Négyszer kérték meg Mérai Kata kezét, egyszer sem ment férjhez

Mérai Kata sosem házasodott meg, noha többen is feleségül akarták venni. A Barátok közt egykori színésznője négy férfi lánykérésére is igent mondott, ezekről az alkalmakról a story.hu-nak mesélt. Az elsőnél 19 éves voltam, már éreztem, hogy ez a kapcsolat nem az igazi. Ő is érezte, csak azért kérte meg a kezem, hogy együtt maradjunk. A második lánykérésre, amikor igent mondtam, hirtelen még jó ötletnek tűnt, később már nem. Számomra problémát jelentett, hogy az akkori páromnak volt gyermeke. Én ehhez még éretlennek tartottam magam, még mindig nagyon fiatal voltam. A harmadik próbálkozásnál ped...
2024-04-19 09:07:21

Négyszer volt menyasszony, de egyszer sem ment férjhez a Barátok közt sztárja: Mérai Kata elárulta, miért marad el a mostani párjával is az esküvője

Mérai Katát kezét eddig már négyszer kérték meg, de az esküvőig sosem jutott el. Most elmondta, szerinte miért nem működtek a korábbi kapcsolatai.
2024-04-18 22:06:12

Négyszer volt menyasszony, de egyszer sem ment férjhez a Barátok közt sztárja: Mérai Kata elárulta, miért marad el a mostani párjával is az esküvője

Mérai Katát kezét eddig már négyszer kérték meg, de az esküvőig sosem jutott el. Most elmondta, szerinte miért nem működtek a korábbi kapcsolatai.
2024-04-18 22:06:02

Tüttő Kata lett az MSZP EP-listavezetője és bejelentette, hogy "elrohad nemsokára a narancs is"

A Fidesz legyőzhető, de erre egyedül egyik ellenzéki párt sem képes - jelentette ki a szocialista Tüttő Kata főpolgármester-helyettes szombaton Budapesten, miután az MSZP kongresszusa európai parlamenti (EP-) listavezetőnek választotta. Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre társelnökök is az összefogás mellett érveltek; Komjáthi Imre szerint az idei EP-választáson lesz egységes baloldali blokk.
2024-03-23 18:10:12

Tüttő Kata lett az MSZP EP-listavezetője és bejelentette, hogy "elrohad nemsokára a narancs is"

A Fidesz legyőzhető, de erre egyedül egyik ellenzéki párt sem képes - jelentette ki a szocialista Tüttő Kata főpolgármester-helyettes szombaton Budapesten, miután az MSZP kongresszusa európai parlamenti (EP-) listavezetőnek választotta. Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre társelnökök is az összefogás mellett érveltek; Komjáthi Imre szerint az idei EP-választáson lesz egységes baloldali blokk.
2024-03-23 18:09:50

Hivatalosan is Tüttő Kata az MSZP EP-listavezetője

2024-03-23 18:07:16

Dobó Kata rengeteg emlékezetes alakítást tudhat maga mögött, amikkel szó szerint berobbant a magyar köztudatba, és nyugodtan kijelenthető, hogy munkássága megkerülhetetlen a magyar filmiparban. A színésznő február 25-én ünnepelte 50. születésnapját, most pedig azt is elárulta, miért utazott Balira az évforduló alkalmából.
2024-03-23 17:08:26

Dobó Kata rengeteg emlékezetes alakítást tudhat maga mögött, amikkel szó szerint berobbant a magyar köztudatba, és nyugodtan kijelenthető, hogy munkássága megkerülhetetlen a magyar filmiparban. A színésznő február 25-én ünnepelte 50. születésnapját, most pedig azt is elárulta, miért utazott Balira az évforduló alkalmából.
2024-03-23 17:08:00

Janza Kata a kedvenc városában, Rómában ünnepli meg, hogy néhány napja átvehette a Jászai Mari-díjat.
2024-03-18 22:06:07

Janza Kata a kedvenc városában, Rómában ünnepli meg, hogy néhány napja átvehette a Jászai Mari-díjat.
2024-03-18 22:05:55

Gáspár Kata elárulta, honnan ered a vörös hajszíne, és miért is festette be egykor a haját. A népszerű színésznő a Chaplin unokájával való találkozásról is mesélt.
2024-03-12 08:06:05

Gáspár Kata elárulta, honnan ered a vörös hajszíne, és miért is festette be egykor a haját. A népszerű színésznő a Chaplin unokájával való találkozásról is mesélt.
2024-03-12 08:05:48

Megvan, ki vezeti majd MSZP EP-listáját

Az MSZP szombati sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a párt EP-listáját a 2024-es választáson Tüttő Kata jelenlegi főpolgármester-helyettes vezeti majd. Erről a párt választmánya döntött. A lista első öt helye a következőképpen alakul majd: Tüttő Kata Gurmai Zita (az MSZP nőtagozatának elnöke) Harangozó Gábor (volt EP-képviselő) Andor László (volt uniós biztos) Bazin Levente (miskolci önkormányzati képviselő) A sajtótájékoztatón Tüttő Kata azt mondta, öt fontos feladatot lát maga előtt, a legelső az uniós források hazahozatala. Ez Magyarország és a helyi közösségek érdeke, tette hozzá. Köz...
2023-12-02 13:08:56

Óraműpontossággal érkezett a Szerencsejáték idei 40 milliója Sarka Kata férjének cégéhez

Ha itt az ősz, akkor itt a 40 millió + áfa szponzorpénz is a Netrise Hungary Kft.-nek, amely amúgy aligha szorul rá az
2023-11-22 09:11:37

Óramű pontossággal érkezett a Szerencsejáték idei 40 milliója Sarka Kata férjének cégéhez

Ha itt az ősz, akkor itt a 40 millió + áfa szponzorpénz is a Netrise Hungary Kft.-nek, amely amúgy aligha szorul rá az
2023-11-22 06:09:42

Óramű pontossággal érkezett a Szerencsejáték idei 40 milliója Sarka Kata férjének cégéhez

Ha itt az ősz, akkor itt a 40 millió + áfa szponzorpénz is a Netrise Hungary Kft.-nek, amely amúgy aligha szorul rá az
2023-11-22 06:08:53

Janza Katának szó szerint elakadt a szava

A Duna dalválasztó showjának idén egy új női zsűritagja lesz, mégpedig a korábbi évadokban még versenyzőként szerepelt Janza Kata személyében.
2023-11-12 15:06:14

Fidesz: Karácsony Gergely és Tüttő Kata is hülyének nézi a budapestieket

A kormánypárt szerint a főpolgármester nem gondolja komolyan, amit gondol.
2020-12-02 13:06:00

Karácsony: Offshore hátterű céggel nem köt szerződést a főváros

Folytatódik a BKV buszpályázatos ügye, amelyben Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes volt élettársa is érintett volt.
2020-12-02 13:06:01

Kata: Fontos változásra figyelmeztet az adóhatóság

A jövő év elejétől mindenki csak egy jogviszonyában lehet kisadózó.
2020-12-02 15:06:02

?Az, ami igazán szép, még előttem van, nem mögöttem? ? SZFE-advent a hvg.hu-n

Arra kértük a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóit, hogy töltsék velünk az adventi időszakot: versek, mesék, dalok, akár bábok segítségével mondják el, mit jelent számukra az ünnep. Az első videóban Kanyó Kata tolmácsolásában hallhatjuk Kosztolányi Dezső Narancsszín felhő című művét.
2020-12-02 17:06:04

Szilágyi Áron nyert Szatmári András ellen a kardozók országos bajnokságán

Női kardban Pusztai Liza, férfi párbajtőrben Bakos Bálint, női párbajtőrben Kun Anna, női tőrben pedig Kondricz Kata győzött.
2020-12-19 19:06:44

Nem tudom, ki vagy, de szeretkezni akarok veled!

Nem az esetem, nem tetszik, mégis kívánom. Hogy lehet ez?
2020-12-22 17:05:59

Szenzáció: Vas Kata Blanka nyerte a rangos belgiumi cyclocross versenyt

A 19 éves magyar kerékpárversenyző élete első felnőtt sikerét aratta.
2020-12-30 17:05:57

Tovább kopasztja a kormány a fővárost, Tüttő Kata szerint tisztességtelenül

Tisztességtelennek nevezte Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, hogy a kormány csaknem 2 milliárd forinttal több hozzájárulást kér Budapesttől az elővárosi közlekedés finanszírozására.
2021-01-02 21:06:01

Tovább kopasztja a kormány a fővárost, Tüttő Kata szerint tisztességtelenül

Tisztességtelennek nevezte Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, hogy a kormány csaknem 2 milliárd forinttal több hozzájárulást kér Budapesttől az elővárosi közlekedés finanszírozására.
2021-01-02 21:06:02

Hol némán, hol üvöltve jelentkezik be Vanessa Kirby az Oscar-díjért Mundruczóék filmjében

Mélyen megrázó film lett Mundruczó Kornél és Wéber Kata Pieces of a Woman-je, amely egy tragikus otthonszülés következményeiről, az elviselhetetlen gyász feldolgozásának útjairól mesél. Shia LaBeouf botránya nagyon nem tett jót a filmnek, Vanessa Kirbyt viszont nem véletlenül emlegetik Oscar-esélyesként.
2021-01-07 20:05:59

Mundruczó Kornél Shia LaBeouf botrányáról: El kell választani a művet a művésztől

A napokban került fel Mundruczó Kornél első angol nyelvű filmje, a Pieces of a Woman a Netflixre, amelyet sokan Oscar-esélyesnek tartanak, különös tekintettel a színészi alakításokra. A film kampányának azonban nem tett jót, hogy decemberben súlyos vádak merültek fel az egyik fontos szereplővel, Shia LaBeouffel szemben. A gyerekként befutott és balhés időszakairól ismert sztárt egykori barátnője, FKA Twigs perelte be. Az énekesnő állítása szerint, LaBeouf kapcsolatuk ideje alatt, 2018 és 2019 között fizikailag, szexuálisan és lelkileg is bántalmazta őt. Egy reggel például arra ébredt, hogy La...
2021-01-09 18:05:45

A 19 éves kerékpáros tehetség az országos bajnokságot is megnyerte

A sportoló tavaly a cyclo-cross mellett hegyikerékpárban is vb-ezüstérmes volt a korosztályában.
2021-01-11 00:05:50

Vas Kata Blanka ötödik lett a terepkerékpáros vk-sorozatban

Az U23-as korosztályban ő lett a legjobb.
2021-01-24 20:06:55

Mundruczó Kornél szerint aggodalomra ad okot az SZFE új tanárainak listája

Mundurczó Kornél a 168 órának adott interjút, amelyben az Színház- és Filmművészeti egyetem átalakításával kapcsolatban is nyilatkozott. Egészen elképesztő, amit letettek az asztalra a diákok, a volt tanárok, és azok, akik még még állományban vannak a régi rendszerből. Aggasztó látni, hogy ezt a tradíciót így darálják be, ilyen aggresszív módszerekkel szüntetik meg. Ez a vulgaritás határán van ? mondta a rendező, akinek az utóbbi hetekben debütált a Netflixen első angol nyelvű filmje, a Vanessa Kirby és Shia LaBeouf szereplésével készült Pieces of a Woman. Kapcsolódó Néma, hideg ...
2021-01-25 09:05:42

Magyar bronzérem az U23-as terepkerékpáros világbajnokságon

Vas Kata Blanka minden idők egyik legerősebb mezőnyében állhatott dobogóra.
2021-01-31 16:05:59

Pár hetük maradt a KATA-s vállalkozóknak, hogy beszámoljanak a NAV-nak

A katásoknak február 25-éig kell elküldeniük a rájuk vonatkozó, ún. a 20KATA nyomtatványt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) ? írja az MTI. A bevételi nyilatkozat tavaly óta az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA) is elkészíthető, így egyszerűbb, gyorsabb a kitöltés ? állítja a NAV. Az ONYA-ban a katások jelentős része, mindössze három adat megadásával ? időszak, hónapok száma és elért bevétel ? online teljesítheti a tavalyi évről szóló elszámolást a február 25-ei határidőig. A webes alkalmazás használatához nincs szükség külön segédprogramra, ugyanakkor a korábbi nyomtatványkitö...
2021-02-01 16:05:42

Teljesen meztelennek tűnik a fotón a magyar színésznő

Nagy Kata újra szingli, és egyre merészebb képeket mutat magáról.
2021-02-03 19:05:52

A katasztrófavédelemhez kerül a kéményseprés, 283 embert rúgnak ki a Főkétüsztől

Csoportos létszámleépítést jelent be a Főkétüsz a héten ? derült ki egy keddi online sajtótájékoztatón. Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a fővárosi cég 321 munkavállalójából 283-at bocsátanak el. A döntés oka, hogy május elsejével az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz (OKI) kerül a lakossági kéményseprés Budapesten, azaz állami feladat lesz onnantól, nem fővárosi. A gazdálkodó szervezeteknél továbbra is a Főkétüsz sepri majd a kéményeket, ezért a cég nem szűnik meg. Tüttő Kata főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a fővárosi kéményseprés évente 2 milliár...
2021-02-09 12:05:40

Mundruczó Kornél filmje két díjra is esélyes a kritikuscéh gáláján

Mundruczó Kornél kiváló új filmje, a gyászfolyamatot megéneklő Pieces of a Woman két szereplője, a főszereplőt alakító Vanessa Kirby és az ő anyját játszó Ellen Burstyn is jelölést kapott a Critics Choice Awardsra, azaz az amerikai kritikuscéh díjára, ezzel még egyet lépve az Oscar-esély felé. Kirbyt már eddig is komoly esélyesként emlegették a díjszezonban, ám esélyeit rontja, hogy a női főszereplők mezőnye idén kiemelkedően erős, a Golden Globe-on is nehéz lesz a döntés, és a kritikuscéhnek sem lesz könnyű dolga. Kapcsolódó Néma, hideg vákuumba zár a gyász Kényelmetlen ponto...
2021-02-09 17:05:41

Dicséret mellett kritika is volt bőven A Dalban

Volt jónéhány remek dal, de Csondor Kata biztos nem megy vacsorázni Nagy Feróval, azok után, amit kapott.
2021-02-13 23:05:57

Külföldön milliók kedvelik a magyar dalszerzőt, itthon alig ismerik

Tavaly év végén írt dala már több mint egymillió lejátszásnál jár.
2021-02-19 11:06:06

Újabb 25 oktató hagyta ott az SZFE-t

A Színház- és Filmművészeti Egyetem 25 további oktatója hagyta ott az egyetemet az őszi félév végeztével. Az atv.hu-nak eljuttatott közlemény szerint az alábbi oktatók felmondták munkaviszonyukat az egyetemmel, nem írták alá szerződésüket a következő félévre, illetve megszüntették tagságukat az SZFE Doktori Tanácsában: Ari ZsófiaBagossy LászlóBáron GyörgyCsató KataCsizmadia TiborDávid AttilaFekete ÁdámFöldényi F. LászlóGábor GyörgyGarai JuditGigor AttilaGimesi DóraKárpáti PéterKovács D. DánielNagy ZoltánNémeth GáborPálfi GyörgyRóbert JúliaRuttkay ZsófiaSellő HajnalSchulze ÉvaSchwechtje Mihály...
2021-02-22 11:05:40

Mundruczóék háromgenerációs családtörténetről szóló filmjét is támogatta az NFI

A Nemzeti Filmintézet (NFI) legutóbbi döntése nyomán támogatást kap Mundruczó Kornél és Wéber Kata következő közös filmje, valamint Szabó Magda utolsó regényének adaptációja, és Tóth Barnabás Hofi munkacímen készülő nagyjátékfilmje is, vette észre a hvg.hu. Az NFI 150 millió forint gyártási támogatást ítélt oda a Wéber Kata által írt, háromgenerációs családtörténetről szóló Evolúció című filmnek. A filmet Mundruczó hazai és nemzetközi szereplőgárdával készíti majd német többségi koprodukcióban. A forgatás március végén kezdődik Magyarországon, majd Németországban folytatódik májusban. A továb...
2021-02-23 13:06:55

A Hofiról készülő filmet és Mundruczóék következő dobását is támogatja a Filmintézet

Az NFI legutóbbi döntése nyomán támogatást kap Mundruczó Kornél és Wéber Kata következő közös filmje, valamint Szabó Magda utolsó regényének adaptációja, és Tóth Barnabás Hofiról készülő játékfilmje is.
2021-02-23 13:07:30

Megvan, kik kerülnek idén az adóhivatal célkeresztjébe

A közzétett ellenőrzési terv alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szigorúan fogja vizsgálni a kisvállalkozások tételes adóját (kata) választó adózókat és munkáltatókat, hogy feltárja a bújtatott foglalkoztatást ? írta az MTI-nek elküldött elemzésében az EY. Az üzleti tanácsadó cég szerint az adóhatóság egyértelmű célja, hogy támogassa a jogkövető adózókat, és határozottan fellépjen az adóelkerüléssel szemben. Az elmúlt évek digitális fejlesztéseinek köszönhetően erre meg is van minden eszközük. Az EY szerint kiemelt figyelemre számíthat az építőipar, valamint az internetes kereskedelem ...
2021-02-23 14:06:53

Almási Kitti - Szakításról, elengedésről

Ne csak a rosszra emlékezz!
2021-02-28 18:08:02

Nyomozás indult a BKV busztendere miatt

A Nemzeti Nyomozó Iroda hivatali visszaélés gyanújával nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen a BKV busztenderével kapcsolatban ? tudta meg az RTL Klub Híradója.  Ahogy korábban mi is megírtuk, egy kamucégnek tűnő, offshore-hátterű vállalat nyerte tavaly év végén a BKV buszbérlős közbeszerzését. A hat busz bérléséről szóló tenderen befutó cég azért is érdekes, mert a szálak ahhoz a Leisztinger Tamáshoz vezetnek, aki Tüttő Kata főpolgármester-helyettes korábbi élettársa. A pályázatot végül visszavonták, miután kiderült a cég háttere. Tüttő Kata a Híradónak elmondta, sem neki, sem az önkormá...
2021-03-02 22:06:08

?A hitünk segít a nehézségek leküzdésében? ? Babakora óta küzd súlyos betegségével: az ötödik veseátültetésére vár Kata

Szeged ? A negyedik veséje is kilökődött, ám nem adja fel, boldogan éli tovább az életét Kovács Kata (42), aki már egészen babakorától kezdve vesebetegséggel küzd. Bár a koronavírus-járványban a transzplantáltaknak különösen oda kell figyelniük egészségükre, Kata nem hagyja, hogy a félelem határozza meg az életét. Ahogyan a vesék kilökődésével járó sok évnyi csalódás sem vette el a kedvét, élni akarását.
2021-03-03 04:05:46

Dobó Kata mesél élete fordulópontjairól

Erősebb Igen néven YouTube-csatornát indított Liebhaber Judit.
2021-03-04 17:06:15

Dobó Kata mesél élete fordulópontjairól

Erősebb Igen néven YouTube-csatornát indított Liebhaber Judit.
2021-03-04 17:06:46

Nem hagyta, hogy a rák győzzön - kopaszon is vállalt modellmunkát!

Eszter végig hősiesen viselkedett.
2021-03-05 17:06:33

A kormány közzétette, kik kapnak bértámogatást a lezárások miatt

A cipészek, órások, fodrászok, de még a videotékák is segítséget kapnak. Az egyéni vállalkozók is mentesülnek a kata, illetve a szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettsége alól.
2021-03-06 09:06:53

A kormány közzétette, kik kapnak bértámogatást a lezárások miatt

A cipészek, órások, fodrászok, de még a videotékák is segítséget kapnak. Az egyéni vállalkozók is mentesülnek a kata, illetve a szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettsége alól.
2021-03-06 09:06:58

Ha még ketten lebetegszenek, leállhat a 2-es metró

Ebben az esetben busszal kellene pótolni a metrót, viszont a buszvezetők között is sok a fertőzött.
2021-03-08 21:05:59

Leállhat a 2-es metró, olyan sok a fertőzött a BKV-nál

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes szerint annyira sok a beteg a 2-es metró vonalán dolgozók között, hogy ha még kettő ember megbetegszik, akkor lehet, hogy le kell állítani a metrót. A politikus az ATV-nek arról beszélt, az első és a második hullámban a közszolgáltatások nem voltak veszélyben, de ma ott tartunk, hogy annyira sok a beteg a BKV-nál, metróforgalom-irányításban, villamosvezetők, buszvezetőknél, hogy nem biztos, hogy holnap is fog már járni a metró. Hozzátette, ha kidőlnek azok az emberek, akik a metrót irányítják, nem tudják őket pótolni máshogy. Konkrétan ott tartunk, hogy ann...
2021-03-08 21:06:01

Ha még ketten lebetegszenek, leállhat a 2-es metró

Ebben az esetben busszal kellene pótolni a metrót, viszont a buszvezetők között is sok a fertőzött.
2021-03-08 21:06:40

Önkéntes karanténba vonult Karácsony Gergely

Az ATV írta meg, hogy a főpolgármester az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége lett volna. Karácsony Gergely azonban nem sokkal az adás előtt lemondta az interjút, mert önkéntes karanténba vonult. Ennek okát azonban nem árulták el. Ma este Tüttő Kata főpolgármester-helyettes szerint annyira sok a beteg a 2-es metró vonalán dolgozók között, hogy ha még kettő ember megbetegszik, akkor lehet, hogy le kell állítani a metrót.  A politikus az ATV-nek arról beszélt, az első és a második hullámban a közszolgáltatások nem voltak veszélyben, de ma ott tartunk, hogy annyira sok a beteg a BKV-nál, m...
2021-03-08 22:06:16

Életünk története: Nagy Zsoltot sokkolta, hogy a feleségéből milyen ráncos nőt csináltak

Istenes Bence és Csobot Adél után, most a színész Nagy Zsolt és felesége, Oltai Kata voltak Friderikusz Sándor vendégei az Életünk történetében. Utóbbiakon a koruknál fogva csak 20-20 évet öregítettek, de a színészt már az is sokkolta, hogy 64 évesen látták magukat. Kapcsolódó Életünk története: Istenes Bencéből 93 éves bácsikát csináltak Párja, Csobot Adél pedig 86 lett a hat évtizedes öregítés után. Nagyon sokat változott és ez így hirtelen, hogy bejöttem egy ilyen gyönyörű szőke nővel és most egy vöröses, nagyon ráncos hölgyet látok, akit ismerek, csak furcsa, hogy ism...
2021-03-09 08:06:12

Beindul a metró dolgozók oltóprogramja

Megkezdik a budapesti metróvonalakon dolgozók beoltását, erről Tüttő Kata főpolgármester-helyettes tájékoztatta az ATV Híradóját. Tüttő Katát kormányzati forrásból tájékoztatták a metró dolgozóit érintő oltási programról. A főpolgármester-helyettes hétfőn beszélt arról az ATV A nap híre című műsorában, hogy annyira sok a beteg a 2-es metró vonalán dolgozók között, hogy ha még néhányan lebetegszenek, akkor lehet, hogy le kell állítani a metrót. A főpolgármester-helyettes szerint a hulladékszállítás és a takarítás is veszélyben van. Az első és a második hullámban a közszolgáltatások nem voltak ...
2021-03-09 13:06:11

Még a metró leállásánál is nagyobb bajok lehetnek, ha megbetegszik néhány kulcsfontosságú ember

Természetesnek vesszük, hogy tiszta víz folyik a csapból. Hogy eltűnik a szemetünk, hogy zöldre vált a lámpa, vagy hogy pár percenként befut egy metró. Pedig a felsoroltak mind kérdésessé válhatnak, ha egyszerre betegszik meg egy adott munkahelyen néhány olyan fontos ember, akik ezeket a létfontosságú közszolgáltatásokat üzemeltetik. A napokban azért került ez reflektorfénybe, mert Tüttő Kata főpolgármester-helyettes elmondta, hogy annyira sok a beteg a 2-es metró vonalán dolgozók között, hogyha még két ember megbetegszik, akkor lehet, hogy le kell állítani a metrót. A főpolgármester-helyette...
2021-03-10 13:06:54

A kormány kiterjeszti a bértámogatást

Márciusra elengedik a katát, a közterhek egy részét, valamint a bértámogatást is igényelhetik a most nehéz helyzetbe került vállalkozások.
2021-03-11 12:08:16

A kormány kiterjeszti a bértámogatást

Márciusra elengedik a katát, a közterhek egy részét, valamint a bértámogatást is igényelhetik a most nehéz helyzetbe került vállalkozások.
2021-03-11 12:08:51

Email-kampányba kezdtek a bezárásra ítélt szépségipari vállalkozók

Szombaton figyelemfelhívó emailekkel bombázták meg a médiát a hazai szépségiparban dolgozó vállalkozók. A 24.hu-hiz is tömegével érkeztek a műkörmösök, masszőrök, kozmetikusok, manikűrösök elektronikus levelei. A kampánnyal azt próbálják elérni, hogy a sajtón keresztül ráirányítsák a döntéshozók figyelmét a szigorítások miatt az ágazatban kialakult nehéz helyzetre. A levelekben azzal érveltek a vállalkozók, hogy a szakma 90 százaléka olyan KATÁ-s vállalkozó, akinek nem jár a bértámogatás, így a zárás után bevétel nélkül maradtak. A szépségipari dolgozók szerint az elmúlt egy évben munkamódsze...
2021-03-13 23:06:26

Oscar-díjra jelölték Mundruczó Kornél filmjének főszereplőjét

Bejelentették az idei Oscar-díjak jelöltjeit. A legjobb színésznő kategóriában Vanessa Kirby is szerepel, Mundruczó Kornél és Wéber Kata Pieces of a Woman című filmjében nyújtott alakításáért.
2021-03-15 14:07:06

Oscar-díjra jelölték Mundruczó Kornél filmjének főszereplőjét, Vanessa Kirbyt

Vanessa Kirby brit színésznőt, Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmjének főszereplőjét is Oscar-díjra jelölték hétfőn Los Angelesben ? számolt be az MTI. A legjobb színésznő kategóriában Kirby mellett Viola Davis (Ma Rainey ? A blues nagyasszonya), Andra Day (The United States vs. Billie Holiday), Frances McDormand (A nomádok földje) és Carrey Mulligan (Ígéretes fiatal nő) kapott jelölést az amerikai filmakadémia tagjaitól. Az idei Oscar-díjakra a legtöbb, tíz jelölést David Fincher filmje, a Mank kapta. A legjobb filmek mezőnyébe befért még a The Father, a Judas and the Black Messiah...
2021-03-15 15:06:48

Még nem kapta meg a főváros a Lánchídra beígért milliárdokat

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes még szerződést sem látott.
2021-03-17 20:09:19

Még nem kapta meg a főváros a Lánchídra beígért milliárdokat

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes még szerződést sem látott.
2021-03-17 20:09:58

A Keresztanyu színészei 130 vendég előtt akarnak összeházasodni az idén

Az RTL Klub sorozatának Vikije és Janija, azaz Gonda Kata és Kenderes Csaba két és fél éve vannak együtt, a pandémia közepén, tavaly ősszel pedig a lánykérés is megtörtént. Habár a koronavírus miatt továbbra is nagy a bizonytalanság, ők azonnal elkezdték szervezni az esküvőt, a tervek szerint pedig meg is tartják már idén nyáron. És mivel nagy a család, a násznép létszáma bőven száz felett van. Nagyon bizonytalan a mostani helyzet, és gondolkodtunk azon, hogy kis esküvőt tartunk, ám végül úgy döntöttünk, szeretnénk megosztani a szeretteinkkel ezt a napot, hogy minél emlékezetesebb legyen. Nag...
2021-03-22 08:07:06

Minden egy helyen, ami a katások márciusi adómentességéről tudható

Kiket érint? Mikor kell utalni? Van-e bármilyen extra teendő? És mi a helyzet az egészségbiztosítással?
2021-03-22 16:05:58

Minden egy helyen a katások márciusi adómentességéről

Kiket érint? Mikor kell utalni? Van-e bármilyen extra teendő? És mi a helyzet az egészségbiztosítással?
2021-03-22 16:06:52


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   pepper x   •   aproka1   •   a33proka1   •   travis kelce   •   elmar wepper   •   rozsa sandor   •   m   •   haszn   •   K   •   banyai noemi   •   pro   •   N   •   f   •   tes   •   b   •   aza   •   H   •   sz   •   P   •   németállás   •   jazz   •   mag   •   fhgperapro   •   perapro   •   R   •   G   •   bogdan adam   •   J   •   L   •   xn aprka1 dxa   •   xiaomi 14   •   S   •   cig   •   eb   •   oldal   •   suhgfhgperapro   •   netapro   •   t   •   post malone   •   tan   •   egynyari urom   •   apropiaza   •   aproplaza   •   ftp   •   ak   •   000   •   eladojavitas  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nyeremEFBFBDnyjEFBFB   •   shying   •   pireneusimasztiff   •   vegyeshullad   •   20fordEDtott20ozmF3z _is20RO20vEDzszFBrF5 k   •   ablakjavaaa12tiaa12s   •   ventilátorkarbantart ás   •   lorelli   •   terveza   •   1171717terit171_7117 s   •   gravitacio   •   aaaadaaaalaaaasicsek   •   2,1mindex.phpoptionc om_econtent   •   tibor.vadnay   •   diaaeursaeurzaaeurza   •   jan   •   letrara   •   Mazars   •   hrzkelindexphpoption   •   aal   •   a_b   •   tancolj   •   kutyaindexphpoptionc   •   hoffman   •   péternews   •   dugna   •   falnal   •   kulcsszereplonel   •   aranyindexphpoptionc   •   21520indexphpoptionc omjeformcr   •   bc482c284c382c282c48 2c284c382c284r20list a   •   06206139977xxkerletb torszll20tsxxker20le t   •   csomagsz212112112121 2.1   •   ponyvaegyedim   •   ingatlancsereAndSLee p(3)UniONSEleCT1,2,3 ,4,5,6,7,8,9,10,11   •   csatornaszerelés   •   otthoniinternetesmun __ka   •   teljesenfefszerelk   •   tagnak   •   2780   •   mitsubishiL3004wdalk atrészek.06203977558   •   205optioncom_archery   •   kupasorozatban   •   foul   •   izenh   •   tornazsk   •   esztergaoptioncomnin   •   195indindexcomckform s   •   6203   •   kato  

srv.38.