Szamosújlaki otthonukban ölte meg egy 40 éves férfi az élettársát, majd magával is végzett. A két holttestet a 14 és 12 éves gyerekeik találták meg.
2024-05-09 20:06:54

Szamosújlaki otthonukban ölte meg egy 40 éves férfi az élettársát, majd magával is végzett. A két holttestet a 14 és 12 éves gyerekeik találták meg.
2024-05-09 20:06:12

Szamosújlaki otthonukban ölte meg egy 40 éves férfi az élettársát, majd magával is végzett. A két holttestet a 14 és 12 éves gyerekeik találták meg.
2024-05-09 20:05:53

Egy teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon, emberi maradványokkal

A Zsigmond király idején épült Szűz Mária-templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.
2024-05-09 17:12:41

Halálos tűz volt Szolnokon, egy idős férfi az áldozat

Csütörtök kora délután kigyulladt egy lakóház Szolnokon, egy összeégett holttestet találtak a helyszínen.
2024-05-09 17:07:53

1600 éves kelta követ találtak egy virágágyásban

A kövön egy rejtélyes felirat szerepel.
2024-05-09 16:09:14

500 éves templomromot találtak egy visegrádi ásatáson

Nem csak romok kerültek elő a föld alól.
2024-05-09 14:10:49

7000 éves lelőhelyet találtak Szerbiában

2024-05-09 14:08:19

500 éves templomromot találtak egy visegrádi ásatáson

Nem csak romok kerültek elő a föld alól.
2024-05-09 14:07:47

Az államfő kinevezte az Országos Bírósági Hivatal új elnökhelyettesét

A kinevezett több mint 30 éves bírói pályát tudhat maga mögött.
2024-05-09 10:18:22

Az államfő kinevezte az Országos Bírósági Hivatal új elnökhelyettesét

A kinevezett több mint 30 éves bírói pályát tudhat maga mögött.
2024-05-09 10:15:50

Magas vérnyomás: Több mint egymillió ember adatait átnézve megtaláltak a vérnyomás 2000-nél is több genetikai jelét

Aki valóban egészségesen él, azzal is előfordulhat, hogy a vérnyomása magas. Kár bosszankodni ezen, londoni kutatók ugyanis egy sor új génhelyet fedeztek fel az emberi genomban, amelyek befolyásolják a vérnyomást. Ez pedig azt is jelenti, hogy a genetika még inkább befolyásolja, hogy kinek mit mutat a vérnyomásmérője.
2024-05-08 19:11:02

2024-05-08 19:10:36

Átadtak egy több mint 10 ezer négyzetméteres ingatlant Nyugat-Magyarországon

Elkészült a VGP Park Győr Béta-ban az ASMPT új európai központja, ahol a félvezető és elektronikai termékeket gyártó nemzetközi cég összeszerelési és logisztikai tevékenységet folytat majd. A VGP több mint 11 200 négyzetméter raktárterületet és 2220 négyzetméter irodaterületet adott át a szingapúri központú cég részére.
2024-05-08 16:07:01

Elkezdődött tegnap a hazai érintettségű Swift Response NATO-hadgyakorlat légi fázisa, ami azért is érdekes a magyar részvétel mellett, mert ez a szövetség első olyan gyakorlata, melyen Svédország is részt vesz mint az együttműködés tagja.
2024-05-08 15:08:14

Több száz éves ruhákat találtak

2024-05-07 14:09:51

Xabi Alonso csapata verhetetlen, most a Benfica 59 éves csúcsát állította be a Leverkusen

A gyógyszergyári csapat most az Eintracht Frankfurtot ütötte ki, és már 48 meccs óta veretlen.
2024-05-05 20:07:46

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-20 16:41:42

Kisebb nagyobb kőműves, burkoló javítások!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! „KIS MUNKÁK” Csőtörés, beázás, ajtó-ablak, vízóra csere utáni kőműves, burkoló, javítási munkák, illetve egyéb javítási munkák. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem, ha lehetséges javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:42

költöztetés

Cégünk több mint 15 éve foglalkozik Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál,...
2020-06-20 16:41:42

Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, Budapesten! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: ...
2020-06-20 16:41:42

Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:42

Ajtócsere utáni kőműves javítási munkák!

Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Ajtócsere utáni kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db képet. Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: +36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:42

Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák!

Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:42

Kisebb nagyobb kőműves javítások!”kis munkák”

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! TÖRÖTT KILINCS CSERE „KIS MUNKÁK” Csőtörés, beázás, ajtó, ablak csere utáni kőműves javítási munkák, illetve egyéb javítási munkák. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom! Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. K...
2020-06-20 16:41:42

költöztetés

Cégünk több mint 15 éve foglalkozik Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál,...
2020-06-20 16:41:43

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-20 16:41:43

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.

Bp.XIV.Őrnagy u.12

Pelgrim szerviz. Tel: 06-1-470-4000-től 4009-ig http://szerviz.emax.hu Cím:Bp.XIV.Őrnagy u.12.Gázkészülékek Eladás Gázkészülék Alkatrész Gorenje Vendéglátóipari Gép Hőtárolós Kályha Gázkészülék Klímatechnika Klímaberendezés Pelgrim Elekthermax Nagykonyhai Gép Konyhafelszerelések Javítás Szerviz Ipari Ipari Fűtéstechnika Pelgrim Klíma Teka Háztartási Gép
2020-06-20 16:41:43

HITEL. Hitelek egyesítése!

HITELRE VAN SZÜKSÉGE? Több mint 17 bank hitelajánlatai egy helyen. Jelzálog hitelek lakás vásárlásra, CSOK, BABAVÁRÓ hitel, személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel, szabad felhasználású jelzálog hitel, adósságrendező hitel! Lakást szeretne vásárolni, de kevés pénze? Kedvezőbbre, kiszámíthatóbbra váltaná jelzálog alapú hitelét meglévő hitelét? Fogyasztási hiteleit szeretné kiváltani adósságrendező hitellel? Válassza díjmentes szolgáltatásainkat! Mi megtaláljuk az Ön személyes pénzügyi igényeinek legmegfelelőbb ajánlatot! Garantáljuk, hogy: - MINDEN SZOLGÁLTATÁSUNK DÍJMENTES!...

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-20 16:41:44

Bp.XIV.Őrnagy u 12

Pelgrim szerviz. Tel: 06-1-470-4000-től 4009-ig http://szerviz.emax.hu/ Cím:Bp.XIV.Őrnagy u.12.Gázkészülékek Eladás Gázkészülék Alkatrész Gorenje Vendéglátóipari Gép Hőtárolós Kályha Gázkészülék Klímatechnika Klímaberendezés Pelgrim Elekthermax Nagykonyhai Gép Konyhafelszerelések Javítás Szerviz Ipari Ipari Fűtéstechnika Pelgrim Klíma Teka Háztartási Gép
2020-06-20 16:41:44

Bp.XIV.Őrnagy u.12

Pelgrim szerviz. Tel: 06-1-470-4000-től 4009-ig http://szerviz.emax.hu Cím:Bp.XIV.Őrnagy u.12.Gázkészülékek Eladás Gázkészülék Alkatrész Gorenje Vendéglátóipari Gép Hőtárolós Kályha Gázkészülék Klímatechnika Klímaberendezés Pelgrim Elekthermax Nagykonyhai Gép Konyhafelszerelések Javítás Szerviz Ipari Ipari Fűtéstechnika Pelgrim Klíma Teka Háztartási Gép
2020-06-20 16:41:44

Bp.XIV.Őrnagy u 12

Pelgrim szerviz. Tel: 06-1-470-4000-től 4009-ig http://szerviz.emax.hu/ Cím:Bp.XIV.Őrnagy u.12.Gázkészülékek Eladás Gázkészülék Alkatrész Gorenje Vendéglátóipari Gép Hőtárolós Kályha Gázkészülék Klímatechnika Klímaberendezés Pelgrim Elekthermax Nagykonyhai Gép Konyhafelszerelések Javítás Szerviz Ipari Ipari Fűtéstechnika Pelgrim Klíma Teka Háztartási Gép
2020-06-20 16:41:44

Bp.XIV.Őrnagy u 12

Pelgrim szerviz. Tel: 06-1-470-4000-től 4009-ig http://szerviz.emax.hu/ Cím:Bp.XIV.Őrnagy u.12.Gázkészülékek Eladás Gázkészülék Alkatrész Gorenje Vendéglátóipari Gép Hőtárolós Kályha Gázkészülék Klímatechnika Klímaberendezés Pelgrim Elekthermax Nagykonyhai Gép Konyhafelszerelések Javítás Szerviz Ipari Ipari Fűtéstechnika Pelgrim Klíma Teka Háztartási Gép
2020-06-20 16:41:44

Bp.XIV.Őrnagy u 12

Pelgrim szerviz. Tel: 06-1-470-4000-től 4009-ig http://szerviz.emax.hu/ Cím:Bp.XIV.Őrnagy u.12.Gázkészülékek Eladás Gázkészülék Alkatrész Gorenje Vendéglátóipari Gép Hőtárolós Kályha Gázkészülék Klímatechnika Klímaberendezés Pelgrim Elekthermax Nagykonyhai Gép Konyhafelszerelések Javítás Szerviz Ipari Ipari Fűtéstechnika Pelgrim Klíma Teka Háztartási Gép
2020-06-20 16:41:44

Bp.XIV.Őrnagy u.12

Pelgrim szerviz. Tel: 06-1-470-4000-től 4009-ig http://szerviz.emax.hu Cím:Bp.XIV.Őrnagy u.12.Gázkészülékek Eladás Gázkészülék Alkatrész Gorenje Vendéglátóipari Gép Hőtárolós Kályha Gázkészülék Klímatechnika Klímaberendezés Pelgrim Elekthermax Nagykonyhai Gép Konyhafelszerelések Javítás Szerviz Ipari Ipari Fűtéstechnika Pelgrim Klíma Teka Háztartási Gép
2020-06-20 16:41:44

Pelgrim szerviz. Tel: 06-1-470-4000-től 4009-ig Cím:Bp.XIV.Őrnagy u.12

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-20 16:41:44

Kisebb nagyobb kőműves, burkoló javítások!”kis munkák”

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! GYORS SZOLGÁLAT, ha megoldható, akár hétvégén is! CSŐTÖRÉS, BEÁZÁS utáni KŐMŰVES, BURKOLÓ javítási munkák,”kis munkák” vakolat illetve egyéb javítási munkák. Burkolatok fali csempék, járólapok cseréjét, pótlását.”kis munka”. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom! Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől...
2020-06-20 16:41:44

Számítógép-laptop javítás helyszínen, ingyenes kiszállással Budapesten.

Számítógép-laptop javítás helyszínen, ingyenes kiszállással Budapesten. Hívja számítógép-laptop szervízünket egyeztesen egy Önnek megfelelő időpontot, és számítógépes kollégánk a helyszínen segít elhárítani a hibákat. Telefonos ügyfélszolgálat, hibabejelentés, időpont egyeztetés: ☎+3630 684-32-45 Számítógép, laptop szervíz házhoz megy Budapesten. Számítógépe szokatlan dolgokat csinál, kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? Laptopot vásárolt és nem volt rajta operációs rendszer? Új router internetkapcsolatát kell beállítani? Vírusos számítógépét,laptopját nem tudj...
2020-06-20 16:41:44

Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: 06-20/915-889...
2020-06-20 16:41:44

Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. külső, belső teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől, ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-...
2020-06-20 16:41:44

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-20 16:41:44

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-20 16:41:44

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-20 16:41:44

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-20 16:41:44

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-20 16:41:44

Számítógép-laptop javítás helyszínen, ingyenes kiszállással Budapesten.

Számítógép-laptop javítás helyszínen, ingyenes kiszállással Budapesten. Hívja számítógép-laptop szervízünket egyeztesen egy Önnek megfelelő időpontot, és számítógépes kollégánk a helyszínen segít elhárítani a hibákat. Telefonos ügyfélszolgálat, hibabejelentés, időpont egyeztetés: ☎+3630 684-32-45 Számítógép, laptop szervíz házhoz megy Budapesten. Számítógépe szokatlan dolgokat csinál, kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? Laptopot vásárolt és nem volt rajta operációs rendszer? Új router internetkapcsolatát kell beállítani? Vírusos számítógépét,laptopját nem tudj...
2020-06-20 16:41:45

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-20 16:41:45

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-20 16:41:45

Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. külső, belső teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől, ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-...
2020-06-20 16:41:45

Ipari és lakossági lakatosmunkák, kapuk, kerítések, korlátok, stb

Vállaljuk kapuk, kerítések, korlátok, fémszerkezetek gyártását szénacél, alumínium, rozsdamentes anyagokból. Rozsdamentes kertibútorok, hintaágyak, kiegészítők, virágtartó állványok, előszobafalak, fémbútorok, design bútorok gyártása, hegesztések szénacél, rozsdamentes és aluminium anyagokból. Továbbá vállaljuk a különböző ipari cégeknél felmerülő lakatosmunkák kivitelezését, mint pl. oszlopvédelem, különböző javítások, karbantartások, elkerített részek kialakítása, kármentők, tárolótartályok, badellák, padlóösszefolyók, stb gyártását. Vállaljuk ezen munkák elvégzését helyszínen, az ország egé...
2020-06-20 16:41:45

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-20 16:41:45

Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, ajtócsere teljes körű kivitelezéssel. Szuper Gyorsan! Akár most! Ha megoldható hétvégén is! Helyszíni felmérés, szakszerű beépítés, egyedi megoldások. Ajtóbeépítés után kőműves javítási munkák elkészítése, hagyományos módon, helyszínen kevert habarccsal simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak. R...
2020-06-20 16:41:45

Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. külső, belső teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől, ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-...
2020-06-20 16:41:45

Kisebb nagyobb kőműves, burkoló javítások!”kis munkák”

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! GYORS SZOLGÁLAT, ha megoldható, akár hétvégén is! CSŐTÖRÉS, BEÁZÁS utáni KŐMÛVES, BURKOLÓ javítási munkák,”kis munkák” vakolat illetve egyéb javítási munkák. Burkolatok fali csempék, járólapok cseréjét, pótlását.”kis munka”. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom! Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok ...
2020-06-20 16:41:45

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-20 16:41:45

Pianinoszállitás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-20 16:41:45

Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. külső, belső teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől, ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-...
2020-06-20 16:41:45

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-20 16:41:45

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   rozsa sandor   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   4000 eves szentelyt talaltak hollandiaban a helyszinen meg tobb mint egymillio targyra bukkantak   •   domotor csaba rengetegen szurkoltak azert hogy ennek a kormanynak ne sikeruljon eredmenyeket elerni   •   hiaba all magyarorszag kivaloan a vakcinacioban a dk egeszsegugyi politikusa folytatja lejarato kampanyat   •   elfogtak az amerikai csaladirtot tuszejtot   •   dublor telaponak ellenorizd a veralkoholszintjet   •   gyerekkent rajta nevetett az egesz mozi ma tanulni akarnak tole 2   •   jelolj   •   a gyartasnak akkor is mukodnie kell ha egy teherhajo torlaszolja el a szuezi csatornat 3   •   egy afrikai orszagban felfuggesztettek a politikai partok tevekenyseget 2   •   volt bizalmi embere undoritozta le trumpot   •   a honvedkorhazban 90 szazalek feletti az egeszsegugyi dolgozok atoltottsaga   •   nemeth lajost is beoltottak kinai vakcinat kapott   •   kobor janos lanya 17 eves lett   •   a tronok harca szinesznoje is sulyos bantalmazassal vadolja marilyn mansont   •   kiakadtak a kereskedok mert ket honap forgalomba helyeztetni egy behozott autot   •   demeter szilardekhoz kerult a hajogyari sziget deli fele   •   kulonleges kamera kerulhet a galaxy s22 be osszeallhat samsung es az olympus 2   •   a film amitol megerted es talan kicsit meg is kedveled az embercsempeszt   •   amint kinyitottak a szabadteri furdok az angolok azonnal vizbe vetettek magukat   •   tenyleg az antitestektol fugghet hogy a beoltottak elkapjak e a virust   •   princess of wales brings her children to help families in poverty   •   kozos tanccal uzennek a vendegeknek egy vecsesi szalloda munkatarsai   •   meghalt a csernobili atomkatasztrofa tuzoltasanak parancsnoka 2   •   halalos baleset bekes varmegyeben egy motoros vesztette eletet 3   •   uj igazgato kerult a magyar huawei elere   •   zimany linda ferfi kollegaktol kaptam rengeteg bantast   •   dzsudzsak es a videobiro volt a foszereplo kapaszkodik a bronzert a loki 2   •   heti 18 milliard euroba kerulne a spanyoloknak egy ujabb lezaras   •   us dragon crewship launches to space station   •   portuguese police burn 6 tonnes of drugs as illicit trade surges   •   megszavaztak a brexitet aztan elkezdtek panaszkodni hogy spanyolorszagban miert nem nezhetik tobbe a brit televiziocsatornat   •   oroszorszag leporolhatott egy szovjet felderito repulogepet most bevethetik ukrajna ellen   •   how volunteer guards foiled a carefully planned hamas attack on one kibbutz   •   valtoznak a vontatas szabalyai az autopalyan   •   nem biztos hogy megkapja a masodik vedooltast a lebukott gyongyosi polgarmester   •   kaczynski uj unios alapszerzodeseket szorgalmaz   •   ki akarnak toloncolni egy magyar csaladot uj zelandrol tizezrek irtak ala a peticiot hogy maradhassanak   •   sarah silverman apologises to paris hilton for prison jokes   •   megszolalt toth vera ferje a palkonyai kisboltjat ero tamadasokrol 2   •   vadat emeltek a hamburgban magyar lanyokat kizsakmanyolo bunbanda ellen 2   •   bombafenyegeteseket kaptak a birosagok es a helyi zsido kozossegek a szomszedban   •   stabilizalodik a jarvanyhelyzet oroszorszagban   •   hollandiaban az uj koronavirusos esetek kozel feleert a brit mutacio a felelos   •   brexit led to collapse in uks europe exports   •   hatalmas vitak jonnek a next top model hungary kovetkezo reszeben az egyik lany egy gigantikus vizes borulast is bemutatott video 2   •   szuperkem   •   megjott a figyelmeztetes kritikus a csapadekhiany   •   after trump the attention economy deflates   •   az akvariumnal emlekezik elhunyt enekesere az aws   •   drasztikusan csokkentette a varhato elettartamot a vilagjarvany