Április végéig az államháztartás központi alrendszere nem kevesebb mint 2597,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. A Pénzügyminisztérium frissen megjelent költségvetési gyorsjelentéséből az is kiderült, hogy ezen belül a központi költségvetés 2590,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 96,4 milliárd forintos többletet, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 103,3 milliárd forintos hiányt ért el.
2024-05-09 13:06:30

2024-05-09 13:06:10

Jöhet az ezer forintos autópálya-matrica Magyarországon

Az Országgyűlés elé kerülhet a javaslat, amely szerint az egynapos autópálya matrica árát 5150 forintról ezer forintra csökkenthetik.
2024-05-07 20:07:33

Jöhet az ezer forintos egynapos autópálya-matrica

Már csak a kormánynak kell rábólintania.
2024-05-07 19:10:15

Jöhet az ezer forintos egynapos autópálya-matrica

Már csak a kormánynak kell rábólintania.
2024-05-07 19:07:17

Parlament elé kerül az ezer forintos egynapos autópálya-matricáról szóló javaslat

Az egynapos matrica jelenleg 5150 forintba kerül, miközben a 10 napos 6460 forintba.
2024-05-07 17:10:54

Parlament elé kerül az ezer forintos egynapos autópálya-matricáról szóló javaslat

Az egynapos matrica jelenleg 5150 forintba kerül, miközben a 10 napos 6460 forintba.
2024-05-07 17:10:25

Triplázott a Blikk-kel legújabb nyertesünk

Nagy a boldogság a Békéscsabán élő Kovács Nikoletta számára, mióta megtudta, hogy nyert a Blikk játékával: a pedagógus egy 20 ezer forintos utalvánnyal lett gazdagabb.
2024-05-06 17:08:26

2024-05-06 17:07:30

2024-05-06 17:07:08

86 ezer utasnak fizet kártérítést a Qantas, mert nem létező járatokra adtak el jegyeket

Rekordközeli bírságot és kártérítést vállalt a Qantas a törölt járatokra eladott jegyek miatt.
2024-05-06 08:10:30

Ötödször nyert Terike a Blikk-kel

Méghogy a szerencse forgandó! A Túrkevén élő Szabó Imrénét pár éve megtalálta és azóta sem ereszti. Teri már ötödször nyert a Blikk játékain, most épp egy 20 ezer forintos utalványt.
2024-05-03 16:07:08

2024-05-03 16:06:36

2024-05-03 16:06:21

Havi bruttó 700 ezer forintos állami fizetést kap a házvezetőnő, aki Novák Katalin volt államfőnek dolgozik.
2024-05-03 11:06:27

Havi bruttó 700 ezer forintos állami fizetést kap a házvezetőnő, aki Novák Katalin volt államfőnek dolgozik.
2024-05-03 11:06:00

Ezer forintos bírságot kell fizetni a vissza nem vitt ajánlóívek után

Azoknak, akik ezeket a határidőket elmulasztják.
2024-05-03 07:09:35

Ezer forintos bírságot kell fizetni a vissza nem vitt ajánlóívek után

Azoknak, akik ezeket a határidőket elmulasztják.
2024-05-03 07:07:22

Közel 23 milliárd forintos közbeszerzést nyert el a Mészáros és Mészáros Zrt

Közel 23 milliárd forintos közbeszerzési eljárást nyert el az Opus Global leányvállalata, a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. - derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
2024-05-02 17:07:04

423 forintos osztalékot fizet a Richter

Megszavazta a Richter Gedeon Nyrt. csütörtökre összehívott éves közgyűlése az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett közgyűlési határozatokban.
2024-04-25 22:07:26

Keress valós pénzkeresetet online ingyenes bitcoin bányászattal!

A bitcoin ára megy egyre feljebb, ha szeretnél ebből profitálni valós pénzkeresetet ingyenes bitcoin bányászattal, amihez egy számítógép vagy mobiltelefon kell és még Te mással foglalkozol ezek az eszközök pénzt keresnek neked bitcoinban amit utána kitudsz utalni magadnak és mindez INGYENES! Ragadd meg a lehetőséget, ha nem hiszed regisztrálj be a következő linken és próbáld ki magad, rajtad is múlik mennyit keresel: https://get.cryptobrowser.site/11277072 A Cryptotab böngészőt futtasd, mert csak akkor keresel vele pénzt ha fut, akár le teheted a tálcára is és még bekapcsolva van az e...
2020-06-23 11:30:09

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-23 11:30:09

Keressél pént online

Gyorsítsad fel te is! De nyugodj meg kérlek, mert van egy érdekes megoldás, ami ráadásul sokkal egyszerűbb, mint hinnéd... Tökéletes megoldás azoknak, akik szeretnének egy folyamatosan emelkedő, hosszútávú jövedelmet elérni és az igazi megoldást keresik! Extra keresési szolgáltatás azoknak, akik szeretnének nagyon profi megoldást! Ez Fantasztikusan Működik!
2020-06-23 11:30:09

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 11:30:10

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 11:30:10

Energetikai tanúsítvány

A lakás zöldkártyát, vagy más néven az ingatlan energetikai tanúsítványt évek óta kötelező elkészíteni minden ingatlanhoz. Ez azonban nagyon is hasznos dokumentum, mert laikusok számára is érthetően megmutatja, milyen az energetikai besorolása az ingatlannak, illetve bizonyítja, hogy az épület, vagy a lakás megfelel az elvártaknak. Link: https://www.energiatanusitvanyolcson.hu Tel: +36703758887 E-mail: [email protected]
2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

B3 INGATLAN - Független értékbecslés | ingatlanközvetítés | tanácsadás

Független értékbecslő – ingatlanközvetítő Fejér megyében, a Velencei-tó körül (40-50 km-es körzetében). Lakások, családi házak, telkek hivatalos értékbecslését rendelheti meg és a független ingatlanközvetítő menüpontban is korrekt árakkal találkozhat. Nézze meg a jelenlegi AKCIÓS ajánlatokat. === Keressen fel még a kezdeteknél, mert egyáltalán nem mindegy hogyan jelenik meg a hirdetése! ===
2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

B3 INGATLAN - Független értékbecslés | ingatlanközvetítés | tanácsadás

Független értékbecslő – ingatlanközvetítő Fejér megyében, a Velencei-tó körül (40-50 km-es körzetében). Lakások, családi házak, telkek hivatalos értékbecslését rendelheti meg és a független ingatlanközvetítő menüpontban is korrekt árakkal találkozhat. Nézze meg a jelenlegi AKCIÓS ajánlatokat. === Keressen fel még a kezdeteknél, mert egyáltalán nem mindegy hogyan jelenik meg a hirdetése! ===
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:14:45

Energetikai tanúsítvány

A lakás zöldkártyát, vagy más néven az ingatlan energetikai tanúsítványt évek óta kötelező elkészíteni minden ingatlanhoz. Ez azonban nagyon is hasznos dokumentum, mert laikusok számára is érthetően megmutatja, milyen az energetikai besorolása az ingatlannak, illetve bizonyítja, hogy az épület, vagy a lakás megfelel az elvártaknak. Link: https://www.energiatanusitvanyolcson.hu Tel: +36703758887 E-mail: [email protected]
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:15:39

Energetikai tanúsítvány

A lakás zöldkártyát, vagy más néven az ingatlan energetikai tanúsítványt évek óta kötelező elkészíteni minden ingatlanhoz. Ez azonban nagyon is hasznos dokumentum, mert laikusok számára is érthetően megmutatja, milyen az energetikai besorolása az ingatlannak, illetve bizonyítja, hogy az épület, vagy a lakás megfelel az elvártaknak. Link: https://www.energiatanusitvanyolcson.hu Tel: +36703758887 E-mail: [email protected]
2020-06-23 22:16:18

Keress valós pénzkeresetet online ingyenes bitcoin bányászattal!

A bitcoin ára megy egyre feljebb, ha szeretnél ebből profitálni valós pénzkeresetet ingyenes bitcoin bányászattal, amihez egy számítógép vagy mobiltelefon kell és még Te mással foglalkozol ezek az eszközök pénzt keresnek neked bitcoinban amit utána kitudsz utalni magadnak és mindez INGYENES! Ragadd meg a lehetőséget, ha nem hiszed regisztrálj be a következő linken és próbáld ki magad, rajtad is múlik mennyit keresel: https://get.cryptobrowser.site/11277072 A Cryptotab böngészőt futtasd, mert csak akkor keresel vele pénzt ha fut, akár le teheted a tálcára is és még bekapcsolva van az e...
2020-06-23 22:16:18

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-23 22:16:19

Keressél pént online

Gyorsítsad fel te is! De nyugodj meg kérlek, mert van egy érdekes megoldás, ami ráadásul sokkal egyszerűbb, mint hinnéd... Tökéletes megoldás azoknak, akik szeretnének egy folyamatosan emelkedő, hosszútávú jövedelmet elérni és az igazi megoldást keresik! Extra keresési szolgáltatás azoknak, akik szeretnének nagyon profi megoldást! Ez Fantasztikusan Működik!
2020-06-23 22:16:19

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:16:19

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:16:19

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:16:19

B3 INGATLAN - Független értékbecslés | ingatlanközvetítés | tanácsadás

Független értékbecslő – ingatlanközvetítő Fejér megyében, a Velencei-tó körül (40-50 km-es körzetében). Lakások, családi házak, telkek hivatalos értékbecslését rendelheti meg és a független ingatlanközvetítő menüpontban is korrekt árakkal találkozhat. Nézze meg a jelenlegi AKCIÓS ajánlatokat. === Keressen fel még a kezdeteknél, mert egyáltalán nem mindegy hogyan jelenik meg a hirdetése! ===
2020-06-23 22:16:22

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   youtube   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   aza   •   vacsoracsata   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   sz   •   fluminense   •   perapro   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   392 ezer forintos atlagkeresetet mert a ksh   •   mohamed fatima 42 evesen is szeretne gyereket a parom maximalisan tamogat az orokbefogadasban 2   •   van olyan egeszsegugyi dolgozo aki 22 kilometert setal a munkaba   •   az egyesult allamok visszater a parizsi klimaegyezmenyhez   •   elhiz   •   federal investigators examining communications between us lawmakers and capitol rioters   •   elvitelre 44 szkitak drogkereskedok o o o ausztria   •   meg a nyala is folyt az ellenorzes alatt szetdrogozott sofort kapcsoltak le a borsodi zsaruk video   •   hatalmas blama 20 eve alaztak meg igy legutobb a bayernt   •   nagy ervin szerint most kell kiallni karddal a kezunkben   •   hackerek tamadtak meg az ukran kormany tobb weboldalat   •   ezekkel a meseszep ajandekokkal erkezik a papahoz sulyok tamas 2   •   leszakadt egy magasfeszultsegu kabel az m7 esnel lezartak az autopalyat   •   eltuno fotok jonnek a whatsappra   •   nem tudja idoben elkezdeni az nhl szezont a tavalyi dontos   •   szlavik janos szerint nem szabad fanyalogni amiert egy oltoanyag keletrol szarmazik   •   nicki minajs father killed by hit and run driver in new york   •   majdnem mindenki koronavirusos egy magyarbolyi idosotthonban   •   evek ota rettegesben tartja az anyja kezebol akarta kitepni petrat a szomszed dobbenetes dolgok derultek ki az agressziv zaklatorol   •   magyar cegek is jol jarhatnak az eu es kina kozott kotott megallapodassal   •   fekete parduc ide pokember oda ez a jatek ugy fest mint egy parodia   •   elmondta a veteran katona miert vesztette el ukrajna a haboru egyik legfontosabb csatajat   •   smoke clouds the sky as mount etna erupts   •   ket ferfi holttestet talaltak egy kaposvari csaladi hazban   •   randizas otven felett az intim nehezsegek legyozhetok x   •   kigyulladt egy csaladi haz felso szintje a xviii keruletben   •   vinicius junior sirva beszelt az ot ert rasszista tamadasokrol egy sajtotajekoztaton 2   •   meghalt a korhazban a ketszer elutott gyalogos   •   legyozte a japanokat ott lesz a parizsi olimpian a magyar noi kezilabda valogatott   •   deliriumba esnek koronavirusos betegek es ez ijeszto jovokepet fest   •   bergyilkosok vadasztak a magyar sztarzsarura 2   •   tek esek mentek egy illegalis fegyvereket halmozo kisgyori ferfiert   •   erkezik a vihar 2   •   szlovak elnokvalasztas a nyugatos ex kulugyminiszter gyozelmet hozta az elso fordulo fico jeloltje masodik   •   ketezereves szertartasokhoz hasznalt szekerre bukkantak a regeszek pompejiben   •   tuz pusztitott a csiksomlyoi ciganytelepen husz haz egett le   •   ilyen ido lesz a hosszu hetvegen meg ma elvezze ki a jo idot mert holnaptol mar esernyore lehet szukseg 2   •   quinl   •   ketten meghaltak a brutalis spanyolorszagi havazasban   •   currencyindexphpopti   •   megvan az index uj foszerkeszto helyettese   •   fajdalommal nezi vissza egykori alakitasat a harry potter sztarja   •   egyszerűnek   •   demcsak zsuzsa 75 perc alatt en ferjhez megyek es elvalok   •   7536")OR1101=1101AND ("bvLK"="bvLK   •   meg lehet nevezni a magyarorszag etele 2021 szakacsversenyre   •   baba zsúr   •   helyhatosagi valasztasok kezdodtek lengyelorszagban   •   moon urges biden to learn from trumps n korea diplomacy   •   ezert pusztulhatnak a kocsanyos tolgy csemetei