Először lett nyereséges a UBS azóta, hogy bekebelezte legnagyobb versenytársát

A becslések csaknem háromszorosát elérő nettó nyereséget könyvelt el az idei első negyedévben a svájci UBS. Ez volt az első negyedéves profitja azóta, hogy átvette a bukott rivális Credit Suisse-t.
2024-05-07 09:07:27

Multitaskingoltak, kiégtek, most pedig életük egyik legnagyobb megpróbáltatására készülnek

Egyedi kihívásokkal szembesült ez a generáció, meg is lett a böjtje.
2024-05-05 18:07:47

Első útján elsüllyedt a hadihajók Titanicja, de csaknem 400 évvel később szemtől szemben megcsodálhatjuk

Első útjára indult a maga korának egyik legmonumentálisabb hajója, de célt már nem érhetett, mert elsüllyedt, legénysége és utasai közül pedig számosan odavesztek. Nem, most nem a Titanicról lesz szó, hanem egy csaknem 300 évvel korábban épült hajóról, a Vasáról, melyet kora egyik legnagyobb hadihajónának szánt II. Gusztáv Adolf, az 1600-as évek elején uralkodó svéd király. Ahogy a Titanicnál, a nagyravágyás a Vasa esetén is katasztrófához vezetett, a hajó mindösszesen 1300 métert tett meg Stockholm partjainál. Ami azonban akkor tragédia volt, a mai nemzedékeknek történelmi szerencse, a hajó u...
2024-05-04 15:06:55

12 év után vált csapatot a valaha volt egyik legpechesebb német focista

34 évesen döntött a váltás mellett.
2024-05-03 18:08:50

Az ország legnagyobb Aldija épül meg Budán

Hamarosan megnyílik az ország legnagyobb alapterületű Aldi-üzlete a főváros XI. kerületében, a Kondorosi úton. A helyszínen néhány hete zárt be egy Reál, miután a területnek új tulajdonosa lett. Korábban felmerült egy új lakópark építése, ám a kerületi önkormányzat ezt nem engedte.
2024-05-03 12:06:45

2024-05-03 12:06:14

2024-05-03 12:05:56

Váratlan fordulat: Magyarország legnagyobb Aldi-üzlete nyílik Budán

Magyarország legnagyobb alapterületű Aldi-üzlete nyílik meg hamarosan a XI. kerületi Kondorosi úton, ott ahol pár hete még egy Reál működött. Az üzletláncnak azért kellett távoznia, mert a területnek új tulajdonosa lett, és felmerült egy újabb lakópark építése, de ezt a kerületi önkormányzat megakadályozta.
2024-05-03 09:06:47

Tyra Banks 50 évesen fogyasztotta el élete első alkoholos italát

Post Content
2024-05-02 21:10:22

Hide the Pain Harold közel 80 évesen is teli van tervekkel

Post Content
2024-05-01 22:08:39

Ayrton Senna misztikuma harminc évvel a halála után is megfejthetetlen  

A már életében óriási, a halála után pedig felbecsülhetetlen rajongást Ayrton Senna iránt nemcsak a háromszoros világbajnok tehetsége generálta, hanem a személyiségének a mélysége és összetettsége is. Az egyik legnagyobb autóversenyző volt, talán a legnagyobb, de ennél sokkal több volt. A legendája már rég felülírta az emlékét. Harminc évvel ezelőtt ezen a napon, 1994. május 1-jén csapódott be a versenyautója a Tamburello kanyar végzetes falába a San Marinó-i Nagydíj hetedik körében.
2024-05-01 19:09:54

2024-05-01 19:09:51

Az EU-csatlakozás szimbóluma volt, de vajon mi lett azóta az Időkerékkel? Itt a válasz!

Emlékszik még a Műcsarnok mögött felállított Időkerékre? Hova tűnt? Mi lett a sorsa?
2024-05-01 17:06:46

Az EU-csatlakozás szimbóluma volt, de vajon mi lett azóta az Időkerékkel? Itt a válasz!

Emlékszik még a Műcsarnok mögött felállított Időkerékre? Hova tűnt? Mi lett a sorsa?
2024-05-01 17:06:06

Az EU-csatlakozás szimbóluma volt, de vajon mi lett azóta az Időkerékkel? Itt a válasz!

Emlékszik még a Műcsarnok mögött felállított Időkerékre? Hova tűnt? Mi lett a sorsa?
2024-05-01 17:05:53

Elgázolt egy embert a busz Zuglóban

A Mogyoródi út és a Mexikói út kereszteződésénél volt szükség tűzoltói beavatkozásra.
2024-04-30 10:07:17

Elgázolt egy embert a busz Zuglóban

A Mogyoródi út és a Mexikói út kereszteződésénél volt szükség tűzoltói beavatkozásra.
2024-04-30 10:07:11

Elgázolt egy embert a busz Zuglóban

A Mogyoródi út és a Mexikói út kereszteződésénél volt szükség tűzoltói beavatkozásra.
2024-04-30 10:06:28

Elgázolt egy embert a busz Zuglóban

A Mogyoródi út és a Mexikói út kereszteződésénél volt szükség tűzoltói beavatkozásra.
2024-04-30 10:06:10

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-20 16:41:43

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:20:34

Karanténba vonul a horvát kormányfő

Negatív lett a koronavírustesztje, a felesége viszont megfertőződött.
2020-11-28 22:05:54

Nyilasi Tibor: Már az büszkeség volt, hogy futhattam Maradona után, mert nem értem utol

Az argentin világklasszist zsonglőrnek és varázslónak tartotta a Fradi klasszisa.
2020-11-25 22:06:05

Maradona nem lehetett Aranylabdás, de nem is volt szüksége rá

Szubjektív emlékezés az egyetemes futballtörténelem egyik legnagyobb alakjára.
2020-11-25 22:06:05

A mexikói csatár horrorsérülést szenvedett az Arsenal ellen - videó

Az észak-londoni csapatnak tíz forduló után már öt veresége van a Premier League-ben.
2020-11-29 22:07:39

Farm VIP: lakhelyet cseréltek a csapatok, volt morgolódás

Két ember csúnyán összeveszett.
2020-11-23 22:06:03

Merkely Béla koronavírusos, tünetei is vannak

Merkelynek a hét elején lett pozitív a tesztje.
2020-11-19 22:05:58

Szénmonoxid-mérgezés miatt vittek kórházba egy családot Budapesten

Szénmonoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy család több tagja Budapest XXIII. kerületében vasárnap - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A mentők négy embert vittek kórházba.
2020-11-15 20:12:49

Végleg leállítja fordító alkalmazását a Samsung

Nevében és funkcióiban ugyan jól hangzik, azonban nem lett igazán népszerű a Samsung fordító szolgáltatása, az S Translator. És nem is lesz nagyon módunk megismerni, ugyanis a dél-koreai óriás december 1-jén nyugdíjba küldi.
2020-11-15 20:13:58

Történetének eddigi legnagyobb akkuját rakta új telefonjába a Motorola

Minden eddiginél tovább bírja egy feltöltéssel: a Moto G9 Power elnevezésű, amúgy középkategóriás telefonba a gyártó eddigi legnagyobb akkumulátora kerül.
2020-11-15 20:13:59

Hamilton behúzta a hetedik világbajnoki címet is

Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Török Nagydíjat, ezzel címét megvédve hetedszer is világbajnok lett.
2020-11-15 20:15:38

Gera Zoltán fog a kispadon ülni a szerbek elleni válogatott meccsen

Cosimo Inguscio pályaedző koronavírustesztje pozitív lett, így az esti, Szerbia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen Gera Zoltán irányítja majd a pálya széléről a magyar labdarúgó-válogatottat.
2020-11-15 20:15:38

Sikeres volt az újabb Crew Dragon űrhajó indulása, amiben most négy asztronauta utazik

A májusi óta ez volt a második ilyen emberes missziója a SpaceX-nek és a NASA-nak. Az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) tartanak, 27 órát repülnek.
2020-11-16 05:10:55

Már az V. kerületi fideszes polgármesternek is sok lett kicsit az ingyenes parkolásból

Szentgyörgyvölgyi Péter már intézkedett, hogy a belvárosi polgárok számára kizárólagos parkolóhelyeket biztosítsanak a kerületben.
2020-11-16 11:09:13

2020-11-16 11:09:14

Duci, röpképtelen papagáj lett az év madara Új-Zélandon

A bagolypapagáj még úgy is nyert, hogy a versenyben 1500 hamis szavazattal akarták a dobogóra első fokára repíteni a kis foltos kivit.
2020-11-16 15:05:59

A római Colosseumot lehet megépíteni a Lego eddigi legnagyobb készletéből

A 9036 kockából összeálló modell hűen utánozza az eredeti épület építészeti bravúrjait.
2020-11-16 16:07:21

Kulka Jánosból Clint Eastwood lett, de többet beszél majd, mint Schwarzenegger

„Szerettem volna filmet írni Kulka Jánosra, de nem néma, hanem újra beszélő szerepet” – mondja A játszma írója. Tíz év után készül folytatás A vizsga című filmhez, ismét Kulkával a főszerepben: a színész olyan figurát játszik, aki maga is átesett egy sztrókon. A film stábjának szerencséje volt: folyamatos tesztelés mellett még a járványügyi korlá...
2020-11-16 19:06:57

Parragh: Nem elég elengedni az iparűzési adót, minden más önkormányzati adót be kell fagyasztani

A kamarai elnök eredeti javaslata is súlyos csapás lett volna az önkormányzatokra, de most egy lépéssel még ennél is tovább ment.
2020-11-17 06:05:59

Mini Countryman bemutató: egy kicsit több és kicsit kevesebb

Továbbra is három karaktert ötvöz - ha különböző mértékben is - a brit márka legnagyobb autója: a sportos, az off-roados és az életstílus hangulatot. Kicsit megújult kívül-belül és valamivel jobban a motortérben is.
2020-11-17 07:08:43

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   rozsa sandor   •   R   •   H   •   N   •   mag   •   fhgperapro   •   tes   •   b   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   németállás   •   youtube   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   sz   •   P   •   aza   •   L   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   meg 12 napig adhatjak be az egyeni vallalkozok a bevallasaikat   •   sokan idegenkednek tole de a 3d etelnyomtatast mar michelin csillagos sefek is batran hasznaljak   •   talaltak egy 78 000 eves sirt benne egy 3 eves gyerek maradvanyaival 2   •   magyarorszaggal vagott vissza egy bekiabalonak macron 3   •   kiszel tunde bepasizott nagymeno uzletember a titokzatos ferfi   •   moszkva uj parancsnokot nevezett ki az ukrajnai hadmuveletek vezetesere   •   before he represented trump defense attorney speculated stormy daniels saga was true and payment could be seen as an in kind campaign contribution   •   belehuz a rendorseg meg kockazatosabb lesz szabalytalankodni az utakon   •   Ungvár   •   filmbe illo modon raboltak ki egy kazincbarcikai dohanyboltot   •   potyautaskent utazott 88 kilometert ez a kiscica   •   Iregszemcse   •   halalra keseltek egy ferfit kecskemeten   •   botranyosnak nevezett tortadisz miatt haborog a tiktok   •   egy het 62 foto nagy munka volt a perseverance es a marsi helikopter szelfije   •   vihar heves zivatarok es jegeso brutalis ami rank var hetfo delutan 2   •   families of detainees detail a vision for justice in syria   •   nincs ido az idovel foglalkozni halogatjak az oraatallitas eltorleset   •   reagalt meszaros lorinc sportmarkaja kiderult miert zartak be a telephelyek es miert nem elerheto a webshop sem 2   •   napkiralyi ontudattal pihenhet 2   •   ferfiak vigyazat ilyen kovetkezmenyei is lehetnek a husveti dozsolesnek x   •   megkozelitette a melypontot a forint arfolyama 2   •   oltas elotti ingyenes tesztelest surget egy kepviselo   •   enyedi ildiko uj filmje is versenyez a cannes i filmfesztivalon   •   tomeny izgalom a netflix uj sci fi sorozata   •   bill clinton former us president in hospital for non covid infection   •   former top capitol riot prosecutor says maybe the president is culpable when asked about trump   •   vonat sodort el egy kerekparost bacs kiskunban 2   •   honours   •   fraud victims 18 month fight for 80000 refund   •   tarnished by its gaza rule hamas may struggle in elections   •   whole forests will be saved is solar cooking more than just a flash in the pan   •   russia declares flood hit orenburg region a federal emergency as evacuation efforts continue   •   egeszen elkepeszto meretu naperomuvet adtak at mezocsaton   •   halal az abba emlekkoncerten lezuhant egy nezo a karzatrol es agyonnyomott egy masikat   •   brazil soccer legend pele hospitalized for colon tumor   •   bajnoptioncomjresear   •   a bajor miniszterelnok is a keleti vakcinak fele fordulna   •   magyarorszaggal vagott vissza egy bekiabalonak macron 2   •   jobs report shows economy doesnt have maximum employment or stable prices   •   fears of flammable tap water uk fracking 2   •   israel gaza how children on both sides experienced the conflict   •   Shock   •   revenge spending may keep the economy chugging along   •   ez a sorozat mindent elsopor a netflixen csak van egy kis bokkeno   •   szentsegtores vagy logikus lepes teszten az elektromos ford mustang mach e 2   •   kobor janos ozvegye es lanya egy eve nem tudjak feldolgozni az omega legendas enekesenek halalat a fajdalom az ido haladtaval sem mulik 2   •   egy csontrakot legyozo 29 eves orvosasszisztens lesz a spacex civil urmissziojanak egyik tagja   •   migrants describe brutal journey through forests on belarus poland border   •   un observers wounded by shelling in southern lebanon