Április végéig az államháztartás központi alrendszere nem kevesebb mint 2597,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. A Pénzügyminisztérium frissen megjelent költségvetési gyorsjelentéséből az is kiderült, hogy ezen belül a központi költségvetés 2590,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 96,4 milliárd forintos többletet, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 103,3 milliárd forintos hiányt ért el.
2024-05-09 13:06:30

2024-05-09 13:06:10

Gyengécske volt a moszkvai parádé: mindössze egyetlen egy harckocsi gurult végig a főtéren

Miután tavaly Ukrajna és a NATO is gúnyt űzött Oroszországból, amiért csak egyetlen harckocsi, egy második világháborús T-34/85-ös vonult fel a május 9-ei győzelmi napi parádén, úgy néz ki, ismét bejátszotta ezt az orosz vezetés: ugyanaz a szovjet páncélos vezette az ünnepi menetoszlopot, de ezen kívül egyetlen egy tank sem szerepelt a menetben. Ez persze nem jelenti azt, hogy a T-34-es volt az egyetlen harcjármű az ünnepségen: láthattunk a menetben egyebek mellett páncélozott szállító harcjárműveket, ballisztikus rakétaindítókat és légvédelmi rendszereket is, de tank nem volt több.
2024-05-09 10:16:05

Ennyit költött a kormány külföldi ingatlanokra az elmúlt években

Mintegy 30 milliárd forintot fizetett a kormány külföldi ingatlanokért az elmúlt években - írja az RTL.hu. A lap információi szerint 2010 óta összesen 23 külföldi ingatlant vásárolt a kormány, melyek többségét valamilyen külképviseleti vagy kulturális célokra használja.
2024-05-07 15:08:41

14 év alatt 30 milliárd forintot költött a kormány külföldi ingatlanokra

A magyar kormány a világ különböző pontjain összesen mintegy 30 milliárd forintért vásárolt ingatlanokat, melyekről nem lehet sokat tudni, ugyanis a lakáscélból vásárolt ingatlanlista titkos.
2024-05-07 11:06:04

2024-05-07 11:05:55

Gustav Klimt portréja a várt összegnél kevesebbért kelt el

2024-05-06 14:09:51

Eladja több budapesti luxusingatlanát Gattyán György

Eladásra kínálja két szemlőhegyi luxusingatlanát Gattyán György - írta meg a HVG. A Docler Real Estate Kft. tulajdonában lévő villákat egyenként 2,7 milliárd forintért árulja a tulajdonos, miközben az Andrássy úti Il Bacio di Stile luxusáruház egykori palotája is eladósorba került.
2024-05-03 12:07:05

Több mint kétmilliárd forintért adta el a Petőfi laktanyát a Magyar Állam

Egyetlen ajánlat érkezett, az első és utolsó licitáló nyert.
2024-05-02 14:10:45

Több mint kétmilliárd forintért adta el a Petőfi laktanyát a Magyar Állam

Egyetlen ajánlat érkezett, az első és utolsó licitáló nyert.
2024-05-02 14:07:50

Megint több mint egymilliárd forintért vett saját részvényeket az OTP

Az OTP április 30-án több mint 1,1 milliárd forint értékben vásárolt saját részvényeket - derül ki a bank közleményéből.   A hazai részvénypiaccal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció itt.
2024-05-02 09:06:53

775 millió forintért vette részvényeit az OTP

Tovább vette saját részvényeit az OTP, ezúttal 775 millió forint értékben.
2024-04-30 10:07:42

25 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényeket az MFB

Közel 25 milliárd forintnyi forrást vont be a Magyar Fejlesztési Bank első társadalmi célú kötvényeinek aukcióján, a kibocsátással olyan projekteket szeretnének finanszírozni, amelyek pozitív társadalmi hatást fejtenek ki - derül ki a Magyar Fejlesztési Bank közleményéből.
2024-04-30 10:07:40

Több mint 1,2 milliárd forintért vett saját részvényeket az OTP

Tovább vette saját részvényeit az OTP, ezúttal több mint 1,2 milliárd forint értékben.
2024-04-29 10:08:19

Ez aztán az álommeló, vagy mégsem? 60 napig csak az ágyban kell feküdni több mint 7 millió forintért

18 ezer euróért, azaz több mint 7 millió forintért keres jelentkezőt a Német Űrkutatási Központ (DLR).
2024-04-28 14:06:38

Autómentő Budapest http://automentobudapesten.hu

Autómentő Budapesten. Ha gépkocsija lerobban, rendeljen nálunk tréleres autómentést Vizafogó területén egyetlen hívással 06 30 285 7558 http://automentobudapesten.hu Tréleres Zuglóban, 0-24 autómentés. Megbízható autószállítás Az autószállítás az autómentő szolgáltatásunk kiegészítő tevékenysége.
2020-06-23 22:18:51

2020-06-23 22:19:13

2020-06-23 22:19:25

2020-06-23 22:19:44

A Cali Condors nyerte a Nemzetközi Úszóligát, világcsúcsok a zárónapon

A finálé egyetlen magyar résztvevője Jakabos Zsuzsanna volt.
2020-11-22 22:05:59

Ki az, aki megvesz egy lopott Picassót? ? Interjú Noah Charney-val, az eltűnt remekművek szakértőjével

Ha egyetlen múzeumba gyűjtenénk össze a világ elveszett műalkotásait, nagyobb intézmény jönne létre, mint az összes létező múzeum együttvéve. De ki az, aki megvesz egy lopott Picassót vagy Van Goghot? Hogy lehet megtalálni ezeket a festményeket? Interjúnk dr. Noah Charney művészettörténésszel, aki az Eltűnt Remekművek című virtuális kiállítás kurátoraként segítet...
2020-11-18 07:06:11

2020-11-18 07:06:12

Lopták a katalizátorokat Dunaújvárosban, a kijárási korlátozások miatt bukhattak le a tolvajok

Több mint tíz autó katalizátorát vágták ki egyetlen hónap alatt a fiatalok.
2020-11-19 08:06:13

Lopták a katalizátorokat Dunaújvárosban, a kijárási korlátozások miatt bukhattak le a tolvajok

Több mint tíz autó katalizátorát vágták ki egyetlen hónap alatt a fiatalok.
2020-11-19 08:06:14

Csaknem 300 milliárd forintot szórt ki a kormány éjjel

A Külgazdasági és Külügyminisztérium 35 milliárd forintot kap a Gazdaságvédelmi Alapból a Határon túli gazdaságfejlesztési programok támogatására.
2020-11-19 08:06:14

Tini youtuber törte össze apja 1 milliárd forintos szuperautóját

Az olasz autóritkaságból ez az egy példány létezik. Illetve létezett.
2020-11-19 09:08:16

Tini youtuber törte össze apja 1 milliárd forintos szuperautóját

Az olasz autóritkaságból ez az egy példány létezik. Illetve létezett.
2020-11-19 09:08:17

27 milliárd dollárt szán elektromos autókra a GM

All-in: minden tét a villamosításon, 30 típussal készülnek a jövőre.
2020-11-20 14:06:31

27 milliárd dollárt szán elektromos autókra a GM

All-in: minden tét a villamosításon, 30 típussal készülnek a jövőre.
2020-11-20 14:06:32

27 milliárd dollárt szán elektromos autókra a GM

All-in: minden tét a villamosításon, 30 típussal készülnek a jövőre.
2020-11-21 09:07:16

Vizsgálják a céget, ami 5000 forintért ígér soron kívül vakcinát

5000 forintért ígértek soron kívüli oltást a koronavírus-vakcinával, ami még nem is létezik. Egy budapesti székhelyű magáncég weboldalán olvasható felhívás miatt indít vizsgálatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
2020-11-21 15:07:53

2020-11-21 15:07:54

Továbbra is Szekeres Pál az IWAS kerekesszékes vívóbizottságának elnöke

Első elnöki megbízását 2016-ban kapta, amikor az olaszországi Pisában egyetlen szavazat híján egyöntetűen voksoltak rá.
2020-11-21 20:06:18

58 millió forintért kelt egy kamera, aminek objektívjét Petzvál József alkotta

A Voigtländer Daguerreotype kamerát 1840-ben gyártották.
2020-11-21 22:05:53

Történelmi győzelmet aratott az Atlético Madrid a Barcelona ellen - videó

A meccs egyetlen gólját egy óriási védelmi hiba előzte meg. Yannick Carrasco lett a mérkőzés hőse.
2020-11-21 23:08:12

Több mint 100 millió forintért árvereztek el egy levelet Németországban

Egy történelmi, ritka bélyeg van rajta.
2020-11-22 19:06:05

Hétfőn kezdődik az üzérkedéssel és korrupcióval vádolt Sarkozy pere

Az egykori francia államfő ellen nem ez az egyetlen folyó eljárás, de ez indult el hamarabb.
2020-11-22 21:06:03

Hétfőn kezdődik az üzérkedéssel és korrupcióval vádolt Sarkozy pere

Az egykori francia államfő ellen nem ez az egyetlen folyó eljárás, de ez indult el hamarabb.
2020-11-22 21:06:05

Orbán Viktor korán kelt, részt vesz az operatív törzs ülésén

A miniszterelnök reggel hat órakor érkezett meg az ülésre.
2020-11-23 06:07:01

Ezekre a kérdésekre nem árt tudni a választ, ha a nyugdíjas éveire akar félretenni

Tízezrek keresik most a nyugdíjmegtakarításokat az év végéig elérhető 20 százalékos adóvisszatérítés miatt. De nem ez az egyetlen érv, ami a nyugdíjcélú megtakarítások mellett szól. Aki ilyen jellegű befektetést választott, gyakran 10 százalék feletti hozamot is el tudott érni, a nem mindennapi teljesítményeknek köszönhetően. A Bankmonitor megnézte, hogy az egyes biztos...
2020-11-23 10:06:31

13 milliárd felhasználói adat került ki a netre, magyaroké is

Egy már lekapcsolt hackerportálról szivárgott ki az a rengeteg adat, melyben feltört weboldalak információit tárolták. Az incidensnek magyarországi érintettsége is van.
2020-11-23 10:06:45

2020-11-23 10:06:47

Ezekre a kérdésekre nem árt tudni a választ, ha a nyugdíjas éveire akar félretenni

Tízezrek keresik most a nyugdíjmegtakarításokat az év végéig elérhető 20 százalékos adóvisszatérítés miatt. De nem ez az egyetlen érv, ami a nyugdíjcélú megtakarítások mellett szól. Aki ilyen jellegű befektetést választott, gyakran 10 százalék feletti hozamot is el tudott érni, a nem mindennapi teljesítményeknek köszönhetően. A Bankmonitor megnézte, hogy az egyes biztos...
2020-11-23 10:06:48

Tízből kilenc magyar hobbicukrász feketén ad el

Abban mindenki egyetért, hogy a magyar hobbicukrászokat jelenleg olyan előírások elé állítják, amelyek ellehetetlenítik az otthonról való üzleti célú sütést. Ám miközben a Nébih szerint ez az egyetlen módja annak, hogy biztonságos étel kerüljön a vásárlók elé, a hobbicukrászok azt mondják, hogy ezzel csak a feketézés felé hajtják őket. A Magyar Cukrász ...
2020-11-23 11:06:09

Lionel Messi nem utazik a Barcelonával a Dinamo Kijev elleni BL-meccsre

Nem az argentin világklasszis játékos az egyetlen, aki kimaradt a katalán sztárcsapat keretéből.
2020-11-23 13:06:42

Vakcinákról beszélt Szijjártó a Parlamentben, nem úszta meg a jachtozást sem

Szijjártó Péter külügyminiszter szerint a kormány egyetlen koronavírus elleni vakcina mellett sem lobbizott, nem üzleti vagy politikai érdek dönti el, mit lehet majd itthon beadatni. Az ellenzéki politikusok szinte kivétel nélkül arról beszéltek, lassítani kellene a tempón, az orosz vakcina fejlesztése átláthatatlan.
2020-11-23 14:06:24

65,8 milliárd forintos segélyt kap az EU-tól Afganisztán és 28 afrikai ország

A 183 milliárd eurónyi mentőcsomag az alacsony jövedelmű országok gazdasági stabilitását fogja szolgálni a járvány okozta válság alatt.
2020-11-23 15:06:19

Hétfőn kezdődik az üzérkedéssel és korrupcióval vádolt Sarkozy pere

Az egykori francia államfő ellen nem ez az egyetlen folyó eljárás, de ez indult el hamarabb.
2020-11-23 17:05:59

Kifogott az oxfordi szótárkészítőkön az idei év

Nem tudtak egyetlen szót megnevezni 2020 legjellemzőbb szavaként az angol nyelv legfontosabb szótáraként emlegetett Oxfordi Angol Szótár összeállítói.
2020-11-23 21:07:41

7 milliárd forintos támogatást kap a divatipar

Uniós pénzekre pályázhatnak a divat- és dizájnipari vállalkozások.
2020-11-24 08:06:08

Már csak egyetlen ember van, aki gazdagabb Elon Musknál

Az eddigi második helyről a harmadik helyre csúszott vissza Bill Gates, a Microsoft alapítója.
2020-11-24 09:05:53

Láng Zsolt: Karácsony vizsgálja ki a BKV buszbérlését!

A BKV egy olyan - offshore hátterű - cégtől bérelne buszokat, amelynek egyetlen alkalmazottja van, a vezetőségét Tüttő Kata főpolgármester-helyettes volt élettársának, Leisztinger Tamásnak a csapata adja.
2020-11-24 10:05:59

Közel 10 milliárd forintért kelt el egy magyar startup

Sőt, a Drops nyelvtanulási platformot fejlesztő cégért a 30 millió dolláros vételáron túl további 19 milliót is kifizet a Kahoot, ha az jól teljesít a következő két évben.
2020-11-24 14:05:58

A Tesla értéke megközelítette az 500 milliárd dollárt

Meddig szárnyalhat még Elon Musk cége?
2020-11-24 15:06:03

Rengeteg pénzt fizettek egy nagyon régi videojátékért

Több mint 47 millió forintért kelt el a Super Mario Bros. 3.
2020-11-24 15:06:06

A jegybank már több mint 800 milliárd forintot tolt bele az államadósságba

Pörög a pénznyomda, vannak olyan állampapír-sorozatok, amelyeknek már közel a felét a jegybank vásárolta fel.
2020-11-24 15:06:06

3 napos üzemidőt ígér a Xiaomiból kivált Poco új mobilja, 6000 mAh-s akkumulátor van benne

A Poco M3 a gyártó szerint normál használat mellett 3 napig bírja egyetlen feltöltéssel.
2020-11-24 15:06:10

2020-11-24 15:06:11

Uzuni: Nagyon csalódottak vagyunk, de ilyen a futball

A Juventus elleni BL-mérkőzésen a Fradi vezető gólját szerző játékos csalódottan értékelt a lefújás után.
2020-11-24 23:06:32

106 újabb áldozata van a koronavírusnak

Egy nap alatt 3806 újabb fertőzöttet találtak, és adatszolgáltatási hiba miatt egyetlen gyógyultról sem tudtak beszámolni.
2020-11-25 09:06:09

106 újabb áldozata van a koronavírusnak

Egy nap alatt 3806 újabb fertőzöttet találtak, és adatszolgáltatási hiba miatt egyetlen gyógyultról sem tudtak beszámolni.
2020-11-25 09:06:09

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   leragtuk a tiz kormunket annyira izgalmas ez az uj katonas sorozat   •   azt hiszi mindent tud a papirrol tesztelje tudasat kvizunkkel 2   •   loncshusos oreos burgert dob piacra a mcdonalds kinaban   •   fincsi mi az europai unio jovahagyta a hazi tucsok elelmiszerkent valo felhasznalasat 2   •   o te jo eg mondana janice arra hogy befejeztek a jobaratok visszatero reszenek forgatasat   •   gyalogosok koze hajtott egy autos trierben ketten meghaltak 2   •   a petofi radio hallgatoi is bekapcsolodhatnak a 10 nap strand rendezvenyeibe   •   detar eniko igazabol nem 13 aradi vertanu volt csak ez a tortenelemkonyvekben nincs benne   •   dronokkal csinalna mesterseges esot az egyesult arab emirsegek 2   •   minek koszonhetjuk hogy ma elet van a foldon a nasa az ustokosokre tippel 2   •   vadat emeltek a benzinkartyaval megkent nav vezeto ellen 4   •   sulyos arvizek sujtjak szloveniat es horvatorszagot 3   •   CSALDIHZKIADóHVSVLGY BEN   •   elmenyauto allit emleket a legendas ferrari 250 gto nak   •   lakatosmunlkak keritesek kapuk 4   •   a who vezetoje szerint izrael gazai tamadasa katasztrofalis hatassal volt az egeszsegugyre 2   •   eldolt betiltjak svajcban az arcot eltakaro ruhadarab viseleset   •   vadat emeltek az amerikai polgarmester es felesege ellen mert bantalmaztak a sajat lanyukat   •   drama ujszulott kisfiut hagytak a bekescsabai korhaznal   •   10 ezernel is tobb gyermekpornograf felvetelt talaltak egy tatabanyai ferfi telefonjan   •   valogatott jatekost igazolt a ferencvaros   •   szep almokat budapest a magyar fovaros az egyik legjobb europai alvohely   •   romaban megnyilt az elso etterem kutyak szamara ime mit kinalnak a negylabu kedvenceknek fotok 2   •   itt a video a dramai budapesti metrobalesetrol   •   simonka gyorgy szerint le akarjak vadaszni ezert vadoljak koltsegvetesi csalassal   •   dronnal es infravoros kameraval kutatja a katasztrofa sujtotta teruleteken rekedt allatokat egy amerikai operator 2   •   ujabb magyar telepulesen talaltak gyogyvizet   •   magyarorszagra jon a kinai elnok   •   holtan talaltak egy not olaszorszagi otthonaban het kesszurassal vegeztek vele   •   az eu egyseges oltasi igazolvanyt tervezett a magyar kormany viszont hirtelen varialni kezdett   •   hadhazy akos kozzetette ki utazott el dubajba a ner kedvenc maganrepulogepen 2   •   ket ujabb egyetem kerulhet alapitvanyi fenntartasba   •   90 percben lott gollal nyert a listavezeto atletico madrid   •   update 1 u n condemns up to 23 killings in irans border area with pakistan   •   a hibrid auto amelynek minden peldanyat letesztelik 300 km h ra video 2   •   wall street journal orosz kezbe is kerulhettek az ukrajnanak segito terminalok   •   dog that traveled nearly 100 miles back home   •   folytatast kaphat a 90 es evek ikonikus filmje 2   •   arcmutetje utan meghalt a fiatal szepsegkiralyno   •   egy haziorvos es egy fonover is meghalt koronavirusban 2   •   visszatertek taylor swift dalai a tiktokra de van egy csavar 2   •   fideszes kepviselo a magyar oktatasrol ilyen kaotikus iskolarendszer nincs europaban   •   detar eniko vallomasa fogalmazhatunk ugy is hogy kirugtak 2   •   a gyulladas sosem jon jokor ujabb sztar marad le a budapesti veberol   •   fel a kezekkel nem megy sehova putyinkam le van tartoztatva   •   az ugyeszseg szerint jogszeruen tepertek le a magyar ferfit erdogan biztonsagi orei augusztus 20 an   •   a ferfiaknal dan a noknel norveg kezis lett az ev legjobbja   •   marki zay peter uzent magyar peternek aki ezen munkalkodik mindig szamithat a tamogatasomra 2   •   igy nez ki most a gyogyithatatlan betegseggel kuzdo celine dion fiaival kozos friss csaladi fotot osztott meg   •   megelevenedett a foldi pokol a vilag veszelyesebb hellye valt