Fizetésképtelen a csornai napelemgyár, nagyot bukhat rajta az MFB

Az állami tulajdonú MFB valószínűleg jelentős részét elveszíti annak a 40 millió eurós hitelnek, amelyet a csődbe ment csornai napelemgyárprojektre nyújtott. Noha a napelempiac virágzik, az Ecosolifer Heterojunction Kft. három év alatt 7,7 milliárd forint veszteséget halmozott fel - számolt be a 24.hu.
2024-05-08 21:06:39

Bombafenyegetések ezreit kapták szlovák intézmények

2024-05-07 20:07:59

2 millió forintot oszt ki a K&H, diákok jelentkezhetnek a pályázatra

Technológiai pályázatot hirdet a K&H az informatikai képzést nyújtó hazai felsőoktatási intézmények hallgatói számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai lehetőséget biztosító pályázatra nyolc témakörben lehet jelentkezni. Köztük természetesen ott van a mesterséges intelligencia is.
2024-05-07 14:13:48

2024-05-07 14:13:21

Egy helyett tizenegy fiatal lakhatását tudják biztosítani az influenszertüntetésen befolyt összegből

Huszonötmillió forint helyett csaknem 220 millió forintot gyűjtöttek össze.
2024-05-04 08:08:19

Egy helyett tizenegy fiatal lakhatását tudják biztosítani az influenszertüntetésen befolyt összegből

Huszonötmillió forint helyett csaknem 220 millió forintot gyűjtöttek össze.
2024-05-04 08:06:36

25 millió forint helyett 219 millió jött össze az influenszertüntetésen: egy helyett tizenegy állami gondozott fiatal lakhatására elég pénz érkezett

Nagyot álmodtak, de végül több mint nyolcszor annyit sikerült összegyűjteniük, mint eredetileg szerettek volna.
2024-05-03 22:06:39

2024-05-03 22:06:10

2024-05-03 22:05:48

25 millió helyett 219 millió jött össze, 11 fiatal életkezdését segíti az influenszer-tüntetésből jött adomány

23 ezren adakoztak az "Odakint most szörnyek járnak" tüntetés szervezőinek felhívására.
2024-05-03 20:09:51

2024-05-03 20:09:30

Közel 23 milliárdos állami munkát húzott be a Mészáros és Mészáros Zrt.

Az összegből vízaknát fejlesztenek Tatabányán.
2024-05-02 20:09:58

Döntöttek Brüsszelben: tovább fizethetik az állami támogatást a kormányok a gazdáknak

Az Európai Bizottság hat hónappal meghosszabbítja azokat az ideiglenes intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik az uniós tagországok kormányai számára, hogy állami támogatást fizessenek a piaci zavarok által érintett mezőgazdasági és halászati termelőknek - közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
2024-05-02 20:06:50

Bátor lépésre szánta rá magát a világ egyik legnagyobb állami nyugdíjalapja, hogy elkerülje az összeomlást

A dél-koreai Nemzeti Nyugdíjbiztosítási Szolgálat, a világ harmadik legnagyobb állami nyugdíjalapja, új, hosszú távú befektetési stratégiájában 65%-os arányban tervez kockázatos eszközökbe befektetni, hogy növelje a hozamokat és el tudja kerülni az alap korai kimerülését.
2024-05-02 12:07:25

775 millió forintért vette részvényeit az OTP

Tovább vette saját részvényeit az OTP, ezúttal 775 millió forint értékben.
2024-04-30 10:07:42

Orbán Ráhel barátnője félmilliós fizetésemelést kapott az állami divatügynökségnél

Jakab Zsófia kormánybiztosi fizetésével együtt havi 3,5 millió forintot kap az államtól.
2024-04-26 08:11:15

Orbán Ráhel barátnője félmilliós fizetésemelést kapott az állami divatügynökségnél

Jakab Zsófia kormánybiztosi fizetésével együtt havi 3,5 millió forintot kap az államtól.
2024-04-26 08:09:58

Egekben az állami intézmények tartozása

Egy hónap alatt 21, év eleje óta 68 milliárd forinttal nőtt a költségvetési intézmények lejárt tartozása, így történelmi csúcson, 134 milliárd forintnál jár a teljes állomány - írja a Népszava.
2024-04-26 08:07:23

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 11:30:10

Mle.hu

A Magyar Logisztikai Egyesület célja a logisztikai módszerek iránt érdeklődő, azzal foglalkozó szakemberek, és intézmények összefogása, köztük szakmai kapcsolatteremtés szervezése, illetve tudományos és gyakorlati tevékenységüket segítő információk nyújtása. Olyan kapcsolatok létrehozását kívánjuk elérni, melyben a “Tagok a tagokért” jelmondatunk realizálódik. Ezért széleskörű szolgáltatásokat ajánlunk, melyek közvetlen és közvetett gazdasági és ehhez kapcsolódó társadalmi eredményeket biztosítanak tagjaink számára. Link: http://www.mle.hu Tel: +3614846407 Facebook: https://www.fac...
2020-06-23 22:01:04

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-23 22:01:04

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:07

Woma duguláselhárítás Bábolna

Csongrádi László Bábolnai duguláselhárító mester non-stop ügyeletben várja a +36 (20) 293 4400 számon, dugulások megszüntetése fix áron, womázás, Bábolna és Bp. övezetében, díjmentes megjelenés a helyszínen, GARANCIA! http://womadugulaselharitasbabolna.oldalunk.hu Családi házak dugulás mentesítése Lakótelepek dugulásainak megszüntetése Állami intézmények (pl. iskola, óvoda, önkormányzat) duguláselhárítása Kifőzdék lefolyórendszerének takarítása Irodák csatornáinak vegyszeres maratása Womázás Kajánd, lefolyó dugulás megszüntetése Kisbábolna, műhely duguláselhárítás Lopkovicztanya,...
2020-06-23 22:01:12

Mle.hu

A Magyar Logisztikai Egyesület célja a logisztikai módszerek iránt érdeklődő, azzal foglalkozó szakemberek, és intézmények összefogása, köztük szakmai kapcsolatteremtés szervezése, illetve tudományos és gyakorlati tevékenységüket segítő információk nyújtása. Olyan kapcsolatok létrehozását kívánjuk elérni, melyben a “Tagok a tagokért” jelmondatunk realizálódik. Ezért széleskörű szolgáltatásokat ajánlunk, melyek közvetlen és közvetett gazdasági és ehhez kapcsolódó társadalmi eredményeket biztosítanak tagjaink számára. Link: http://www.mle.hu Tel: +3614846407 Facebook: https://www.fac...
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

Woma duguláselhárítás Bábolna

Csongrádi László Bábolnai duguláselhárító mester non-stop ügyeletben várja a +36 (20) 293 4400 számon, dugulások megszüntetése fix áron, womázás, Bábolna és Bp. övezetében, díjmentes megjelenés a helyszínen, GARANCIA! http://womadugulaselharitasbabolna.oldalunk.hu Családi házak dugulás mentesítése Lakótelepek dugulásainak megszüntetése Állami intézmények (pl. iskola, óvoda, önkormányzat) duguláselhárítása Kifőzdék lefolyórendszerének takarítása Irodák csatornáinak vegyszeres maratása Womázás Kajánd, lefolyó dugulás megszüntetése Kisbábolna, műhely duguláselhárítás Lopkovicztanya,...
2020-06-23 22:14:45

Mle.hu

A Magyar Logisztikai Egyesület célja a logisztikai módszerek iránt érdeklődő, azzal foglalkozó szakemberek, és intézmények összefogása, köztük szakmai kapcsolatteremtés szervezése, illetve tudományos és gyakorlati tevékenységüket segítő információk nyújtása. Olyan kapcsolatok létrehozását kívánjuk elérni, melyben a “Tagok a tagokért” jelmondatunk realizálódik. Ezért széleskörű szolgáltatásokat ajánlunk, melyek közvetlen és közvetett gazdasági és ehhez kapcsolódó társadalmi eredményeket biztosítanak tagjaink számára. Link: http://www.mle.hu Tel: +3614846407 Facebook: https://www.fac...
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:20

Woma duguláselhárítás Bábolna

Csongrádi László Bábolnai duguláselhárító mester non-stop ügyeletben várja a +36 (20) 293 4400 számon, dugulások megszüntetése fix áron, womázás, Bábolna és Bp. övezetében, díjmentes megjelenés a helyszínen, GARANCIA! http://womadugulaselharitasbabolna.oldalunk.hu Családi házak dugulás mentesítése Lakótelepek dugulásainak megszüntetése Állami intézmények (pl. iskola, óvoda, önkormányzat) duguláselhárítása Kifőzdék lefolyórendszerének takarítása Irodák csatornáinak vegyszeres maratása Womázás Kajánd, lefolyó dugulás megszüntetése Kisbábolna, műhely duguláselhárítás Lopkovicztanya,...
2020-06-23 22:16:23

Mle.hu

A Magyar Logisztikai Egyesület célja a logisztikai módszerek iránt érdeklődő, azzal foglalkozó szakemberek, és intézmények összefogása, köztük szakmai kapcsolatteremtés szervezése, illetve tudományos és gyakorlati tevékenységüket segítő információk nyújtása. Olyan kapcsolatok létrehozását kívánjuk elérni, melyben a “Tagok a tagokért” jelmondatunk realizálódik. Ezért széleskörű szolgáltatásokat ajánlunk, melyek közvetlen és közvetett gazdasági és ehhez kapcsolódó társadalmi eredményeket biztosítanak tagjaink számára. Link: http://www.mle.hu Tel: +3614846407 Facebook: https://www.fac...
2020-06-23 22:16:54

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:56

Woma duguláselhárítás Bábolna

Csongrádi László Bábolnai duguláselhárító mester non-stop ügyeletben várja a +36 (20) 293 4400 számon, dugulások megszüntetése fix áron, womázás, Bábolna és Bp. övezetében, díjmentes megjelenés a helyszínen, GARANCIA! http://womadugulaselharitasbabolna.oldalunk.hu Családi házak dugulás mentesítése Lakótelepek dugulásainak megszüntetése Állami intézmények (pl. iskola, óvoda, önkormányzat) duguláselhárítása Kifőzdék lefolyórendszerének takarítása Irodák csatornáinak vegyszeres maratása Womázás Kajánd, lefolyó dugulás megszüntetése Kisbábolna, műhely duguláselhárítás Lopkovicztanya,...
2020-06-23 22:16:59

Mle.hu

A Magyar Logisztikai Egyesület célja a logisztikai módszerek iránt érdeklődő, azzal foglalkozó szakemberek, és intézmények összefogása, köztük szakmai kapcsolatteremtés szervezése, illetve tudományos és gyakorlati tevékenységüket segítő információk nyújtása. Olyan kapcsolatok létrehozását kívánjuk elérni, melyben a “Tagok a tagokért” jelmondatunk realizálódik. Ezért széleskörű szolgáltatásokat ajánlunk, melyek közvetlen és közvetett gazdasági és ehhez kapcsolódó társadalmi eredményeket biztosítanak tagjaink számára. Link: http://www.mle.hu Tel: +3614846407 Facebook: https://www.fac...
2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:04

Woma duguláselhárítás Bábolna

Csongrádi László Bábolnai duguláselhárító mester non-stop ügyeletben várja a +36 (20) 293 4400 számon, dugulások megszüntetése fix áron, womázás, Bábolna és Bp. övezetében, díjmentes megjelenés a helyszínen, GARANCIA! http://womadugulaselharitasbabolna.oldalunk.hu Családi házak dugulás mentesítése Lakótelepek dugulásainak megszüntetése Állami intézmények (pl. iskola, óvoda, önkormányzat) duguláselhárítása Kifőzdék lefolyórendszerének takarítása Irodák csatornáinak vegyszeres maratása Womázás Kajánd, lefolyó dugulás megszüntetése Kisbábolna, műhely duguláselhárítás Lopkovicztanya,...
2020-06-23 22:18:07

Mle.hu

A Magyar Logisztikai Egyesület célja a logisztikai módszerek iránt érdeklődő, azzal foglalkozó szakemberek, és intézmények összefogása, köztük szakmai kapcsolatteremtés szervezése, illetve tudományos és gyakorlati tevékenységüket segítő információk nyújtása. Olyan kapcsolatok létrehozását kívánjuk elérni, melyben a “Tagok a tagokért” jelmondatunk realizálódik. Ezért széleskörű szolgáltatásokat ajánlunk, melyek közvetlen és közvetett gazdasági és ehhez kapcsolódó társadalmi eredményeket biztosítanak tagjaink számára. Link: http://www.mle.hu Tel: +3614846407 Facebook: https://www.fac...
2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:49

Woma duguláselhárítás Bábolna

Csongrádi László Bábolnai duguláselhárító mester non-stop ügyeletben várja a +36 (20) 293 4400 számon, dugulások megszüntetése fix áron, womázás, Bábolna és Bp. övezetében, díjmentes megjelenés a helyszínen, GARANCIA! http://womadugulaselharitasbabolna.oldalunk.hu Családi házak dugulás mentesítése Lakótelepek dugulásainak megszüntetése Állami intézmények (pl. iskola, óvoda, önkormányzat) duguláselhárítása Kifőzdék lefolyórendszerének takarítása Irodák csatornáinak vegyszeres maratása Womázás Kajánd, lefolyó dugulás megszüntetése Kisbábolna, műhely duguláselhárítás Lopkovicztanya,...
2020-06-23 22:18:52

Mle.hu

A Magyar Logisztikai Egyesület célja a logisztikai módszerek iránt érdeklődő, azzal foglalkozó szakemberek, és intézmények összefogása, köztük szakmai kapcsolatteremtés szervezése, illetve tudományos és gyakorlati tevékenységüket segítő információk nyújtása. Olyan kapcsolatok létrehozását kívánjuk elérni, melyben a “Tagok a tagokért” jelmondatunk realizálódik. Ezért széleskörű szolgáltatásokat ajánlunk, melyek közvetlen és közvetett gazdasági és ehhez kapcsolódó társadalmi eredményeket biztosítanak tagjaink számára. Link: http://www.mle.hu Tel: +3614846407 Facebook: https://www.fac...
2020-06-23 22:19:09

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   rozsa sandor   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   az ab nem marasztalta el hando tundet   •   varga mihalyon urra lett a racionalitas de mi koze ehhez donald trumpnak 2   •   erosebb processzort szeretne a laptopjaba ebben barmikor kicserelheti 2   •   brazil will vaccinate an entire citys adult population to test the effect on covid 19 infection rate   •   lezartak a vitat a facebookkal elfogadtak az uj ausztral mediatorvenyt   •   kina harmadik legnagyobb metropoliszaban mar tobb a villamtolto mint a benzinkut 2   •   erre az ot dologra minden netezonek figyelnie kellene   •   alagut epulhet eszak irorszag es az egyesult kiralysag tobbi resze kozott   •   capafogakban 38 millio eves bakteriumokat talaltak   •   a ii vilaghaboru halott hoseivel lehet beszelgetni egy uj szolgaltatasban 3   •   nagy bejelenteseket tett az opus meghatarozo szereplok lennenek a hazai energetikai piacon 2   •   az egyesult kiralysag tovabbra is elkotelezett a gazai ovezeti segelyszallitmanyok mellett   •   voitures   •   villanytűzhely   •   rakay philip a kegyelmi botranyrol megdobbento hogy vegig lehet vinni egy ilyen ugyet ugy hogy arrol a miniszterelnoknek semmifele tudomasa sincs 2   •   visszater a harom muszakos munkarendre az audi hungaria   •   us in somalia we still need the americans for security 2   •   a fehervar fc kecskemeten szakitotta meg nyeretlensegi sorozatat 2   •   kiserleti atomeromuvet epittet bill gates 2   •   tomeges leepites jon 1600 dolgozot kuld el a tungsram   •   spain recalls madrid terrorist bombings 20 years ago   •   kasler mikloshoz fordult a mozgaskorlatozottak szovetsege a rehabilitacios intezet esetleges beolvasztasa miatt 2   •   netanjahu izrael amerikai fegyverek nelkul is helyt tud allni 2   •   vegleg leallt az lg a mobilgyartassal   •   bolcsodet alakitanak ki egy halott ferfi hazaban budapesten   •   ugandas nda found hiv drugs in meat but didnt issue warning 2   •   örömanya ruha optioncom_ccnewslett er   •   csuszopenzert segitett embercsempeszeket a temes megyei hatarrendorseg fobiztosa   •   tuntetnenek az indiai gazdak a kormany meg elotte kikapcsolta az internetet 4   •   reszegen okozott balesetet letartoztattak a valogatott focistat   •   cianidot   •   geely is spending 4 6 billion on a battery plant as its electric car ambitions grow   •   a nap amit sosem felejt a londoni stadion felujitasan dolgozo munkas   •   jovo hettol mar oltjak a legidosebbeket magyarorszagon   •   a korhazi agyabol uzent tamadojanak a sidney ben megkeselt puspok   •   tovabbra is veszelyben ursula von der leyen munkaja   •   alexander albon ossztorte autojat de csapattarsa nem folytathatja az ausztral nagydijat   •   tobb mint ket es fel millio dollart fizettek egy 1939 es superman kepregenyert   •   embercsempeszeket utasitott ki az orszagbol az ozdi jarasbirosag   •   veszhelyzet az urben valami szemet nekicsapodott a kinaiak urszondajanak 2   •   folytatja a nyomozast a rendorseg a feneketlen tavi ingatlanmutyi miatt lazar janost is meghallgattak 2   •   fordulat az idosek jogositvanyanak ugyeben   •   orszagszerte tuntetnek a roman gazdak az olcso ukran gabona miatt   •   megrohamoztak a turistak a berlini latvanyossagot ez az oka   •   legalabb kettucatnyi aldozata volt a new york i szinhazi zavargasnak   •   tragedia tanitasi idoben zuhant le egy 15 eves fiu az iskola tetejerol emberoles gyanuja miatt indult eljaras 3   •   egy ev utan ujra megnyitjak a mount everestet a hegymaszok elott   •   harminc ev utan derulhet ki bunos volt e o j simpson   •   a rocknak vege oriasi a baj szivmegallasban meghalt carl snare   •   annyira szennyezett viz hogy tilos furdeni az egyik velencei tavi strandon