Változás jön - Ezek a részvények lehetnek a nagy nyertesek!

Jövő hónapban ismét újrasúlyozásra kerül sor az amerikai S&P 500 részvényindexben. A legutóbbi alkalommal a mesterséges intelligencia verseny egyik nagyágyúja, az Super Micro Computer (SMCI) is felvételt nyert az indexbe, a bekerülést követően pedig a múltbeli adatok alapján jelentős emelkedés szokott következni az érintett részvényeknél. Éppen ezért megnéztük, hogy mely cégek lehetnek jelenleg a legesélyesebbek arra, hogy bekerüljenek az indexbe.
2024-05-10 15:07:06

Itt az első videóklip, amit teljes egészében mesterséges intelligencia készített

Mióta az OpenAI februárban bemutatta az első szövegből videót generálni képes, Sora nevű fejlesztését, rengetegen várnak arra, hogy a program mindenki számára elérhetővé váljon. Erre ugyan még egy kicsit várni kell, azonban a Sub Pop lemezkiadó elmondta, hogy a Washed Out május 2-án megjelent, The Hardest Part című számához készült videóklip az első olyan publikus tartalom, amit a Sora készített, írja a Mashable. Paul Trillo rendező jelezte, hogy ráadásul ingyen kapott hozzáférést a programhoz, miközben a videóban látható jelentsorok leforgatása CGI használatával súlyos költsége lett volna. M...
2024-05-10 13:07:41

Kétségbeesett szülők várták az előre megvásárolt diafilmeket és mesekönyveket, de a csaló nem adott semmit a pénzért cserébe

Egy nő két év alatt 120 gyanútlan vevőt csapott be azzal, hogy népszerű mesekönyveket és diafilmeket előre fizetéssel árult a közösségi oldalán, majd végül sosem küldte el a kifizetett csomagokat.
2024-05-10 12:10:09

Kémeknek ajánlja új szolgáltatását a Microsoft

A Microsoft az amerikai hírszerzés számára olyan generatív mesterséges intelligenciát fejlesztett, ami az internettől elszeparáltan dolgozik, és csak a kormányzat férhet hozzá.
2024-05-10 10:11:35

Ez jöhet a Google kereső helyett

Az OpenAI egyelőre nem erősítette meg, de minden jel arra mutat, hogy a jövőben az interneten keres majd válaszok után a ChatGPT, és le is hivatkozza a forrásokat.
2024-05-10 10:11:32

Nagy dobásra készül az OpenAI: a ChatGPT-t napokon belül rászabadítják az internetre

Az OpenAI hétfőn tervezi bejelenteni a mesterséges intelligenciával működő keresőjét, amely a Google-lel is felveheti a versenyt - értesült a Reuters. A mesterséges intelligencia banki alkalmazásáról kiemelt helyen lesz szó június 11-ei Financial IT rendezvényünkön. Regisztráció és részletek itt! 
2024-05-10 09:07:04

Új funkciót vezet be a TikTok, ez mindent megváltoztat

A platform szerint a döntésük célja a felhasználók megtévesztésének elkerülése.
2024-05-10 08:11:22

A ChatGPT fejlesztője beszállhat a pornóiparba

Érkezhetnek a mesterséges intelligenciával készített pornófilmek.
2024-05-10 08:08:35

Bekeményít a TikTok: jelentős változtatást léptetnek életbe, ami minden felhasználót érint

Megelégelte a TikTok vezetősége, hogy elárasztották a platformot a mesterséges intelligencia alapú tartalmak. Ezért mostantól automatikus jelezik a felhasználóknak, ha mesterségesen generált felvételeket látnak.
2024-05-09 21:06:06

2024-05-09 21:05:47

Ez jöhet a Google kereső helyett

Az OpenAI egyelőre nem erősítette meg, de minden jel arra mutat, hogy a jövőben az interneten keres majd válaszok után a ChatGPT, és le is hivatkozza a forrásokat.
2024-05-09 20:11:01

2024-05-09 20:10:43

Fontos újítás jön TikTokon: ez már nem lesz a régi

A TikTok ezentúl automatikusan jelezni fogja a felhasználónak, ha a mesterséges intelligencia (AI) által létrehozott tartalmat tekintenek meg - jelentette be csütörtökön a közösségi médiaplatform.
2024-05-09 20:07:06

Kémeknek ajánlja új szolgáltatását a Microsoft

A Microsoft az amerikai hírszerzés számára olyan generatív mesterséges intelligenciát fejlesztett, ami az internettől elszeparáltan dolgozik, és csak a kormányzat férhet hozzá.
2024-05-09 18:10:52

2024-05-09 18:10:40

Egy nappal a lövöldözés után megpróbált valaki betörni Drake luxusvillájába

Letartóztattak egy férfit, aki megpróbált bejutni Drake torontói villájába. Az eset mindössze egy nappal azután történt, hogy a kanadai rapper egyik biztonságiőre súlyosan megsérült az épület előtt kialakult lövöldözésben.
2024-05-09 17:06:39

2024-05-09 17:06:12

Nagy újítást kapott az androidos böngésző

Egy komplett tudományos publikációt is össze tud foglalni egy képernyőnyi területen az Opera mesterséges intelligenciája, az Aria, mely már az androidos változatban is elérhető.
2024-05-09 14:11:31

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-20 16:41:43

Költöztetés Budapest

Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál, Halásztelek, Kistarcsa, Mogyoród, ...
2020-06-20 16:41:45

Goldner autómentő Budapest https://automentobudapest.com

Goldner autómentő Budapest +36 30 285 7558. 0-24 autómentő segélyhívó: +36 30 285 7558 autómentő éjjel nappal. Autószállítás, tréler, motor mentés https://automentobudapest.com Gépkocsi műszaki segélyszolgálat, autómentő Budapest, tréleres bp, motor mentés bp, 0-24 autómentő segélyhívó, road assistance Budapest.
2020-06-20 16:41:46

Költöztetés

Cégünk több mint 15 éve foglalkozik Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál,...
2020-06-20 16:41:46

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128 https://muszerescsotoresbemeres.iwk.hu/ Műszeres csőtörés bemérés, csőtörés megállapítása bontás nélkül éjjel-nappal Műszeres csőtörés vizsgálat és csőtörés javítás falbontás nélkül Budapesten és környékén, 06 70 211 7128.
2020-06-20 16:41:47

Költöztetés Budapesten https://koltoztetesbudapesten.com

Profi, megbízható költöztető cég Budapest +36 70 622 6388 https://koltoztetesbudapesten.com Költöztetés Budapesten gyorsan, átlátható díjszámítással, trükkök, felárak nélkül, az előre megbeszéltek szerint. Költöztetés bútorszállítás vidékre is.
2020-06-20 16:41:47

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 11:30:09

költöztetés

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:01:05

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:01:05

Költöztetés Budapest

Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál, Halásztelek, Kistarcsa, Mogyoród, ...
2020-06-23 22:01:11

Goldner autómentő Budapest https://automentobudapest.com

Goldner autómentő Budapest +36 30 285 7558. 0-24 autómentő segélyhívó: +36 30 285 7558 autómentő éjjel nappal. Autószállítás, tréler, motor mentés https://automentobudapest.com Gépkocsi műszaki segélyszolgálat, autómentő Budapest, tréleres bp, motor mentés bp, 0-24 autómentő segélyhívó, road assistance Budapest.
2020-06-23 22:01:11

Költöztetés

Cégünk több mint 15 éve foglalkozik Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál,...
2020-06-23 22:01:12

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128

Műszeres csőtörés bemérés +36 70 211 7128 https://muszerescsotoresbemeres.iwk.hu/ Műszeres csőtörés bemérés, csőtörés megállapítása bontás nélkül éjjel-nappal Műszeres csőtörés vizsgálat és csőtörés javítás falbontás nélkül Budapesten és környékén, 06 70 211 7128.
2020-06-23 22:01:12

Költöztetés Budapesten https://koltoztetesbudapesten.com

Profi, megbízható költöztető cég Budapest +36 70 622 6388 https://koltoztetesbudapesten.com Költöztetés Budapesten gyorsan, átlátható díjszámítással, trükkök, felárak nélkül, az előre megbeszéltek szerint. Költöztetés bútorszállítás vidékre is.
2020-06-23 22:01:12

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:37

Goldner autómentő Budapest https://automentobudapest.com

Goldner autómentő Budapest +36 30 285 7558. 0-24 autómentő segélyhívó: +36 30 285 7558 autómentő éjjel nappal. Autószállítás, tréler, motor mentés https://automentobudapest.com Gépkocsi műszaki segélyszolgálat, autómentő Budapest, tréleres bp, motor mentés bp, 0-24 autómentő segélyhívó, road assistance Budapest.
2020-06-23 22:15:38

Költöztetés

Cégünk több mint 15 éve foglalkozik Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál,...
2020-06-23 22:15:38

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   b   •   youtube   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   apropiaza   •   f   •   sadasdhirek   •   eb   •   rozsa sandor   •   vacsoracsata   •   perapro   •   ingatlan   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   budapest xvii kerulet 4   •   lemondott a maltai kormanyfohelyettes miutan korrupcios botranyba keveredett   •   letartoztattak a kecskemeti fiut elkabito es kifoszto ferfit   •   nagyon durvul a jarvanyhelyzet magyarorszagon   •   joe biden megemelte a befogadhato menekultek letszamat   •   ez lesz a legfontosabb kerdes a kozel kelet a legujabb haborujaban a kovetkezo orakban   •   popping   •   dzsudzsakek konnyen az nb ii ben ragadhatnak   •   rekordhosszura nyult a siszezon a matraban meg szombaton is lehet csuszni   •   meggyilkolt kamaszlanyok rejtelye igy szuletett meg a magyar hidegverrel   •   ket es felszerese lett a mernoki kamara nyilvantartasi dija amiert semmi nem jar cserebe   •   a ferraritol kiszervezett fomernok mar a 2022 es haason dolgozik   •   karacsony gergely a rendorseggel kozosen mar vizsgaljak mi okozta a tegnapi sulyos villamosbalesetet   •   ballot count confirms laschet as leader of merkels party   •   a magyar valogatott huszonnyolc jatekossal a kereteben kezdi meg a felkeszulest 2   •   szeduletes mar 50 milliard forintnyi adot igenyeltek vissza a csaladok   •   mas nevevel jelentkezett be hotelekbe majd fizetes nelkul ment el   •   brad pitt awarded temporary joint custody of his six children sources say   •   szlovakiaban akar magyar is lehet az allamfo minden most dol el 2   •   szijjarto peter ismet megszolalt az ukrajnai hadifoglyok ugyeben   •   fontos reszletek a csaladi adovisszateritesrol 2   •   betortek keanu reeveshez kifosztottak az otthonat   •   igy keszul a nato a vilaghaborura   •   folytatodhat az emberiseg egyik legnagyobb vallalkozasanak megvalositasa 2   •   this nasa astronaut voted from space   •   elad65533aut65533ela   •   ingyen kapjak a fankot a beoltottak az egyik amerikai fankozoban   •   beremelesek nyugdijemeles adovisszaterites rekordmagas juttatasokat ad a kormany jovore   •   dfds ferries cancelled due to adverse weather   •   lezarasok jonnek a hetvegen ezeket a helyeket keruld el autoval   •   ot ev utan ujraeled a szinhazak ejszakaja ullman monika szerint ezert fontos 2   •   egymillio azaz az osszes baszk fele unnepelte az athletic bilbao kupagyozelmet a nervion folyo partjan 2   •   wurtzbach   •   hatranybol forditott a mu harry kane messi es ronaldo elott   •   ukrajna 24 ora alatt 20 ezer uj fertozott 2   •   nem mehetsz hotelbe nem ulhetsz gyorsvonatra meg is szegyenithetnek ha nem fizeted a tartozasod   •   zold szemu zolden vilagito ujju majmot hoztak letre kinai tudosok 2   •   mindent koromporkolt szagunak erez a koronavirus fertozese ota sipos f tamas 2   •   perez rogton erezte a fejlodest az uj red bullt vezetve   •   meszaros lorinc erdekeltsegebe kerult a fundamenta   •   orban viktor koszonjuk a latogatast elnok ur kepek   •   kihalas fenyegeti a dogszagot araszto budos oriasnovenyt   •   dupont liveo healthcare solutions introduces new developments in low cyclic silicone elastomer blends and silicone resin blends for topical applications   •   brazil records its hottest ever temperature   •   tenyleg 50 ezer forinttal csokkent januarban az atlagber a blikk kiszamolta 2   •   video keszult arrol hogyan huztak ki a dunaba csuszott autot a tuzoltok 3   •   israel postpones drive to vaccinate palestinian workers   •   751 loero biturbo v8 es zold rendszam polgarpukkaszto uj bmw erkezett   •   varazslatos valentin napot iger tallai andras 2   •   felmillio facebookozot tevesztett meg egy csalo