításokat fogadott el a koronavírus-járvány terjedésének feltartóztatására, Athénban és Szalonikiben hár...
2021-02-09 21:05:44

Mikor lesz biztosított egy választott tisztségviselő?

A járulékalapot képező jövedelem megállapítása során a tiszteletdíjat is figyelembe kell venni, hisz az az szja szempontból nem önálló tevékenység.
2021-02-10 18:06:05

Fontos határidőre figyelmeztet a NAV az szja-bevallás tervezetekkel kapcsolatban

Egy hónapjuk maradt azoknak, akik postán szeretnék megkapni a hatóság által elkészített tervezetet.
2021-02-16 11:06:00

Egy hónapig még kérheti SMS-ben az adóbevallási tervezetét

A saját adóbevallási tervezetét március 15-től bárki megnézheti elektronikusan a NAV honlapjáról elérhető eSZJA aloldalon.
2021-02-16 13:06:04

A diákmunkásoknak is jár a 25 év alattiak szja-mentessége

Novák Katalin a közzétett videóban azt mondta, hogy a fiatalok diákszövetkezeteken keresztül átlagosan havonta nyolcvan órát dolgoznak, ezért átlagosan bruttó 96 ezer forintot kapnak, így eddig nettó 81 ezer forintot vittek haza. Az szja-mentességnek köszönhetően ez az összeg több mint 14 ezer forinttal nő, így a teljes bruttó fizetést kézhez kapják nettó jövedelemként ? emelte ki a miniszter. A videóhoz írt bejegyzésben az áll, hogy ennek további részleteiről csütörtökön ifjúsági szakmai szervezetekkel egyeztetnek. The post A diákmunkásoknak is jár a 25 év alattiak szja-mentessége first appe...
2021-02-18 11:05:51

Novák Katalin: A homoszexuálisok örökbefogadásának kérdése nincs a magyar emberek első száz problémája között

Interjút készített az Index Novák Katalin családokért felelős miniszterrel, aki a kormány családokért tett erőfeszítéseinek alapos ismertetése mellett elmondta azt is, miért nem emelkedett 12 éve a családi pótlék, amely időközben elveszítette reálértéke 40 százalékát. ?Ismert a politikánk, a véleményünk arról, hogy e téren alapvetően miben különböztetjük meg magunkat a baloldaltól. Meggyőzésem szerint nem változott a magyarok többségének elvárása sem, miszerint továbbra is kössük munkához a családtámogatásokat. Az kapjon, aki kiveszi a részét a közös teljesítményből? ? jelentette ki Novák Kat...
2021-02-19 12:07:02

Novák: A diplomás gyed után sem kell szja-t fizetniük a 25 év alattiaknak

Újabb csoporttal bővült az intézkedéssel érintettek köre.
2021-02-19 13:06:05

Novák: A diplomás gyed után sem kell szja-t fizetniük a 25 év alattiaknak

Újabb csoporttal bővült az intézkedéssel érintettek köre.
2021-02-19 13:06:17

Ön támogatja a 25 év alattiak szja-mentességét?

A kormányfő vetette fel, a szakmai egyeztetések ezen a héten is gőzerővel folynak. Vannak érvek mellette és ellene is. Ön mit gondol?
2021-02-25 20:06:06

A 25 év alattiak szja-mentességének részleteiről beszélt Szentkirályi Alexandra: ennyi pénz maradhat a zsebekben

Olyan támogatást kapnak a fiatalok 2022-ben, amire az ország történetében még nem volt példa: a kormány bevezeti a 25 év alattiak személyijövedelemadó-mentességét - mondta a kormányszóvivő szerdán a Facebookon megosztott videójában.
2021-02-26 23:11:39

Az Indexen megbukott a fiatalok adómentessége

Mi kérdeztünk, az olvasók válaszoltak. Felmérésünk nem reprezentatív, de az eredmény mindenesetre érdekes.
2021-02-28 12:06:52

Az Indexen megbukott a fiatalok adómentessége

Mi kérdeztünk, az olvasók válaszoltak. Felmérésünk nem reprezentatív, de az eredmény mindenesetre érdekes.
2021-02-28 12:07:20

Hogyan kérhetjük az adóbevallási tervezetet,ha nincs ügyfélkapunk?

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti azok szja-bevallási tervezetét, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik: legyen munkavállaló, őstermelő, áfa fizetésére kötelezett magánszemély vagy egyéni vállalkozó.
2021-02-28 18:07:16

Hogyan kérhetjük az adóbevallási tervezetet,ha nincs ügyfélkapunk?

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti azok szja-bevallási tervezetét, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik: legyen munkavállaló, őstermelő, áfa fizetésére kötelezett magánszemély vagy egyéni vállalkozó.
2021-02-28 18:07:20

Március 15-től megnézheti az adóbevallását

Előtte sms-ben, telefonon, interneten és személyesen is lehet kérni a betekintést.
2021-03-01 12:06:01

Két hét múlva bárki megnézheti, milyen adóbevallást készített neki a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) már öt éve automatikusan készíti el több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét, ezáltal a NAV-hoz nem kell a kedvezményekre jogosító vagy a munkáltatói igazolásokat beküldeni, hanem az adózónak kell megőriznie azokat az öt éves elévülési idő végéig ? közölte az adóhivatal az MTI-vel. Az szja-bevallási tervezet a tavaly megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás, amit a munkáltatók, kifizetők adatszolgáltatásai alapján állít össze a NAV. Kiemelték, hogy saját adóbevallási tervezetét március 15-étől bárki megnézheti elektronikusan a NAV honlapj...
2021-03-01 13:07:15

Fontos határidő jár le az szja-bevallásoknál

Mutatjuk, meddig és hogyan tudja postán kérni saját bevallásának tervezetét.
2021-03-08 15:07:26

Ez mindenkit érint: fontos dologra hívja fel a figyelmet a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az szja-bevallási tervezeteket március 15-től elektronikusan elérhetővé teszi az eSZJA felületén; akinek nincs ügyfélkapuja, április 15-ig kérheti a tervezetek postázását.
2021-03-08 16:07:29

Adóbevallási határidőkre figyelmeztet a NAV

Senkinek nem kell személyesen megjelennie az ügyfélszolgálaton.
2021-03-08 16:08:16

Adóbevallási határidőkre figyelmeztet a NAV

Senkinek nem kell személyesen megjelennie az ügyfélszolgálaton.
2021-03-08 16:09:42

Benyújtották a 25 éven aluliak szja-mentességéről szóló törvényjavaslatot

Az előző év júliusi átlagkeresetet nem meghaladó jövedelem szintjére él majd a kedvezmény.
2021-03-10 22:06:33


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   pepper x   •   aproka1   •   a33proka1   •   travis kelce   •   elmar wepper   •   m   •   rozsa sandor   •   haszn   •   K   •   banyai noemi   •   pro   •   N   •   f   •   tes   •   b   •   aza   •   H   •   sz   •   P   •   németállás   •   mag   •   fhgperapro   •   jazz   •   perapro   •   R   •   G   •   J   •   L   •   xn aprka1 dxa   •   bogdan adam   •   xiaomi 14   •   S   •   cig   •   eb   •   egynyari urom   •   post malone   •   oldal   •   suhgfhgperapro   •   t   •   tan   •   apropiaza   •   netapro   •   ftp   •   aproplaza   •   ak   •   000   •   eladojavitas  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   7283   •   7682   •   elektromos20fc3c2b9c   •   toronymerev   •   nővéreket   •   400mg   •   fekvenyomo   •   vízállófalpanelek.ht ml   •   b20rsz20mfejt20stvll _alok20bt   •   21540index5.phpoptio ncom_ckforms   •   Vďż˝ZKďż˝TELENďż˝Tďż ˝ďż˝ďż˝ďż˝ďż˝ďż˝ďż˝ď ż˝ďż˝ďż˝ďż˝ďż˝ďż˝ďż˝ ďż˝ďż˝ďż˝ďż˝ďż˝ďż˝ďż ˝S���SFďż˝ďż˝ď ż˝Tďż˝SRENDSZEREKTIS ZTďż˝Tďż˝ďż˝ďż˝ďż˝ďż ˝SAFďż˝Tďż˝STISZTďż˝ ��Tďż˝ďż˝ďż˝ďż   •   dombvrphpoptioncomno   •   piaciselectconvertin t,chingchong   •   organizers   •   9293   •   toth gabi elarult egy titkot   •   fekte   •   delta musorvezeto   •   katym   •   Clio   •   kisk���ġ�ġ rďż˝ďż˝ďż˝Äˇďż˝ďż˝ďż ˝sszexpartner   •   ruhaszalon   •   budapestoptioncom_we   •   babysittereket   •   1717_1717rdif1717_1_   •   renaultmeganekombiin dexphpoptioncomjfeed back   •   halászgép"and   •   megvalogatom   •   onlineplyakezdkarrie rjvedelem   •   biator2121121121212. 1   •   Ilcsiadminfilemanage   •   nonstop ezermester   •   bontotthullámpaszege   •   ingatlancsere1111111 111111UNIONSELECTCHA R(45,120,49,45,81,45 ),CHAR(45,120,50,45, 81,45),CHAR(45,120,5 1,45,81,45),CHAR(45, 120,52,45,81,45),CHA R(45,120,53,45,81,45 ),CHAR(45,120,54,45, 81,45),CHAR(45,120,5 5,45,81,45),CHAR(45, 120,56,45,81,45)   •   szakszerűváltójavítá s.tel:06203977558   •   pronews   •   fuvolatan   •   kmvirtustmadsbillent yvdelem   •   1616   •   q101111111111111UNIO NSELECTCHAR(45,120,4 9,45,81,45)   •   geforceindexphpoptio   •   79cm   •   m20holdas20je1rm20kv ete9s   •   hazahurcolt   •   (SELECT(CASEWHEN(356 2=3562)THEN3562ELSE3 562*(SELECT3562FROMI NFORMATION_SCHEMA.PL UGINS)END))   •   SPA1111111111111UNIO NSELECTCHAR(45,120,4 9,45,81,45),CHAR(45, 120,50,45,81,45),CHA R(45,120,51,45,81,45 ),CHAR(45,120,52,45, 81,45),CHAR(45,120,5 3,45,81,45)   •   ProdaxArcusH07VUbizt ons   •   egerszolaton   •   vezetheto   •   tet��fed��  

srv.38.