Mire lehet ma számítani a tőzsdéken?

A hét első felében határozott emelkedést láttunk a tőzsdéken, bár a momentum tegnapra kissé lassult az USA-ban, és ma reggel is vegyes összkép látszik az ázsiai tőzsdéken, bár a kínai piacok kaptak egy nagyobb lökést attól, hogy a vártnál erősebb külkereskedelmi adatokat közöltek ma az import tekintetében. Eközben viszont továbbra is a vállalati gyorsjelentésekre figyelnek a befektetők, a holnap ilyen szempontból itthon is kiemelten fontosnak számít, hiszen a két legnagyobb blue chip, az OTP és a Mol is pénteken hajnalban teszi majd közzé a legfrissebb számait. Ami a mai piacnyitást illeti,  a...
2024-05-09 09:06:53

3,3 millió tonna szén-dioxidot tüntet el a Microsoft

A Microsoft 3,3 millió tonna szén-dioxid eltávolításáról írt alá megállapodást a Stockholm Exergi svéd energetikai vállalattal, ami a világ eddigi legnagyobb ilyen jellegű szerződése - számolt be a Cnbc. .
2024-05-07 09:06:59

Óriási napot zárt a Budapesti Értéktőzsde

Egy történelmi csúcs és ami mögötte van.
2024-05-06 18:10:42

Óriási napot zárt a Budapesti Értéktőzsde

Egy történelmi csúcs és ami mögötte van.
2024-05-06 18:08:06

Rendszerváltás fából: felszerelték a világ első falapátjait egy szélturbinára, 20-25 évig bírhatják

Hamarosan mintegy 50 millió tonna olyan hulladék keletkezhet a szélturbinák lapátjaiból, amit nem, vagy csak nagyon nehezen lehet újrahasznosítani. Ennek a problémának menne elébe egy német cég.
2024-05-06 15:13:18

2024-05-06 15:13:04

Budapesten most az érettségik miatt van óriási dugó - képek

Látványosan nagyobb a dugó a fővárosban.
2024-05-06 11:10:33

Rihanna fehérneműben mutogatja óriási melleit - videó

Alig egy óra alatt majdnem 200 ezren kedvelték a bejegyzését.
2024-05-05 21:07:27

Szánthó Miklós: A CPAC Hungary sikere komoly lökést adhat a világ békepárti erőinek

Komoly lökést adhat a CPAC Hungary sikere a békapárti, jobboldali erőknek
2024-05-05 10:08:52

Óriási dugó van az M1-es autópályán

Az M1-es autópályán, a komáromi csomópont közelében, a Budapest felé vezető oldalon, a 71-es és a 81-es km között terelést építenek ki, a külső sávot lezárták. A torlódás meghaladta a 6 km-t - írja az
2024-05-04 14:06:39

A Kúria másodszor is kimondta, hogy lehet népszavazást tartani a kiemelt beruházásokra vonatkozó törvényről

A választási kampány alatt nem lehet népszavazáshoz aláírásokat gyűjteni, de június 9-e után a kérdés benyújtója, az LMP elkezdheti ezt. 
2024-05-03 22:09:08

2024-05-03 22:09:02

Óriási bajban a kínai nagyvárosok

Itt vannak a döbbenetes részletek.
2024-05-03 19:09:34

Óriási nyereményt vittek haza a TV2 sikerműsorából, a Zsákbamacskából

A szerencsés játékos soha nem nyert még semmit.
2024-05-03 09:08:41

Óriási botrány az Aldinál

Egy ember, két kassza, lehetetlen tempó.
2024-05-02 17:10:14

A szakértők figyelmeztetnek: az albán fagyik tele vannak mesterséges összetevőkkel.
2024-05-01 19:09:42

A szakértők figyelmeztetnek: az albán fagyik tele vannak mesterséges összetevőkkel.
2024-05-01 19:07:24

Óriási árverésre készül a NAV, milliós tételekre is lehet licitálni

Négy napon keresztül lehet ajánlatokat tenni.
2024-04-30 14:10:11

Óriási árverésre készül a NAV, milliós tételekre is lehet licitálni

Négy napon keresztül lehet ajánlatokat tenni.
2024-04-30 14:07:23

Nem mindegy honnan és miért szivárog az olaj a kocsiból: ezek lehetnek az okok és így lehet a hibát elhárítani

Az autó alatt megjelenő olajtócsa nem jó jel, mert a motor olajveszteségének szervizköltsége sokba kerülhet. Néha azonban probléma lehet egyetlen apróság is.
2024-04-29 16:05:59

Xavival húszéves mélyponton a Barcelona

Óriási célokkal és reményekkel vágott bele a munkába Xavi Hernández novemberben a Barcelona labdarúgócsapatának kispadján, a klub korábbi legendás futballistája azonban a számok alapján nem hozta eddig azokat az eredményeket, amiket várt tőle a vezetőség és a szurkolók.
2022-08-17 18:05:50

2022-08-17 18:05:58

Xtend-rekord: soha nem lépett ennyi kkv a magyar tőzsdére egy év alatt

A BÉT Xtend piacára lépett, összesen 22 társaság közül 12 tavaly jutott el a tőzsdei bevezetésig, ami a Navigator Investments menedzsmentje szerint nemcsak a kkv-k tőzsde iránti növekvő érdeklődését mutatja jól, de nemzetgazdasági szinten is meghatározó, ha egy ország kkv-szektora is részesül azokból az előnyökből, amit a tőkepiaci jelenlét, a nyilvános működési forma jelent. A BÉT Legek mai díjátadóján a társaság kapta ?Az év kijelölt tanácsadója a BÉT Xtend piacon? díjat, aminek apropóján Jutasi Zoltánt az igazgatóság elnökét, és Pallag Róbert befektetési és üzletfejlesztési igazgatót kérdez...
2023-02-23 16:08:03

Xabi Alonso döntött, kiderült ki lehet Jürgen Klopp utódja

Kezdettől fogva a klub korábbi spanyol sztárjátékosát tartották a legesélyesebbnek az edzői posztra.
2024-03-29 08:08:09

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-20 16:41:42

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5-10 munka nap alatt.

2020-06-20 16:41:43

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5 munka nap alatt.

Panel ablakcsere Újpest

Panel ablakcsere Újpesten 5 év gyártói garanciával: a Zsola Ablak Kft. (06 70 770 0455) vállalja panelházak ablak cseréjét teljes lebonyolítással és garanciával. Panel ablakok cseréje rövid határidőn belül, akár egy hét alatt!
2020-06-20 16:41:44

Óvja egészségét!

Nem csak gyógyszermaradványok (pl.antibébi tabletták vizelettel bekerülnek a vizeinkbe, és hosszú idő alatt meddőséget okozhatnak azoknak is, akik szeretnének babát), de a vizet fertőtlenítő vegyszerek mérgező hatásaitól is védeni kell az családot. Tanulmányok igazolják, hogy nagyon sok betegség pont a fertőtlenítők segítségével alakulnak ki, vagy súlyosbodnak. Hivatalosan nem árt a klór, de ki hiszi el ma már? Józan paraszti ésszel is felfogható, nem kell doktorátus hogy megértsük. Ha a vízbe öntve, a hálózatban elpusztítja az élő organizmusokat, akkor a szervezetünkben nem ugyanazt teszi...
2020-06-20 16:41:44

Akciós Energiaspirál csomag

Rendeljen Energiaspirált regisztráció nélkül webáruházunkban! 1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnes...
2020-06-20 16:41:45

Energiaspirál csomag AKCIÓK

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet ...
2020-06-20 16:41:45

Ajándékozzon Energiaspirált Karácsonyra!

A hirdetés szövege: 1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás el&...
2020-06-20 16:41:45

Kiadó apartmanok Zalakaroson

A JANKÓ APARTMANHÁZ a zalakarosi fürdőtől ~800 m-re működik egész évben.ABC 350 m.-re, cukrászda 150 m.-re, a legközelebbi étterem 200 m.-re van. Az apartmanokhoz egyéni konyha-fürdõ-Wc és erkély vagy terasz tartozik kertibútorokkal. Az udvarban ingyenes zárt parkoló van,a szállás egész területén és a szobákban ingyenes a Wi-fi, SZÉPKÁRTYÁT ELFOGADUNK ! Az udvarban fedett kertipavilon szolgálja vendégeink további kényelmét,asztalokkal,padokkal,székekkel és hintaággyal. Elérhetőség: Jankó Tamásné,8749 Zalakaros,Hegyalja utca 14 Telefon: +36 93 340581; Mobil: +36 30 2173272 E-mail: ...

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehe...

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használn...
2020-06-20 16:41:45

4 db Energisapirál csomag AKCIÓ

4 db Energiaspirál csomag 60.000 Ft helyett 30.000 Ft ajándék házhoz-szállítással Magyarországon belül!!! Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következõ elõ...
2020-06-20 16:41:45

Akciós műanyag ablakcsere Monor

Akciós műanyag ablakcsere Monor +36 70 772 9371 Zsola Ablak. http://ablakcseremonor.uw.hu/ Műanyag ablak szerelés jótállással, összeszokott csapat segítségével. 1. Nyílászáró csere meglévő nyílásba. 2. Ablakcsere a tok bontásával. 3. Ablakcsere régi tokba való beépítéssel. Megfizethető műanyag ablakcsere, kiszerelés, berakás city területén akár 1 nap alatt, országosan is, szavatolva a kiváló minőségű munkát: gyorsaság, precizitás, sok éves múlt a szakmában +36 70 772 9371 Becze Krisztián.
2020-06-20 16:41:45

Energiaspirál csomag AKCIÓK

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehe...
2020-06-20 16:41:45

3 db Energiaspirál csomag AKCIÓ

3 db Energiaspirál csomag 45.000 Ft helyett 25.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következõ elõnyöket...
2020-06-20 16:41:45

2 db Energiaspirál csomag AKCIÓ

2 db Energiaspirál csomag 30.000 Ft helyett 20.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következõ elõnyöket eg...
2020-06-20 16:41:46

10 db Energiaspirál csomag

10 db Energiaspirál csomag 150.000 Ft helyett 60.000 Ft ajándék házhoz-szállítással Magyarországon belül!!! Energiaspirál Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következ&#...
2020-06-20 16:41:46

4 db Energiaspirál csomag

4 db Energiaspirál csomag 60.000 Ft helyett 30.000 Ft ajándék házhoz-szállítással Magyarországon belül!!! Energiaspirál Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet használni! Az energiaspirál olyan eszköz, amely 7 féle egymástól független gyógyító hatást ér el, mely a következ...
2020-06-20 16:41:46

VEGYES

Keresek típustól független régi motorkerékpárt, pony motort, benzinmotoros kisgépet. Üzemképtelen elektromos kerékpárt, Simson, Mz alkatrészt. Simson lehet romos, elhanyagolt, hiányos. Nem működő régi karórákat, matchboxot. Réz tárgyakat, bizsukat. Ár megegyezés szerint. Budapest Pest megye 06706503168 www.motortveszek.hu
2020-06-20 16:41:46

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu/

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu A panellakás ablakcserére XVII. kerület vonzáskörzetében szakosodott, szakértő csapat vagyunk, akik a műanyag ablak cseréjét rendkívül rövid idő alatt, jutányos áron és egyedülálló minőségű, hő és hangszigetelt nyílászárókkal valósítjuk meg: +36 70 770 0455.
2020-06-20 16:41:47

MŰANYAG ABLAKCSERE NÓGRÁD MEGYE https://muanyagablakcserenograd.blog.hu/

MŰANYAG ABLAKCSERE NÓGRÁD MEGYE https://muanyagablakcserenograd.blog.hu/ Akciós műanyag ablakcsere, bontás, behelyezés Nógrád megye területén akár 1 nap alatt, országosan is, szavatolva a kiváló minőségű munkát: rövid időn belüli kiszállás, precizitás, sok éves szakmai tapasztalat 70/ 770-04-55, Becze Krisztián.
2020-06-20 16:41:47

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-23 11:30:09

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5-10 munka nap alatt.
2020-06-23 11:30:09

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-23 11:30:09

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5 munka nap alatt.
2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

Alufelni javítása és polírozása

Alufelni javítása és polírozása,5 munka nap alatt.
2020-06-23 22:01:06

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-23 22:01:07

Panel ablakcsere Újpest

Panel ablakcsere Újpesten 5 év gyártói garanciával: a Zsola Ablak Kft. (06 70 770 0455) vállalja panelházak ablak cseréjét teljes lebonyolítással és garanciával. Panel ablakok cseréje rövid határidőn belül, akár egy hét alatt!
2020-06-23 22:01:09

Óvja egészségét!

Nem csak gyógyszermaradványok (pl.antibébi tabletták vizelettel bekerülnek a vizeinkbe, és hosszú idő alatt meddőséget okozhatnak azoknak is, akik szeretnének babát), de a vizet fertőtlenítő vegyszerek mérgező hatásaitól is védeni kell az családot. Tanulmányok igazolják, hogy nagyon sok betegség pont a fertőtlenítők segítségével alakulnak ki, vagy súlyosbodnak. Hivatalosan nem árt a klór, de ki hiszi el ma már? Józan paraszti ésszel is felfogható, nem kell doktorátus hogy megértsük. Ha a vízbe öntve, a hálózatban elpusztítja az élő organizmusokat, akkor a szervezetünkben nem ugyanazt teszi...
2020-06-23 22:01:09

Akciós Energiaspirál csomag

Rendeljen Energiaspirált regisztráció nélkül webáruházunkban! 1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnes...
2020-06-23 22:01:10

Energiaspirál csomag AKCIÓK

1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás elõnyeit is fel lehet ...
2020-06-23 22:01:10

Ajándékozzon Energiaspirált Karácsonyra!

A hirdetés szövege: 1 db Energiaspirál csomag: 15.000 Ft 2 db Energiaspirál csomag: 20.000 Ft 3 db Energiaspirál csomag: 25.000 Ft 4 db Energiaspirál csomag: 30.000 Ft 10 db Energiaspirál csomag: 60.000 Ft ingyenes szállítással Magyarországon belül. Olyan eszköz, mely 7 féle gyógyhatással rendelkezik, külön, külön. Az energiaspirálnál 220-240 kis piramis energiáit spirál alakzatban elhelyezve azok hatását többszörösére lehet növelni, ráadásul a forgásirány változásával tudjuk szabályozni az energia milyenségét. ( JIN, JANG) Ezenkívül a mágnesek, kristályok, és a talpmasszírozás el&...
2020-06-23 22:01:10

Kiadó apartmanok Zalakaroson

A JANKÓ APARTMANHÁZ a zalakarosi fürdőtől ~800 m-re működik egész évben.ABC 350 m.-re, cukrászda 150 m.-re, a legközelebbi étterem 200 m.-re van. Az apartmanokhoz egyéni konyha-fürdõ-Wc és erkély vagy terasz tartozik kertibútorokkal. Az udvarban ingyenes zárt parkoló van,a szállás egész területén és a szobákban ingyenes a Wi-fi, SZÉPKÁRTYÁT ELFOGADUNK ! Az udvarban fedett kertipavilon szolgálja vendégeink további kényelmét,asztalokkal,padokkal,székekkel és hintaággyal. Elérhetőség: Jankó Tamásné,8749 Zalakaros,Hegyalja utca 14 Telefon: +36 93 340581; Mobil: +36 30 2173272 E-mail: ...
2020-06-23 22:01:10

Kiadó apartmanok Zalakaroson

A JANKÓ APARTMANHÁZ a zalakarosi fürdőtől ~800 m-re működik egész évben.ABC 350 m.-re, cukrászda 150 m.-re, a legközelebbi étterem 200 m.-re van. Az apartmanokhoz egyéni konyha-fürdõ-Wc és erkély vagy terasz tartozik kertibútorokkal. Az udvarban ingyenes zárt parkoló van,a szállás egész területén és a szobákban ingyenes a Wi-fi, SZÉPKÁRTYÁT ELFOGADUNK ! Az udvarban fedett kertipavilon szolgálja vendégeink további kényelmét,asztalokkal,padokkal,székekkel és hintaággyal. Elérhetőség: Jankó Tamásné,8749 Zalakaros,Hegyalja utca 14 Telefon: +36 93 340581; Mobil: +36 30 2173272 E-mail: ...
2020-06-23 22:01:10

Kiadó apartmanok Zalakaroson

A JANKÓ APARTMANHÁZ a zalakarosi fürdőtől ~800 m-re működik egész évben.ABC 350 m.-re, cukrászda 150 m.-re, a legközelebbi étterem 200 m.-re van. Az apartmanokhoz egyéni konyha-fürdõ-Wc és erkély vagy terasz tartozik kertibútorokkal. Az udvarban ingyenes zárt parkoló van,a szállás egész területén és a szobákban ingyenes a Wi-fi, SZÉPKÁRTYÁT ELFOGADUNK ! Az udvarban fedett kertipavilon szolgálja vendégeink további kényelmét,asztalokkal,padokkal,székekkel és hintaággyal. Elérhetőség: Jankó Tamásné,8749 Zalakaros,Hegyalja utca 14 Telefon: +36 93 340581; Mobil: +36 30 2173272 E-mail: ...
2020-06-23 22:01:10

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   50 000 tonna hidrogen lehet egy alban banya alatt es ez oriasi lokest adhat a foldnek   •   meghalt racz sandor istvan 56 os szabadsagharcos 4   •   from the siau scops owl to the cuban kite a global hunt aims to find 10 birds long feared extinct   •   social media is a lifeline for desperate indians and a threat for narendra modi   •   videki nagyvarosok bereljunk vagy inkabb lakast vegyunk egyetemista gyermekunknek   •   willi orban goljaval harcolt ki dontetlent az rb leipzig a wolfsburg otthonaban video   •   het eve nem volt ilyen magas az allamadossag   •   a new place to learn civics the workplace   •   szeptembertol allando kiallitassal jelentkezik a neprajzi muzeum a nyari honapokra ezert bezar 3   •   dontott az eu betiltjak a gazkazanokat mar a vegso datumot is megjeloltek   •   hatalmas valtozasok kezdodtek az egeszsegugyben   •   kiderult hogy a mesterseges intelligencia embersegesebb is tud lenni a betegekkel mint az orvosok   •   felfuggeszti a jobbik az ujpesti kepviselojenek parttagsagat 2   •   merkely az elso nap viszonylag kevesen akartak oltast de egyre tobben jelentkeznek   •   gigabizniszt buktatott le a nav halmokban allt a hamis nike es prada fotok 2   •   szlovakiaban az altalanos iskolakban betiltjak a mobiltelefonokat   •   video hihetetlen hibat vetett az orosz vadaszgep egesz varosreszek maradtak aram nelkul   •   Internal   •   koncertsorozatok   •   top 7 bemutatjuk magyar peter legnevetsegesebb elodeit   •   a depresszios betegek 27 at erintheti egy most azonositott altipus es ez fontosabb lehet mint gondolna   •   kďż˝tďż˝rďż   •   ott segitunk ahol tudunk friss nyertesunk mar a nyarra keszul a blikk nyeremenyevel   •   beperelte marilyn mansont nemi eroszak miatt a volt baratnoje   •   gazans reportedly drown after rush for aid drop in sea   •   serult turazo rekedt a matyas hegyi barlangban 2   •   danny trejo unnepel 55 eve jozan es tiszta vagyok es erre tenyleg barki kepes lehet   •   77 re emelkedett az indoneziai foldrenges halottainak szama tobb szaz sulyos serult van   •   egy orlandoi pincerno mentette meg szadista szuleitol az eheztetett fiut   •   tavozik a fopolgarmesteri hivataltol a munkatars aki megosztott egy varga judit memet 2   •   targyal a modellvaltasrol a pecsi tudomanyegyetem   •   mar biztos nem lesznek lezarasok husvetkor horvatorszagban   •   megszuntettek az eljarast a matolcsy gyongyi alairasgyujtesen kipattant balhe ugyeben 2   •   rengeteget kell fizetnie a starbucksnak egy volt vezetonek akit azert rugtak ki mert feher   •   baji balazs lassitott felvetelen mutatta meg hogyan rajtol egy vilagklasszis gatfuto   •   elarasztotta a szemet a tiszat pentek ota probaljak megtisztitani 2   •   aszodi attila tenyleg uzemelhetnek 2057 ig a paksi atomeromu meglevo blokkjai   •   korda gyorgy hazudik aki azt allitja mindig gyoz 2   •   oda a lelkesedes a jatekosok 75 szazalekat vesztette el a cyberpunk 2077 a steamen   •   video romma tort egy lakokocsit vontato auto az m3 ason 7   •   kutatas keszult arrol hogy mennyit teszunk felre nyugdijas eveinkre a biztositassal rendelkezok tobb mint fele bizik az ertekesito javaslataban   •   elbucsuztattak kriza akost orban viktor is ott volt 3   •   a rakosrendezoi mini dubajhoz csak hulladekbol 175 ezer kobmeternyit kell elpucolni 2   •   gazas al shifa hospital in ruins after two week israeli raid   •   legyoztek milak kristofot szabo szebasztian az orszagos bajnok 50 meter pillangon 2   •   biden amerika fogja megnyerni a jovot 2   •   beethoven zeneje vigaszt jelent ezekben a szornyu idokben   •   picit ijeszto kulseju a vilag elso katyuk ellen harcolo onvezeto jarganya 2   •   most erkezett meghosszabbitottak az ellenorzest a szlovak magyar hataron 2   •   a legrosszabbkor jott a varatlan vendeg 2